Még mindig különös érzés volt belépni a Központba. Behunyt szemmel is meg tudta volna mondani, hogyan néz ki a barackvirág színű előtér, a díjak pódiuma, a kitüntetések állványa és a kép. Az a kép, ami már rég a retinája mögé égett és amit sohasem felejtett volna el, ha ezer évet kell még élnie, akkor sem!

A ritka pillanat, amelyet ez az óriás-plakát megörökített, épp a Központ megnyitása volt. Az első esemény, amelyre az ország elnöke is megjelent a kicsiny, eldugott, partmenti városkában. Eljött, hogy ő vágja át az épület bejárata elé kifeszített szalagot. Anton már akkor sem értett ezzel egyet, hiszen a Központ létrejötte, az épület és a felszerelés megvásárlása, minden az ő számlájukról, a felesége munkájából és akaratából termett ott. Azúr vágya egy olyan hely létrehozása volt, ahol a felnőtt bennszülöttek tanulhattak, munkát találhattak, képzéseken vehettek részt, mindezt úgy, hogy idővel a Központ önálló lábakra álljon és önfenntartóvá váljon. Hogy később világméretű tervvé kovácsolódjon. Neki, a feleségének kellett volna elvágnia azt a szalagot és neki kellett volna lennie az est fénypontjának, nem az elnöknek. Azúr ennek ellenére is ragyogott!

A megnyitó előtti hetekben olyan forróság volt, hogy Anton azt hitte, atlétában és bermudában fog megjelenni az illusztris vendégek előtt. Inkább legyen csak modortalan és ízléstelen, mint főtt rák! A felesége ehhez képest zakóban akart feszengeni napnyugtáig, hogy eltakarja magát... Teljesen levette a lábáról a férfit, amikor egy órával a megnyitó előtt megjelent a konyhában virágmintás, könnyű ruhában. Igazán csak attól lepődött meg, amikor Azúr körbefordult előtte és észrevehette a csípőjéig érő kivágást a hátán.

- Azért a zakót viszem - jelentette ki Azúr egy félénk mosollyal.

- Szó sem lehet róla! Hő-gutát kapnál a semmiért! - elvette a kezéből a zakót és rádobta a pult mellé állított székre.

- Szerinted mit fognak szólni, ha meglátják...?

- Azt fogják hinni, hogy a ruha része. Semmit sem fognak szólni! És ha mégis, szívesen válaszolok majd én, mint a szóvívőd!

Az "amazóniai tapéta" majdnem négy hétig készülő "csoda" volt, attól függően haladhattak a tetováló-mesterek, épp mennyire érzékeny részt kellett "átfesteniük". Sátán csodálta az asszonyt, olyan tervet alkotott a saját "szégyenfalának" átsatírozására, ami gyönyörködtette a szemeket, a csodálatos virágok és indák az éjszakai feketeségben pompáztak. Ha megmozdult, mintha az őserdő kelt volna életre a bőrén. "Így lesz a hernyóból pillangó" - jegyezte meg magáról Azúr. És mosolygott, holott az átalakulása fájdalmas volt, nem maradhatott ki egyetlen négyzetcentiméter sem. És a férje, Sátán alig tehetett valamit, hogy kissé enyhítse a tetováló-tű okozta kellemetlenségeket. Még arra is hajlandóvá vált a szerelméért, hogy a javítóban töltött évekről meséljen, elvonni a figyelmét. Verázról és a többi barátról, akiket ott szedett össze, és akik halálukig Sátán őszinte hívei maradtak a világ különböző pontjain.

A Központ megnyitásának képén tökéletesen látszott az "amazóniai tapéta", ahogyan Azúr mindenkit elkáprásztató mosolya is... Senki sem hitte volna, hogy a Központ első évfordulójának ünnepén, éppen csak ő, a nagy álom létrehozója nem lesz majd jelen!

És ma, húsz évvel később ugyanaz a mosoly fogad mindenkit, aki belépett a tanulás, az erő és a kitartás, a szorgalom templomába. 

Anton sokáig hitte, valamikor ugyanannak a mosolynak a reprodukciója is díszíteni fogja a Központ falát. De ehhez kevésnek bizonyult az atyai tervezés. A Központnak nem igazgatónője lett, Azúr húsz éves mása, ahogyan ő hitte. Itt egy férfi kezében összpontosult minden immár, és a csoda folytatódott. Christoph Boudinier-Taridin még azokat a terveket is valósággá tette, amikre az anyjának nem jutott ideje, országos képzés-központtá változtatta a helyet. És mindenki számára, főleg Sátán számára megdöbbentő módon ebben igazi, hűséges rabszolgára talált Roderon Iovan valamikori államügyész személyében.

- Nem értelek! - vágta oda dühösen, amikor az apósa megkérte, évekkel korábban, engedje át neki és az unokájának a Központ irányítását. - Téged csak megnevettetni tudott a feleségem álma, hogy segíteni kell az ittenieknek! Kinevetted őt, Roderon! És felháborodtál, hogy erre költi a pénzük! És most te akarod vezetni a Központot? Azt hiszed, Christoph képes lesz vezetni? Hiszen semmire sem képes, semmit sem csinál. Azt sem tudja, mi az, hogy munka vagy felelősség! És ami rosszabb, hallani sem akar róla, hiszen "megengedheti magának, hogy lógassa a lábát és élvezze a szülei vagyonát".

- Elismerem, hogy hibáztam. Pocsék apa voltam! Nem, ne szakíts félbe! - intette le a vejét, amikor meg akarta állítani a tőle szokatlan érzelmi kitárulkozást a támadására. - Ez az igazság! Volt egy gyönyörű, csodálatos feleségem, mint neked. Tudom, hogy imádott, különben egy percig sem maradt volna mellettem. És meg is érdemeltem volna, hogy elhagyjon...! De nem tette. Sőt, megajándékozott egy csodálatos lánnyal, aki még szépségben is felvehette vele a versenyt, akárcsak a szellemi képességekben, ami azért nagy szó! Az anyósod legalább olyan ügyes diplomata és taktika volt, mint Aurora, nekem elhiheted, hiszen ő indította el a pályám! De nem meglepő módon, én a lányomat sem tudtam szeretni. Úgy nem, ahogyan talán megérdemelte volna tőlem. Kisebb korában már-már butának, álmodozó idealistának tartottam, lenéztem őt. Miattad legfőképp, amiért egy olyan emberbe szeretett bele, akit én méltatlannak láttam hozzá...!

Roderon szomorúan nézett az egykori ellenfele, a sokat üldözött Sátán, Anton-Marc Rouen-Boudinier szemeibe. 

- A legszörnyűbb, a halála előtt sem tudtam megváltozni! Aurora nekem örökre a kislányom maradt! Az a kislány, akit számtalanszor láttam megbotlani pirinyó kövekben, mire megtanult járni. Az a kislány, aki bukdácsolt a matematikában és sohasem érdekelte a fizika, a jog, az előrejutás, az exisztencia... "Taridin kiasszonyt" én, az apja, tartottam a legképtelenebb arra, hogy egy fittyingből valaha is kettőt csináljon, Anton! 

Iovan hirtelen megszorította a vele szemben ülő férfi kezét.

- Százezer igazságtalan, egoista tanácsom hallottad már az évek során! De hadd mondjak el még egyet! Ne kövesd el ugyanazt a gyerekeiddel, amit én tettem az enyémmel! Ne becsüld le őket és ne nézd le, ha nem azt választják, amit te választottál nekik! Ha elhiszed, hogy az anyjuk okos, ügyes üzletasszony volt, hidd el, a gyerekei sem lesznek buták vagy tehetségtelenek, legfeljebb máshoz van hajlamuk. Hasonlíthatnak rád is, nem?

Anton szemei tágra nyíltak.

- Nem lesznek bűnözők, nem így értettem! Te sem lett volna az, ha nem ítéltett el az apád! A saját feleséged egyszer azt mondta, szerinte valószínűleg színész lettél volna, és hajlok rá, hogy igazat adjak neki utólag! Még engem is megdöbbentettél, amikor egyik percben arkangyalos fizimiskával láttalak, a következőben meg évtizedekkel öregebb, hajlott hátú akta-tológatóként...!

- Ha akkor nem fogadom el az ajánlatod és nem próbálok mindenáron menekülni...! - a halk, fájdalmas hang még a hetvenéves szemeibe is könnyeket csalt.

- Én is szeretném visszacsinálni! És nemcsak azt, mindent! Ha tehetném, az akkori alkudozás helyett mindkettőtöket elküldnélek ide, melegebb éghajlatra! De ez már csak a múlt, Anton! Itt maradtunk, özvegyen. Most az a fontos, hagyd Christophot felnőni, engedd meg neki, hogy elessen, engedd, hogy tévedjen, de legalább hadd próbálja meg, kövesse az anyját, ha akarja. Ne képzeld, hogy annyira nem érdekli semmi! Mindennap a Központban lófrál, csak arra vigyáz, te erről ne szerezz tudomást. Annyira biztosan állítottad, ő kell átvegye a hatalmat utánad, hogy nem mer neked nyíltan csalódást okozni vagy szembeszegülni veled ebben is. El sem akarja képzelni, mit szólná hozzá, amiért szívesebben dolgozna a Központban és hagyná a húgára a birodalom-vezetést? Amit a kishölgy nagyon is szívesen venne már ki a kezedből!

- Rora? Ő akarja irányítani a cégeket?

- Miért? Te mit gondoltál, amikor jelentkezett gyakornoknak a Taridin fejlesztési részlegéhez? Ennyire untatná a nyári vakáció? Szíve szerint az egész téli kollekciót megváltoztatná! És lássuk be, meghallgathatnátok a véleményét, mint fiatal nő és mint a vásárlótok!

- Legszívesebben mindenben Azúrra hagyatkoznék, ő valószínűleg tudná, mit kellene mondanunk a gyerekeinknek...

- Valami olyasmit, hogy engedd őket magadhoz közelebb, vagyis engedd el őket... Nekem nagyon régen ezt tanácsolta saját magával kapcsolatban, amikor az anyósomhoz költözött.

- Nem tudok olyan jó és bölcs lenni, mint ő volt! Szeretném azt tenni, ami nekik a legjobb! De már az is rossz, hogy anya nélkül nőttek fel! - Anton kétségbeesetten ugrott fel az íróasztalától, azonnal ki kellett javítania magát az apósa és önmaga előtt. - Nem, nem az, hogy anya nélkül, hanem az anyjuk nélkül! Minden egyes nap azt érzem, megszakad a szívem, magam miatt és értük! Rorának semmilyen emléke sincs róla és el sem tudja képzelni, milyen nő volt, hiába mesélnék róla! Pedig Azúr már rég tudná, hogyan segítse Rora pályaválasztását vagy hogyan öntsön önbizalmat Christophba...!

- Még mindig megnősülhetsz - javasolta Roderon halkan.

- Miért mondod ezt? Te sem nősültél újra soha!

- Még egy asszonyt megölni? 

Anton állkapcsa megfeszült. 

- Nem rád értettem! Te szeretted a feleséged. Ha még annyi időt kaptatok volna együtt, mint amennyi én vagyok most, te képes lennél őt ma is imádni! Ahogyan imádod is! Ez nem szerelem, ez már imádat! Még mindig gyanakszom, valami nincs rendben a fejedben, de hát egy olyan vén trotyli, mint én, ne sértegessen egy olyan fiatal, jóerőben lévő férfit, mint te! Ezért nem szoktam hangoztatni a véleményem: őrült vagy! De azt is tudom, ha nem lettél volna az, a lányom soha még csak rád sem nézett volna!

Keser-édes nevetések szaladták körbe az iroda falait.

- Feleslegesen rágod magad, Anton! Jó apa vagy, apósodat rég lekörözted! És teljesen mindegy, milyen tanácsot adna a feleséged, mert nincs velük.

- Nem fogom megérteni soha, miért ő és miért nem én...?  

Iovan az ablak előtt álló alak vállait nézte. Erős ember volt, kívül és belül. Olyan terhekkel, amiket nem bírt volna el akárki, ezt az apósa nem felejtette el soha. Birodalmak nyugodtak a vállán és a józan ítélőképességén. És ő helytállt. Miközben retteghetett, rosszabb szülő, mint amilyen a felesége lett volna.

- Azért, hogy vezekeljünk, fiam. Jóvá kell tennünk a hibáinkat, mielőtt megválthatna bennünket is a halál. 

Anton ezeken a szavakon gondolkodott, amikor ma meglepte a fiát az irodájában.

Vajon mennyi jóvátennivalója maradt még?

- Szia! Örülök, hogy benéztél! Ugye nem baj, ha iderendeltem az ebédet? Meg akarok neked néhány tervet mutatni az új szárnyról, mielőtt Rora mérnökeinek esnék! Teljesen félreértették a galéria méreteit! El tudod ezt hinni? Pedig a szájukba rágtam! Ha nem a saját családomé lenne a Boudinier, hatalmas cirkuszt csinálnék most! Így elfuserálni egy megbizást...!

Kép: Pixabay

Anton nézte a félig örvendező, félig bosszankodó fiatal férfit, aki átölelte őt, a saját székéhez vezette és odaültette őt  a saját helyére, miközben arra a nőre gondolt, akit odakint, az előtérben megcsodált. Még a nevetését is hallotta a fia nevetése mögött... Ugyanaz a kissé szemtelen, szívből jövő nevetés...

Azúr él és élni is fog. Benne és a gyerekeikben...! Örökké.

Cintia úgy feküdt az ágyukon, mint az olasz bujaságot megtestesítő kurtizán. A meztelen Aphroditéra hasonlító fiatal lány teste a feltétlen felkínálkozás szobra volt. Fényes szőke haja szétterült az ó-arany lepedőn, tejfehér nyaka még szebbnek tűnt, feszes melleit csupán egy-egy hajtincsei takarta, cirógatta ingerlően. A lapos, kislányos has és a formás combok épp hogy eltakarták a belépő férfi elől az apró, függőleges csíkot a szemérme felett. A vérvörösre festett kis körmök a kezein, mint apró vércseppek csillantak a vénuszdombja fölött, miközben a vér színű lábujjai a lepedőt gyűrögették. Szenvedélyes, csodás látvány volt, amelyet csak megkoronázott a csillagokként ragyogó mélykék szempár pillantása. 

Eddig sem volt érthetetlen a számára a fia szándéka és a motivációi, semmi meglepő nem volt abban, ha ez a huszonnégy éves ragadozó könnyűszerrel elvarázsolhatta a tizenhét éves Christophot. 

- Azt hiszem, eltévesztette a szobát és az ágyat is, kedves Cintia - szólalt meg fáradtan.

Kép: Wallhaven 

Azonnal tudta a saját hangját hallva, ebben a szobában mindketten félre értettek valamit: ő a lány túlzott, kiszámított érdeklődését és a kedvességét iránta, a lány az ő barátságos viszonyulását fia önmagánál idősebb barátnőjéhez. És minden bizonnyal, most is félre fogja érteni a rekedtségét. Mennyivel lenne a számára érdekesebb  menetelés a szűz, éretlen fiú helyett a középkorú, tapasztalt apa ágyába nyögni?

- Nincs semmiféle tévedés, Anton... - első ízben szólította a férfit a kereszt nevén, buja kis kacajjal próbálta eltakarni előle a zavarát. - Megbeszéltük, hogy segíteni fogok neked!

- Ez nagyon kedves magától. De nem hiszem bármiben is segíthetne a hálószobámban, főleg anyaszült meztelen. 

Szokásaival ellentétben nem kezdett vetkőzni, hogy mielőbb megszabadulhasson a testét páncélként szorító ingétől és az öltönytől. Pedig ha valami, az úszás volt az egyetlen, ami segíthetett rajta és a sajgó mellkasán, az amputációja óta. Elviselhetetlen kínokat élt, amióta el kellett temetnie a szívét.

Kioldotta a nyakkendőjét és az elhagyatott fésülködő asztal székhez sétált a medence vizét bámulva. Mennyire szerette volna már a kellemesen melegben szelni a saját teste és mozgása keltette hullámokat, kimerülésig. Ehelyett le kellett ereszkednie a székbe. 

- Itt megvárom, amíg felöltözik a fürdőszobában - sóhajtotta és összefűzte erős ujjait maga előtt, oda sem pillantva a csábító szirénre.

- Hidd el, ha esélyt adsz most nekem... nekünk, akkor végre túl leszel a múlton, Anton! Nem élesztheted fel a feleséged. Tovább kell már lépned!

- Megkérem, ne emlegesse a feleségem. Aligha tud róla bármit is, Cintia. És ha ismerné, soha nem tette volna azt a fiával, amit ma tett!

- Akármilyen csodás nőnek is tartanád ma is, már csak por és csontok! Lehet, még csak az sem!

A férfi összeszorította a fogait, a szavak ostorként vágtak végig a lelkén és ez a fájdalom ezerszer nagyobb volt a számára, mint száz ökölcsapás egymás után záporozva a testére. 

- Fogalma sem lehet arról a nőről - jelentette ki kemény hangon.

- Dehogynem! Láttam a fiad szobájában. Több képen is. Messze nem volt olyan gyönyörű, amilyennek ti be akarjátok állítani! Sőt, az utolsó képeken kifejezetten ronda volt, egy dagadt, felpuffadt bálna! Ahhoz sem méltó, hogy összemérjem magam vele! - Kelt ki magából a lány felpattanva a fenséges ágyról.

- Ebben teljesen igazat kell adnom, Cintia. Kettőjüket össze sem lehet mérni, még együtt említeni sem. Azúr az egyik legártatlanabb, legőszintébb és legtisztább lélek volt, aki erre a földre született. És maga élete legnagyobb hibáját követte el azzal, hogy az én ágyam választotta a fia szíve helyett. Ha valakik, a gyermekei hasonlítanak rá. Christoph soha nem árulná el magát, főleg akkor nem, ha hisz a neki hazudott szerelmében. Nekem elhiheti, Cintia, ha Christoph hisz kettőjükben, a poklot is képes lenne megjárni magáért, oda-vissza, ugyanúgy, ahogyan értem is megjárta az anyja! A legrettenetesebb poklot, amit csak el tud képzelni: becsaptam; elhagytam, amikor a legnagyobb szüksége volt rám; miattam gyalázták; naponta összeverték; megerőszakolták; bedrogozták... Az én kívánságom miatt halt meg. Meg akart nekem felelni. Mégis feleségül jött hozzám. Jobban szeretett, mint amire ember képes. Talán még Jézust sem szeretik ilyen mélyen az apácák. Legfeljebb a mártírok tudnak így szeretni.

A férfi könnyei nem mutatkoztak a méltatlan közönség előtt. De belül annál jobban égették, a bőre alatt, a vérsejtjeiben, az izmaiban. Hosszú évek óceánná dagadt fájdalmai, mint a rákos sejtek, zabálták őt, megállíthatatlanul. Minden nap újrakezdték, mint a Prométheusz máját naponta felfaló Ethon. 

És hol volt még a feloldozás? Mikor térhet meg, pihenni, a szeretett asszony mellé végre? Mikor kegyelmez már meg a sors neki?

- Ekkora büntetést még a Sátán sem érdemel - suttogta kétségbeesetten pillantva maga elé, aztán visszavette képzeletbeli, márvány-maszkját és az ágya előtt álló lányra pillantott. - Volt idő, amikor saját kezűleg öltem volna meg, ha tehettem volna... És ma is szívesen tennék neki szemrehányást, amiért magamra hagyott, eltűnt az életemből, az ágyamból, abból a házból, amit szinte ő maga épített nekem és a gyermekeinek... De egyedül ez tart még életben, a gondolat, ő továbbra is itt van, velünk, és vigyáz a családjára, a szeretteire, ahogyan mindig is tette. Néha még érzem is őt... A jelenlétét...

- El kell innen költöznötök akkor! Nem élhettek egy kriptában! - suttogta Cintia.

- Amíg élek, itt akarok maradni, itt, ahol az ő keze választott minden bútordarabot, minden színt, anyagot, formát. A gyerekeimnek nem kell itt maradnia később, ha nem akarnak. De én már nem fogok soha másutt élni, mint ahol életemben először és utoljára megélhettem a boldogságot. Csak reménykedhetem benne, Azúr ugyanezt érezte ebben a házban, mellettem...

- Teljesen megőrülsz, Anton! Ez nem normális! Gyász-terapeutához kellene fordulnod vagy pszichiáterhez. Hogy segítsen neked!

- Nincs miben segítsenek, Cintia. Meghalt életem szerelme. Ezen senki sem segíthet. Talán még maga az isten sem tudna. Vagy csak nem akar.

- De hiszen itt vagy te, aki gazdag, jóképű férfi... Száz nőt is kaphatsz egyetlen csettintésre!

A férfi gúnyosan mosolyogva pillantott rá. 

- Azt hiszi, segítene? Maga azt hiszi, elfelejteném? Semmit sem fogott fel abból, amit elmondtam az előbb? 

- Rosszul fogalmaztam. Nem felejtenéd el, persze! Nem is lehetne... De akkor is tovább kell élned, továbblépni, Anton! Az élet még annyi örömmel és boldogsággal örvendeztethet meg, amennyivel csak akarod! Különleges férfi vagy, és természetesen különleges kapcsolatod lehetett a feleségeddel is. De ez már csak a múlt! Lassan tizennégy éves halott, Anton! Neked is szükséged van melegségre, szeretetre, amit egy nőtől kaphatsz meg, egy élő nőtől és nem egy hulla emlékétől!

Cintia magára rántott egy selyem köntöst az ágy széléről és odabújt a férfi lábai elé, áhítatosan, akár egy keleti szerető.

- Nagyon sajnálom, hogy el kell keserítselek, Cintia - tegezte le első ízben a lányt -, de az a lány, akibe én szerelmes lettem, messze nem hulla, por és csont. Nekem biztosan nem! És amíg élek, vele fogok élni. A lelkemben és ebben a házban, magányosan! A te fiatalságoddal és a csábos külsőddel nem csoda, ha nem vagy képes hinni a hűségben!

A férfi egyenesen a lány szemeibe nézett és folytatta:

- Biztosan bárkit könnyedén az ujjaid vagy a combjaid közé tudtál eddig csavarni. És talán velem sem lett volna nehéz dolgod néhány éve. A feleségem utolsó éjszakáját egy hozzád megszólalásig hasonlító nő ágyában töltöttem. 

Újra össze kellett szorítania az állkapcsát az emlékre, kitörölhetetlen volt belőle, hogyan árulta el utoljára azt, akit a legjobban szerethetett volna a világon. 

- Elmentem és magára hagytam őt, hogy egy velem dugni akaró szőkeség kívánságát teljesítsem... És mire hazaértem... Már csak a halálhíre fogadott.

Nagyokat próbált nyelni, de a torka teljesen kiszáradt. Minden túl világos és valóságos maradt benne. Priszilla nyöszörgései, a vad csókolózásuk, a másnapi macskajaj és Diamond hangja, amikor megmondta: hiába keresi a feleségét, soha nem fog már visszatérni hozzá...

- Szerintem is nevetséges, de azóta valahogy nagyon komolyan hiszek a hűségben.  Elég csak arra gondolnom, őt még a drogok és a verések sem vehették rá, hogy elforduljon attól, aki becsapta és eldobta őt... Csak mert ő tényleg szeretett! Azt hiszem, én most tanulom meg szeretni. Amióta már nem lehetek mellette...

A lány rémülten sikoltott fel a férfi szavaira. 

A szobába váratlanul benyitó fiatal fiú egyetlen pillantást vetett az apjára és annak lábaihoz térdelő, de észrevehetően meztelen szerelmére. Sarkon fordult és eltűnt az ajtó nyilásból. 

- Emlékezz arra, amit mondtam, Cintia! Most követed el életed legnagyobb hibáját, ha összetörted a fiam szívét és nem leszel képes elnyerni a bocsánatát. És hogy tudd, nem azért nem tiltottalak el a fiamtól, mert arra gondoltam, közös tálban is cseresznyézhetek vele vagy magamnak akartalak volna. -  Anton lassan felemelkedett a székről és a medence felé lépett, mit sem törődve a lánnyal. - Hanem azért, mert szeretem a fiamat. Azt akarom, hogy boldog legyen! Nekem már csak ők ketten számítanak a húgával, valami szeretnivalót ezen a világon. Öltözz fel és próbálj tőle bocsánatot kérni, mielőtt te is vesztes leszel, örökre. Mielőtt megtanítja neked, mi is az igazi szerelem, ahogyan nekem megtanította az anyja... Mielőtt ráébredsz, te sem élsz és nem vagy halott sem, ha nem lesz többé veled a fiam!

(...)

A közös zuhanyozás alatt Rege szenvedélyesen kényeztette a férfit, a közepesen meleg, masszírozó vízsugarak és a nő finom kezei szinte csodát tettek Péterrel, frissnek és erősnek érezte magát, legyőzhetetlennek. A kapott csókok is erősítették benne, Rege vagy tényleg lenyűgöződött tőle, vagy piszok jó színésznő. De amint a szemeibe nézett, látta a kislányos csodálatot, ami eddig annyira zavarba hozta, ha szemtől szemben álltak.

– Odateszem a kávét, te csak élvezkedj – javasolta a férfinak, kilépett a kádból és törölközőt csavarva maga köré, a konyhába ment.

Péter vigyorgott boldogan és folyatta még a magára a vizet, miközben gondolkodott az általuk felülírt helyzeten. Hogy lesz valakiből isten? Úgy, hogy valaki más elhiteti vele, ő az! Márpedig Rege mellett ő már órák óta azt érezhette, ő a férfi és tökéletes! Persze, ez legyezgette a hiúságát is, de meggyőződése volt, Rege akkor is így viselkedne, ha az éjszaka kevesebbet szeretkeznek és többet alszanak. Ahhoz nem is fért kétség, az elmúlt éjszaka egyiküknek sem "csak szex" volt, ők szeretkeztek! És végre olyan nővel tette ezt, akit nem azzal varázsolt el, hogy ő Fekete András gyáros fia! Hanem inkább azzal, "jól kavar a kiskanalával".

Péter elvigyorodott, de aztán el is komolyodott gyorsan. Ettől még a pénz lehet indíték Regénél is, ami az ő esetében még meg is magyarázható: két gyereke van, egyedülálló, egyetlen fizetésből kénytelen fenntartani hármukat, ami majdhogynem lehetetlen. De ha őszinte akart lenni magához, nála még ezt sem találta volna olyan égbekiáltó véteknek. Egy anya mégis csak egy anya, és Rege nem olyan buta, hogy eltartó férfiak helyett olyanokkal álljon szóba, akiket még ő kell támogasson anyagilag! Ha nem olyan kapzsi, mint Arabella, akinek milliós igényei és elvárásai voltak és lennének vele szemben, ha Rege képes a munkabérért dolgozók könyvelése szerint kezelni őt, számára ez is isteni lehet. Kérdés az, mit akar a nő ezek után? Szépen és lassan hagyja őt az anyagi támaszává is léptetni, vagy belőle is előbújik, már egyetlen éjszaka után, a kapsziság ördöge? És az sem mindegy, hogy szeretőnek áll mellé vagy egyenesen meg akarja torpedózni az amúgyis oszló házasságát?

Rege ellenben az ódivatúságával és a nyíltságával gyorsabban öntött tiszta vizet a pohárba, mint azt Péter álmában is elképzelhette volna róla.

Amint a férfi belépett a konyhába, a konyhaasztalhoz ültette őt a nő, a sarokülő háttámláján már ott várt rá a ruhája, összehajtogatva. Rege odatette a finom kávét elé, aztán oda akart ülni mellé. Péter viszont az ölébe húzta őt.

– Nagyon elkomolyodtál, és már ide is hoztad a ruhám? 

– Nézd, ami történt, az egyáltalán nem volt helyes!

– Igen?! – Péter hangja kissé élesen csengett.

– Ne kérdezz vissza ilyen hangon!

Rege jobb keze a férfi nedves hajába tárt, Király már "be is állította" a frizuráját zuhanyozás után, amit Rege szépen össze is borzolt, hihetetlenül rossz kisfiús arca lett összekúszált tincsekkel, ami a nő kedvére való volt.

– Nem azt mondtam, hogy nem volt jó! Tovább megyek, fantasztikus volt, a top tízem első helyére került, veled! De akkor sem volt helyes, és ezt te ugyanolyan jól tudod, mint én! Igaz, hogy szakítottam Zsolttal már a bulidon, és azóta sem akarok vele beszélni, de ő mégis a te barátod. És a másik dolog, neked feleséged van. Én pedig nem vagyok olyan helyzetben, hogy beálljak másodhegedülni.

– Miért ne állhatnál? – Király meglepetten és értetlenül nézett rá, holott sejtette, erre nehezen vehetné rá őt.

– Először, mert iszonyú messze lakom tőled ahhoz, hogy elszabaduljak egy-két órára, amikor neked is jó, nekem is, és ő is valahol huzamosabban el van magával nélküled. Másodszor, nem szeretném, ha a fiaim elkezdenék veled is firtatni, mikor költözöl ide? Mivel abban biztos vagyok, téged még hamarabb kedvelnének meg, mint Zsoltot. Nem tudnám másképp megmagyarázni, miért nem jöhetsz minden nap vagy miért nem élsz velünk, még ha én is szeretném ezt, mint azzal, neked más nővel kell élned. Ez pedig a te és az én megbecsülésemet is levinné előttük. Ha nem is egy-két nap alatt, de igen hamar. Én ezt nem akarom átélni! Eleget hallgattam őket a válás miatt. Harmadjára, ha a főnökömmel nem volt gusztusom viszonyt kezdeni az üzemben, akkor egy nős emberrel sem lenne... Vagyis remélem, nem lenne!

– Na várjunk csak! Tehát most nem vagy olyan határozott és elszánt, mint a felmondásodkor? Jól hallom ki a hangodból? – Péter könnyedén félresöpörte a törölközőt és Rege mellére szorította a tenyerét.

– Kérlek, ezt ne...! – sóhajtotta a nő és próbálta visszaigazítani a "privát paravánját".

– Tekintsd hazugság-vizsgálatnak – nevetett rá Király. – A szívveréseddel ellenőrzöm, igazat mondasz-e?

– Nem lenne elég, ha a csuklómon tapintanád ki?

– Lehet, hogy ott gyenge. Itt erősebben érzem... – Péter a fülébe suttogott és lágy csókokat pecsételt a bőrére. – Tehát? Határoztál, míg én zuhanyoztam vagy nem?

– Határoztam! Nem akarok a szeretőd lenni! – Aztán Rege még halkabban vallotta be. – Csak nagyon nehéz kitartanom a döntésem mellett...

– Miért nehéz? Mégis az lennél, ha szépen kérnélek most? 

Péter a mutatóujjával ingerelte az egyre keményedő mellbimbóját, körberajzolgatva azt.

– Lehet. Egy ideig talán. De ha te ilyesmit és így kérsz, akkor alaposan félreismertelek, Péter! – Jelentette ki meglepően határozott hangon. – Ez nem lenne fair sem velem, sem a feleségeddel szemben, ráadásul nem lenne fair saját magaddal szemben sem! Bujkálni meg nyomokat eltüntetni? Én nem ilyennek láttalak!

Pétert megdöbbentette a válasza. De nem akart visszakozni, inkább támadásba lendült.

– Mégis mit láthattál te belőlem? Velem igazán nem csiripeltél annyit, mint Zsolttal!

Szinte haragosan engedte el a nőt. Tényleg istenségnek nézi?! Ő is ember! Magányos és szeretetre éhes, mint minden férfi! Miért nem érti meg ezt legalább Rege végre?!

– Honnan veszed, hogy nincs szeretőm? Hogy nem volt több is már? – Folytatta gúnyosan nevetve, végül is ő ismerte félre a nőt, vonta le a konzekvenciát azonnal.

– Ha lett volna, nem hagysz ott a bulidon, hanem elcipelsz valahová és megkapsz! Nem vártál volna két napig rám! – Rege a kijelntése után felállt, megigazította magán a fürdőlepedőjét, keményen összeszorított ajkakkal. – De ami még biztosabb, már a felmondásom alatt az íróasztalodra boríthattál volna megkefélni! Ha már Zsolt fel akart próbálni, te ott voltál, adott volt a lehetőség, hogy nála előbb "tesztelhesd", miért kellek annyira a barátodnak!? Tiszteletben tartottál, mint embert és tiszteletben tartottál, mint nőt! Lehet, hogy most neked, talán még nekem is jól esne, ha semmit sem tisztelnénk egy ideig, de elmúlna az érzés és megutálnánk egymást a kényszeres titkolódzás miatt!

Péter érezte, a nő minden szava leteríti megint. Ugyanazt hallotta hangosan tőle, amit ő is gondolt a házasságtörő viszonyokba bonyolódó emberekről. Már-már sokkoltan pislogott rá, a kezét a kávéscsészéje mellé ejtette.

– Ezt... Ezt még megihatom? – kérdezte rekedten.

Rege visszaült, most már mellé és megszorította a kezét. 

Kép: Wallhaven

– Szeretném, hogy megidd! Szeretném, hogy maradj! Szeretnék veled ébredni, "espresszózva", minden reggel, ha lehet... De nem azon az áron, hogy becsapunk mindenkit, legfőképp önmagunkat! Talán most azt hiszed, nincs igazam, de menj és próbáld ki mással, milyen érzés? Szerintem pár hónap után vége lesz, ha a nő független. Kibírhatatlan valakihez úgy tartozni, hogy valójában soha nem lehetsz vele!

– Tapasztalatból mondod ezt? – Péter hangja keserűen csengett.

– Igen, abból – bólintott komolyan Rege, és mielőtt a férfi elránthatta volna tőle a kezét felháborodásában, a saját arcához húzta a tenyerét erővel. – Tizennégy éves voltam, mire a szüleim összeházasodhattak!

Péter pillanatnyi haragja szégyenkezésbe csapott át, ahogyan a folytatást hallotta tőle.

– Két öreg, összetört roncs. Ilyeneknek láttam őket! És haragudtam rájuk, mert évekig áltattak, becsaptak engem és magukat is! Az anyámnak csak az apám volt. Az apámnak meg ex-felesége és egy aktuális is, amikor megismerkedtek egymással. Apám nem akart elválni, hogy mindent újra kelljen kezdenie az anyám mellett, megint a nulláról! Szépen megvárta, amíg a második felesége belehal a képmutatásába, aztán az anyám is. Aki addigra már nem tudott örülni a "győzelmének" a másik asszony fölött, húsz év háborúskodás után... – Rege megcsókolta a férfi tenyerét. – A gyerekeim azért vakációznak, mert a fiatalabbik féltestvérem vigyáz rájuk, máskülönben nem merném őket az apjuk közelébe engedni, bírói határozat ide vagy oda!

Rege kesédesen nevetett és Király szemeibe nézett őszintén.

– Kicsit peches lehetek, ha nekem pont egy nős férfi tetszett meg az ocsmány kis házasságom után! De valószínűleg azért estem ugyanabba a gödörbe, mert sokáig csak az anyámat tudtam hibáztatni mindenért! Azért, hogy az apámat szerette, és azért is, mert nem tudta elszeretni a feleségétől igazán...

– Neked soha nem volt családod? 

Rege csodálkozva ült fel és lejjebb csúszott a lepedőn. 

– Ugye nem gondoltad meg magad?

– De. Egy kicsit – Péter a combjaira hajtotta a fejét és apró csókokat lehelt az érzékeny bőrére. – Szeretnék előbb benned lenni, mint az ágyadban... Kérhetem ezt tőled?

Rege megremegett, nemcsak a csókok izgatták, hanem a férfi szavai is. Óvatosan kicsúszott az ágy szélére, miután elnyomta a kedvesét magától és a csípője köré szorította a combjait. 

– Bármit megtennék a kedvedért – suttogta, mielőtt megcsókolta őt.

– Sok lehetőséget adok majd rá – ígérte Péter és fél kézzel magához szorította, míg jobbjával belé vezette a férfiasságát fokozatosan. 

Rege ajkai a nyakához simultak, viszonozni a kínzó élvezetet, ahogyan egyre mélyebben kitöltötte a testét. Péter ennek ellenére sem gyorsított, csak erőteljesebbé váltak a mozdulatai, érezve, mindkettőjüket kínzásnak vetheti így alá. Rege néha a hajába túrt, követelve az ajkait és a csókjait, a következő pillanatban a vállába markolt, aztán érzékien a hátába mélyesztette apró körmeit, megmutatva, nem fájdalmat kap tőle, hanem gyönyört.

– Máglya-halál – sóhajtotta Péter fülébe rekedten. – Lassú és végzetes. Akárcsak te!

– Félsz, hogy te is belém őrülsz? – Nyögte a férfi, jobbal még mindig a csípőjét szorította, de bal keze óvatosan közéjük férkőzött és a nő mellét kezdte masszírozni.

– Már rég sikerült – vallotta be, hátrafeszítette magát, hogy helyet adjon a kezének.

Péter leengedte őt a lepedőre, végre két kézzel cirógathatta a testét. Érezte, ahogyan egyre nedvesebbé válik a hüvelye, és amikor Rege hátrakönyökölve nézte őt, nem tétovázott, meg akarta ízlelni a megduzzadt mellbimbóit is. A nő felkiáltása inkább sóhajnak tűnt, ahogyan fél kézzel a tarkóját simogatva a nevét nyöszörögte. Pár perccel később, amikor a remegés és az orgazmusa is csillapodott, Péter fél kézzel lenyomta őt.

– Csíkok – súgta neki, a hasán megjelenő árnyékokra mutatva, a tenyereit aztán a feneke alá bújtatta. – Egy nőstény Tigris...

Bár ő elárulta magát, a nő nem figyelt fel rá, esetleg nem akart válaszolni, ahogyan végigsiklott testén a mámor.

– Még, Péter! – zihálta kérlelő hangon. – Annyira... Fantasztikus!

Fokozatosan gyorsult a mozgásuk, Péter a türelme határához ért a felszólítását hallva, már ő is reszketett. Csodálatos nő feküdt előtte és neki nem volt más vágya, mint boldoggá tenni! A farka egyre mélyebben feszült neki, a kezei Rege csípőjét is irányították, az ő Tigrise és most kőkeményen szeretkezhet vele végre! A nő az ajkába harapva figyelte, ahogyan elélvez benne, hosszasan ringatózva, kieresztve az utolsó cseppeket is és kiélvezve az utolsó másodpercek szikrázását a zsigereiben. Rege felült és birtoklóan szájoncsókolta a férfit, az ajkait harapdálva, a nyelvét mélyen közéjük tolva.

– Most már le mersz feküdni az ágyamban? Vagy sietsz?

– Lehet, hogy le merek. Ha te is akarod.

– Szeretném – kérte a nő és feljebb csúszott az ágyban. – Zuhanyozz te előbb, ha akarsz...

– Nem. még nem... – Péter lassan utána mászott az ágyon és maga elé fordította őt háttal. – Még korai lenne. Itt úgyis olyan meleg van...

Rege egy dorombolással válaszolt.

A férfi keze ezúttal önállóan barangolt a testén.

– Ugye nem gondolod, hogy már alhatsz is? – Kérdezte a férfi a nyakát csókolgatva, hiszen látta, Rege lehunyta a szemeit.

– Miért ne? – kuncogott, de nem nyitotta ki a szemeit.

– Mert unatkozni kezdenék és olyankor mindenfélét szoktunk csinálni, hogy elmúljon... Például... – Péter keze a combajai közé férkőzött és erőteljesen végigsimogatott a csiklóján.

Regét mintha áramütés érte volna, összerándult az érintésétől és felnyögött.

– Ez egy újabb kérés? – érdeklődte meg buja hangon.

– Kicsit kapkodtam az előbb... Talán másodjára és lassabban jobban fog menni...

Rege keze finoman a férfiasságára simult. – Talán segíthetek is?

Péternek nem sok segítéségre volt szüksége, viszont annál tovább élvezkedett a hozzásimuló nő testében. Rege már a férfi ujjait szopogatta és kegyelemről sóhajtozott, mégsem sietethette a partnere orgazmusát. Aki mindkettőjüket megfürdette izzadtságban is, mire ejakulációja belerobbant az óvszerbe. Lihegve csókolgatta a nő vállát és az izzadtságát nyalogatta róla.

– Azt hiszem, szednem kellett volna valami durva multivitamint, mielőtt veled kezdek... – zihálta a nő.

– Legközelebb együtt reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk és aztán összemérjük az erőnk...

– Tényleg itt tudsz maradni? – Rege hangja félénk és bizonytalan volt.

– Sőt, már alszom is! Velem nem lesz olyan könnyű dolgod, csillagom! Akkor jövök, amikor akarok, de annyit is maradok, amennyit akarok! – Suttogta Király és még közelebb vackolta magát a nő hátához. – Úgy merj bűvölni, még a nyakadon is maradhatok...!

Rege nem válaszolt, csupán maga elé mosolygott, később mégis kicsúszott a száján. – Mon Dieu!

– Mondom. De te hallottad vajon?

– Igenis, igazgató úr – kacagott fel és összefűzte az ujjaikat a hasa előtt.

Kép: Pixabay

Péter negyed órákat aludt, álmában folyton ott volt Regével a Vadkanban, minden alkalommal elengedve őt, pedig az ösztönei nem akarták hagyni, játssza meg továbbra is a "hadvezért". Azt a jéghegyet, akinek semmi sem fáj és főleg nem hiányzik semmi az életéből. Senki sem tudná elképzelni, mennyire igényelné valójában a melegséget és a szeretetet, amit egy másik embertől szeretett volna megkapni régóta: valakitől, aki nem a születése és a neve miatt, nem a pénzéért vagy a családi vállalkozásért kedves hozzá... Valakire várt, aki észreveszi rajta, mire van szüksége, anélkül akár, hogy szólnia kellene bármit is...

A harmincegyedikét átaludta. Emiatt csupán elseje délelőtt, az új év első napján vette észre Rege szöveges üzenetét a mobilján.

«Sajnálom, hogy nem vettem fel. Azt hittem, Zsolt keres a számodról. Talán így jobb... Boldog új évet neked, Péter! Sok sikert neked és az üzemnek is! Majd egyszer beszélgethetünk, ha még... Ha még akarsz... Rege»

Amikor fel tudott kelni az ágyból és képes volt leülni az aznapi első kávé mellé, a telefonja rezegni kezdett a laptop mellett.

– Szevasz, te hétalvó! Most hívlak hetvenhetedjére! Ilyen hosszú volt a tegnapi buli?

– Lóránt, halkabban! Miért kerestél?

– Emlékszel a születésnapodra a Vadkanban?

– Mi van vele? – a homlokát dörzsölve könyökölt az étkezőasztalra.

– Imádom az ilyen bulikat, első osztályú reklámfotókat lehet készíteni, natúr beállások, ismeretlen arcok, könnyen eladható képek...

– A lényeget, Lóránt! A pipás képet akarod rámsózni?

– Szerintem van annál jobb képem is arról az estéről! Több is! Emlékszel egy vörös kockás ingre? Egészen úgy tűnt, te is rosszul bírod azt a színt, akár csak a bikák...!

– Hozd ide! Az összeset róla!

– Fél óra, jó? – a fotós tudni akarhatta, mennyire érdekli Pétert a képsorozata.

– Öt perc, érted? Öt perced van! – válaszolta Péter.

Lóránt hat perccel később már csengetett is a kaputelefonon.

Péter szándékosan az ajtóban állva zárt el a barátja útját, nem engedve a lakásba.

– Nytomtattad? – vakkantotta neki.

– Persze, előre...

– Mind itt van?

– Igen.

– Biztos? – kérdezett rá Király.

– Igen! – Lóránt elővette a jókora borítékot. – Csináltam három nagyítást is, hátha érdekel...

– Rendben, de most tűnj el!

– Megjött a nejed? Ezért izgulsz?

– Lófaszt! – Káromkodott Péter. – De most nem a te társaságodra vágyom, barátocskám! Mennyivel jövök?

– Neked tényleg kell a vörös inges?

Király szemei elfehéredtek.

– Ha egy szót is szólsz róla és megtudom, soha nem hívnak meg többé sehová! Értetted?! Na, mennyit kérsz?

– Fogadd baráti jócselekedetnek – hátrált el a fotós az ajtóból.

– Kösz – Péter erősen becsapta az ajtót és az étkezőbe rohant.

A számítógépén meg is jelent az üzenet, amit Rege előző nap, illetve aznap írt a Vadásznak: «Azt hiszem, rossz ötlet volt, amiért megfogadtam a tanácsod, Vadász. Akhilleusz nem az az ember, akit érdekelhetnék. A valóság jobban lesavazott, mint te! A kapcsolatot is lapátra tettem. Úgyhogy az új évben a padló az egyetlen, ami megmaradt nekem. Remélem, te jól vagy és csak az ünnep miatt nem vagy itt! Szórakozz jól és vadászgass nőkre!»

A következő üzenetet két órával korábban küldte neki: «Aggódjak? Vagy ne? Az sem baj, ha kinevetsz, csak jelentkezz, kérlek! Szívesen csevegnék veled a padlón fekve.»

Péter a négy képet nézegette, miután az apró adathordozó kártyát eldugta a tárcájában. Lóránt szorgalmas volt, tökéletesen megörökítette a csókot és a beszélgetésük látványát is a fotóin. Legnagyobb sajnálatára csupán féloldalról látszott az arcuk, de elég volt egyetlen pillantást vetnie a nő arcára, felvillant előtte a tekintete, mennyire csalódottan nézett rá, amikor otthagyta a folyosón.

Nem, ezt nem hagyhatja ennyiben!

«Ne haragudj, megfáztam a szilveszteri malackodásban. De amint jobban leszek, ígérem, adom a vállaim, Iliásznyi hellyel, leülök melléd a padlóra és sóhajtozom a kedvedért. Achilles pedig vagy hígagyú hozzád vagy csak nehezebb felfogású. Gondolj csak bele, lehet, nincs hozzászokva, hogy használja azt a valamit, ami alá más a nyakkendőjét köti. Vigyázz, nehogy te is megfázz a padlón fetrengve! Még rámfogod az első közös padlózásunkon, én ragasztottam rád!» – küldte el kapkodva az internetes üzenetét, majd hívta is Regét a mobilján.

– Szia. Ne haragudj a zavarásért, de valamit szeretnék neked mutatni – utálta a távolságtartó hangját, de képtelen lett volna másba kapaszkodni, mint a szokásos "pajzsába", hiszen először beszélnek telefonon.

– Üdv. Nekem akarsz...? – Rege meglepődhetett a váratlan hívótól. 

– Igen. Képek a buliról. 

– Ó, és nem szeretnéd, ha a feleséged meglátná? – kérdezte megértő hangon.

– Szó sincs róla! Azt akarom, hogy megnézd! Megtennéd?

– Péter, én itthon vagyok, Tótpusztán. Esélytelen, hogy ma bejussak a városba. Ne haragudj!

– Elviszem. Most rögtön. Megengednéd?

– Ha szeretnéd, persze, de...

– Kérlek! Fontos, nekem valóban az!

– Jó, gyere csak. A kapuban foglak várni, mivel csengő nincs. A templom és a temető utcájában, jobbra a negyedik ház, kopott, vöröses kerítés, kétszázhét szám.

– Köszönöm! – Ez már lágyaabban csengett.

– Nincs mit – hallotta az alt finom remegését.

Mint egy eszehagyott, kapkodott és rohant volna. Kényelmes farmert, fekete pulóvert választott a zuhany és a borotválkozás után. Habár még azt sem tudta, tetszik-e a nőnek a körszakálla vagy nem? "Olyan semmilyen" lett, ahogyan Arabella titulálta az öltözködési stílusát, és ami remélhetőleg nemcsak neki, de Regének is tetszik.

Szerencsétlenségére két közúti ellenőrzésbe is belecsúszott, nem tartotta be a sebességkorlátozást. Az első rendőrnek azt hazudta, a beteg nagynénjét látogatja meg, másodjára már azt, a barátnőjét. A tisztek mindkét esetben a legkisebb helyszíni bírság kiróvása után engedték tovább. Ebből sejthette, a szokásos év eleji razziát tartják az ittas sofőrök lemeszeléséért. 

A megszakítások miatt folyton elfelejtette az előre megszerkesztett beszédét, amit Regének szánt, magyarázatul a rossz házasságáról, a magányosságáról, a magára erőltetett némaságáról... Mindent szeretett volna elmondani neki, hogy ő mérhesse meg, valóban olyan csodálatra méltó férfinak találja még ezek után is?

Amikor megpillantotta a kopott vaskerítést az aprócska házzal a fényszórók fényében, mintha minden gondolatát törölték volna belőle. Hirtelen állította meg a motort és a sötétségbe kémlelt. Se villanfény, se mozgás nem látszott odabent. Talán nincs is itt... Ki kell szállnia, legalább meg kell néznie, hátha téved. Lehetséges, nem hallotta a háza elé parkoló autót.

Alig nyitotta ki a kocsija ajtaját, már hallotta a bejárati ajtó nyitódását maga mögött.

Mire a férfi a kapuig ért, a nő már ki is nyitotta előtte a rozsdás zárat.

– Mitől ijedtél meg? Még kutyám sincs, hogy megugatott volna! – nevetett rá Rege kedvesen. 

– Azt mondtad, a kapuban vársz! Teljes sötétség van...

– Az itteniek már naplót vezetnek rólam és a napirendemről – sóhajtotta fázósan. – Különlegesen jó pletyka-alany vagyok a faluban. Gyere be, kérlek!

Péter csendesen benyomta a kaput, Rege pedig visszazárta kulccsal.

– A kocsidon van riasztó vagy behajtasz az udvarra, amíg maradsz? – kérdezte elővigyázatosan a háziasszony.

– Van riasztóm. De talán így is új történetet koholnak rólad...

– Megszoktam – mosolyodott el a nő. – Fáradj be, csak vigyázz, a fiúk játékai az előszobában vannak.

– Ilyen korán alszanak?

– Nem – nevetett fel, miközben előre engedte a férfit a házba. – A sógornőmnél vannak vendégségben. A bírósági határozat szerint egy téli ünnepet ott kell töltsenek, találkozni az apjukkal.

– Nincsenek itthon?

– Nincsenek, Péter, mert...

Odabent alig zárta be az ajtót maguk után, a férfi felé fordult, de nem fejezhette be a megkezdett mondatot. Ajkait elnémították, ahogyan Péter szenvedélyesen csókot koldult tőle. A nő karjai Király vállaiba kapaszkodtak, miközben élvezte a testét magához szorító férfi ölelését. Azonnal átforrósodott tőle, minden porcikája bizsergett, kívánva őt, aki a folyosón falához szorította, a férfi az ajkai égtek és a kezeivel minél inkább igyekezett felfedezni azt, amit a vékony hálóing és a kötött kardigán eltakarni igyekezett előle.

– Menjünk hátra, ahol kényelmesebben... Beszélhetsz hozzám – sóhajtott a nő, miután nehezen elszakította ajkait Péter szájától.

Király megfogta a kezét és összefűzte az ujjaikat, határozott léptekkel indult előre a házban. Rege csak mosolygott, ő még a sötétségtől és az ismeretlen helyektől sem fél ezek szerint. Nem állt meg az olvasólámpa gyenge fényében fürdő konyhában, ösztönösen a következő ajtóhoz lépett.

– Itt át? – kérdezte a biztonság kedvéért, Rege lekapcsolta a kis lámpát és bólintott.

Péter a sötét fürdőszobán haladt, nyugodt léptekkel, a kád mellett elhaladva rátette a kezét a kilincsre és kinyitotta a nő hálószobájába nyíló ajtót. 

A kályhában kellemesen pattogott a tűz, de más fényforrás nem volt.

– Amíg teszek a tűzre, felkapcsolod a villanyt? Kérsz esetleg...?

Rege ajkaira egy mutatóujj simult, mielőtt a férfi elengedte volna a kezét.

– Nem kérek sem enni, sem inni! És nem kell a villany sem! Tökéletesen látlak ennyi fényben is. Az ágyadon és a melegségeden kívül nincs más, amire vágynék – suttogta Péter rekedten, majd érzékien megcsókolta a nőt újra.

Rege reszketett, pedig a szobában ezúttal igencsak meleg volt. Hagyta, hogy a férfi az ágyára ültesse, majd a mozdulataiban gyönyörködhetett, ahogyan további fahasábokat tett a kályhába, mintha egész éjszakára be akart volna fűteni előre.

Amikor felállt és az ágyhoz lépett a nő elé, Rege felugrott türelmetlenül és zavarodottan.

– Amikor megláttam az önéletrajzod, a csodaszarvas jutott eszembe, amiben Arany leírta, egy szarvasbika vezette el Hunort és Magort Pannóniába. Rege a csodaszarvasról... Melyik vagyok én? És te nem Dúl lánya vagy vajon?

– Tőled függ, minek látsz... – suttogta a nő talányos mosollyal.

Péter szótlanná vált a válaszától, inkább újra magához ölelte őt és szájoncsókolta. Nem telt bele sok idő, és a tenyerei lesimogatták róla a kardigánt, mire a szép, napsütötte karok még szenvedélyesebben ölelték át a férfit. Péter csak nehezen vette rá magát, hogy elengedje és kibújjon végre a pulóveréből, ami alá már be-bekíváncsiskodtak Rege ujjai is. A padlóra dobta a ruháját és hagyta, hogy Rege sötét íriszei simogassák, a nő arcán elégedettség és csodálat tükröződött, ami megnyugtatta a férfit, nem siet el semmit a ma éjszakával, Rege ugyanúgy vágyik rá, ahogyan ő a nőre. Váratlanul maga elé fordította és magához szorította, miközben a kezei egyre feljebb és feljebb húzták a hálóinge alját a testén.

– Most is félsz tőlem? – suttogta a nő fülébe.

– Félek. Lehe, csupán játszadozol, aztán ki fogsz nevetni... – sóhajtotta Rege a sötét ágyat nézve maga előtt.

– Nem tudnék nevetni azon, megbabonáztál! Nem tudom, mivel és hogyan érted el, de megőrjítesz! Én nem szoktam ennyire vágyni egy nőre...

– Akkor éppen itt az ideje, hogy ezt is elkezdd – Rege odasimította az arcát a férfiéhoz. – Neked sem árthat egy kis őrület!

Rege hagyta, hogy a férfi lehúzza a hálóingét, aztán elkapta a csuklóját és az arcához simította a tenyereit, lassan vezette végig a nyakára, a melleire, amiket Péter nem is szívesen engedett el, miután a tenyereibe foghatta azokat, de a nő nem engedett, lehúzta a kezeit a hasára, onnan a csípőjére és a combjaira, kicsit még előre is hajolt, hogy a selymes bugyijában odapréselje magát az egyre keményebb férfiasságához, amit a farmerében rejtegetett előle. 

– Most már láthatlak is? – kérdezte Király a nő vállát csókolgatva. – Feküdj az ágyra...

Kép: Pixabay

Rege engedelmesen végigfeküdt az ágyon, előbb hason, majd átfordult a hátára, miután Péter kezeivel levetett magáról a bugyiját. A férfi az alsóajkába harapva figyelte a mozdulatait, látta rajta, mennyire élvezi, ingerelheti őt. Alig tudott megszabadulni a farmerétől és az alsónadrágjától sietségében. Amikor elővette a zsebébe készített óvszert a csomagolásból, Rege nyelve körbeszaladt az ajkain a látványától. 

– "Mon Dieu", mondják a franciák és milyen igazuk van! – suttogta a férfi felé.

A férfi elvigyorodott. Ha Rege tudná, ő a Vadász, most nyugodtan azt válaszolhatná, ne imádkozzon előre, avagy azt akár, ha már görög Akhilleuszt kívánta az ágyába, próbáljon nem csodálkozni az általa kiválaszott férfin. De meg kellett elégednie azzal, mosolyogva az ágya elé térdelt és a nő lábait kezdte cirógatni az ajkaival.

Kép: Pixabay

Türelmetlenül várakozott, mint egy ketrecbe zárt vad, amíg a saját városa névtábláját megpillanthatta, csak akkor telefonált.

– Mindjárt hazaérek – újságolta kihangosítás után az aligazgatójának.

– Előbb jöttél? De miért?

– Tizennégy nap elég volt. Mi az? Ekkora gond neked, hogy itt vagyok? Már át is irattad az üzemet a nevedre, vagy mi? – kérdezte kissé élesen Király.

– Azt hittem, ideg-nyugalomban telt a vakációd – nevetett rá Kádár. –Találkozunk a Vadkanban vagy egyenesen ágynak dőlsz?

– Találkozzunk a lakásom előtt. Valahová el ell rejtenem két heti szennyest és át akarok öltözni egy civilizált fürdőszobában egy civilizált zuhany után. Úgyhogy akár nálam is maradhatunk, Arabella csak elsején jön...

– Nem jó, majd elmondom személyesen! És ezúttal tanácsot is adhatsz majd. Találkozzunk nálad negyed óra múlva.

– Igyekezz jobban! Tíz perc!

– Te rettenetes ember! Remélem, legalább egy szarvasbikát lőttél! Még ha nem is az én tiszteletemre...

Péter nem válaszolt. Hogyan kellene megmondja a barátjának, amire legjobban vágyik, mindennél jobban, az pont az ő barátnője? Aki már inkább az ő Tigrise, mint Zsolt macája? Ráadásul telefonon...

– Ne dumálj, vezess, te fajankó! – dörmögte és bontotta a vonalat inkább.

Nem tudta elképzelni sem, hogyan áll Zsolt elé, ha ő és Rege nem szakítanak mielőbb. De magát ismerve, valószínű, meg fogja mondani a barátjának, akkor is, ha szakítanak, számára sem közömbös a nő. Még mennyire, hogy nem az! Azután megrendezhetik a párbajt is, a vadászklubjából majd kerít segédeket mindkettőjük számára.

Kádár persze nem érkezett meg időben, de Péter addig nem is ment zuhanyozni, inkább telepakolta a mosógépet. A feleségének egészen különös felfogása volt az emberi viseletek használatáról, így a mosás és egyéb házimunkák legtöbbször Királyra és a három naponta érkező bejárónőre hárultak, főleg az utóbbira. 

Regének aligha lenne baja az alsógatyák fogdosásával és terítésével, gondolt bele a férfi, mert ő nő! A felesége valami "kirakat-baba"...

Kádár szokásos energikusságával robbant be a konyhájába.

– Szevasz, igi! Segítened kell! A helyzet komoly, az, hogy semmi szín alatt nem tudom rávenni Regét az összecuccolásra, ami borzasztó, hiszen egy hónapja járunk, felnőttek vagyunk, nem akarok állandóan ingázni Tótpuszta és a város között a dolgaimért. Sokkal jobb lenne, ha felmondhatnám az albérletemet és azt a pénzt a közös kasszába tenném! De ez a nő egyszerűen hajthatatlan, érted? Mit tegyek? Adj tanácsot!

Péter igyekezett faarccal hallgatni őt. – Semmit sem tarthatsz nála?

– De. Képzeld, azt mondta, ad egy polcot valamelyik szekrényben. Elhiszed ezt? Egy polcot az én ruháimnak!? Az tisztálkodó szereim több helyet foglalnak! 

– Én vinnék neki egy új szekrényt – mondta, aztán a kávéjába kortyolt.

– Persze! A te hadvezéres tanácsaid! – kiáltott fel Zsolt.

– Mi van? – lepődött meg Péter Zsolt sohasem használt szófordulatától.

– Rege szerint te valami hadvezér vagy, úgy is viselkedsz, mintha mindig háborúra készülnél – vigyorgott Zsolt. – Szerintem tényleg olyan vagy! Itt most diplomácia kell, rá kell valahogyan beszélnem erre!

– Tulajdonképpen mit vársz? Egy hónap ismeretség után nem szokás összeköltözni! Kádár Zsolt nem ilyen pasi, vagy tévedek?

– Regét nem érdekli a "találkozgatás" meg a "járás".

– Természetes, hisz neki ott vannak a fiai.

– Pont ezért kellene összeköltöznünk!

– Pont miattuk nem kellene! Hagyj nekik időt és magadnak a megismerkedésre, az összeszokásra!

– Összeszokunk, ha összeköltözünk! Figyelj, ha én most ezt nem lépem meg, búcsút is mondhatok Regének!

– Talán ez lenne a legjobb...

– Kinek lenne az?! Te első perctől ellenzed őt, a munkáját épp úgy, mint a nőt! Pedig nem is ismered! Ha ismernéd...! Ha adtál volna neki csak egy kis esélyt, mielőtt hagyod felmondani az üzemből...!

– Akkor mi lenne? – Csattant fel Péter, nem bírta hallgatni Zsoltot, ugyanazt visszhangozta a barátja, amit a saját lelke, két erővel nem bírt volna küzdeni egyszerre. – Figyelj, én megyek zuhanyozni. Olyan a szagom, mint egy kivénhedt oroszlánnak. Inkább azt mondd el, miért kell a Vadkanba mennünk, ha itt is iszogathatunk, ingyen?

– Randit beszéltem meg Regével estére és nem akarok részeg lenni! Ez az első alkalom, hogy egyáltalán nyilvános helyen mutatkozna velem. Rém nehéz csatákat vívok vele! Néha olyasmiket mond, amire még válaszolni sem tudok...!

Király örülhetett, amiért a folyosó felé sietve nem mutogatta a vigyorát Zsoltnak. Neki tizennégy éjszaka alatt nem írt a nő olyat, amire ne tudott volna hasonlóan csípkelődve válaszolni. Kivéve a titkos vallomását.

A zuhany alatt gondolt arra, nem lenne okos dolog, ha már ma összefutna a nővel. Egyszerűen képtelennek érezte magát ellenállni a közelségének, meg akarná érinteni, beszélgetni próbálna vele! És ezt Zsolt orra előtt nem engedheti meg magának! Főleg akkor nem, ha még mindig nem tisztázták maguk között, hányadán is állnak egymással ők ketten.

Arra nem számíthatott, miért is ragaszkodott Zsolt annyira a Vadkanhoz, Péter kedvenc kocsmájához.

A helyiség dugig volt a barátaival, akik Péter utólagos születésnapi partiját érkeztek megünnepelni a hazaérkezett férfival. Mindenki ott volt, akit szeretett, a húgai és a sógorai, az unokanővére, a barátai, kollégái, akikkel jóban volt.  Még a szülei is benéztek.

– Szóval ezért késtél? – érdeklődte Kádártól az embereket látva.

– Mit képzelsz, milyen nehéz egy másnapra tervezett szilveszteri és titkos bulit áttenni mára? Volt, akinek végig sem mondtam a telefonban, miért ma legyen itt és nem holnap! Loptam a parancsolgatási stílusod: "Most legyél itt!" - és bontottam a vonalat.

– Kösz, Zsolt – vigyorgott rá Péter megilletődve.

– A barátaimnak ennyi jár! De viszonozhatod is, mert a telefonom totál lemerült a szervezésben, viszont nekem még beszélnem kell Regével, mikor végez a munkával?

Péter a zsebébe nyúlt, miközben megkérdezte. – Őt is ide hozod?

– Igen. Miért? Csak tán nem gond? Menjünk el?

– Dehogy! – vágta rá Király és hagyta a sógorainak, hogy meghívják végre egy kör "vadászmesterre", mint ünnepelt.

Majd valahogy csak elkerüli a párt, pörgette az agyában Péter. Elvégre egy csomó jó nő van itt, lehetnek vagy nyolcvanan, és péntek lévén még később is be-benézhet valaki. Akármit is szeretett volna magába magyarázni, sejtette, ő és Rege találkozni fognak, érezte a zsigereiben, ahogyan azt is, ez más lesz, mint az eddigi szembekerüléseik.

Lóránt, a hivatásos fotós barátja egy szép, kézzel faragott pipával lepte meg, tudva, Király imádja, annak ellenére, Arabella minden füstölgésről letiltotta.

– De cserébe lekaphatlak, ahogyan kipróbálod! – húzta el tőle a fotós, mielőtt megfoghatta volna az ajándékát.

– Ugye csak hülyéskedsz? Zsarolni akarsz a bulin készült fotókkal az asszonynál?!

– Lehetne? – kérdezett vissza Lóránt.

– Nem! Ma a születésnapom van!

Zsolt visszaadta a mobilját és már el is rohant, olyasmit makogva, Rege el is indult a kocsmába, egyedül.

Péter a dohányosokkal a nyári kertbe pipázott és mókás eseteket mesélt a többi hobbi-vadászról, a szlovákiai kirándulásáról. A füst kesernyés ízét a sógorától kapott sörrel öblítgette, miközben két felest is megivott a saját köszöntéseit hallva. Egy órán keresztül nevetgéltek a decemberi hidegben, amikor Péter és a sógora visszaindult a kocsma épületébe.

A folyosón azonnal meglátta őt, ahogyan a falnak támaszkodott és a kertbe vezető kijáratot nézte egy álgerenda mellett, ahol a férfi feltűnt. A vörös és fekete kockás női ingben, a feszes farmerban és a térdig érő csizmában inkább tűnt felszolgálónak, mint vendégnek a fotómodellek viseletei szerint öltözködött nők között. De ők, ketten összeillettek, a férfin is kockás ing és farmer volt. Aligha lehetett rajta túl sok smink, munkából jövet, mégis gyönyörű volt, Péternek a legszebb az egész helyiségben.

– Helló – állt elé Király.

– Helló – köszönt rá a nő hangosan, túlharsogva a zenét.

– Örülök, hogy eljöttél – Péter észre sem vette, engedély nélkül letegezi, holott ő most nem a Vadász, csak egyszerűen a volt-főnöke.

– Köszönöm a meghívást és... Boldog születésnapot, Péter! – Olyan ártatlanul mosolygott, akár egy kislány. 

– Úgy tudom – Pétert meglökték a visszasiető barátai a nő felé –, ilyenkor jár egy puszi a jókívánság mellé, nem?

Rege szemérmesen hajolt a férfi felé fordított jobb arcfeléhez.

– És ide? 

Rege félénken engedett az újabb felszólításnak is. A szemeit is lehunyta, ahogyan odahajolt a férfihoz.

Péter végre megérezhette az enyhe parfümöt és a nő saját illatát. Kívánta őt. Olyan volt a vidékies öltözékében, mint egy karácsonyi szaloncukor, csillogó vörös csomagolópapírban, aminek már a kibontása beindítja a nyál termelést, hiszen alatta ott rejtőzik a legfinomabb csokoládé az apró meggyel. Ha kibonthatná és megkóstolhatná azonnal, a legnagyobb gyönyört kaphatná meg tőle, amit nem oszthatna meg senkivel a kerek világon, vibrált az idegeiben. Érezte, ahogyan olvadozni kezd tőle, nem tudott másra gondolni, mint arra, milyen érzés lehet, ha a magáévá teszi, ha végignyalogatja a nyakát, miközben szeretkeznek, ha az ő nevét suttogja rekedten a mámortól, amit az ölelkezés nyújtana neki Péter testén át, az ő karjai között...

Érezte, ahogyan újra meglöki egy befelé siető pár, ezért a gerendának támaszkodott Rege feje mellett. Talán már percek óta bámulhatta a nő arcát, miközben megfeszült minden zsigerében. Vágyik rá! Az első nő évtizedek óta, akit ő akar megszerezni magának. És nem képes ellenállni ennek a vágynak!

– Nem akartalak feltartani – Rege bocsánatkérő mosolyt küldött felé, kényelmetlennek érezve a férfi hallgatását.

– Még én is meg akarom köszönni, hogy eljöttél – morogta, a nő ajkai és a szemei között cikázott a pillantása, aztán lassan az ajkaira hajolt.

Rege nem hátrált előle, készségesen nyújtotta felé az ajkait. Egyszerre borzongtak meg, ahogyan Péter nyelve a nő szájába siklott. A férfi átkarolta a derekát, érezni akarta a remegését, a sóhajait, ahogyan viszonozta a csókot, még azt is észrevehette, ahogyan a mellei megfeszülnek az ő mellkasához préselődve. Péter jobbja a nyakára simult, nem akarta elengedni, hiszen ez Tigris és már az övé! Rege tenyere a szíve fölött cirógatta, másik keze a férfi hajába túrt, élvezettel, amiért végre beleborzolhat a mindig fegyelmezett és szigorúan lenyalt tincsei közé. Amikor Péter a csípője felé csúsztatta a kezeit és keményen rátenyerelt a fenekére, Rege újra felnyögött és beszívta Péter alsó ajkát.

Valaki meglökte őket, így a falnak estek, mégsem engedték el egymást. Király szenvedélyesen gyúrta a formás hátsót, és már a nő nyaka felé akart kalandozni a szájával, amikor eszébe jutott, mégsem támadhat rá a Vadkanban a rokonai és a barátai előtt.

Kelletlenül és vonakodva engedte ele Rege ajkait és a szemeibe nézett nyíltan.

– Tudnám folytatni. Akár máris! De az a kérdés, te mit szeretnél?

Rege tekintete még fátyolos volt. Meg kellett köszörülnie a torkát, mielőtt megpróbált megszólalni, holott Péter szívesebben hallgatta volna szenvedélytől rekedten, a csókjuk után.

– Tényleg szeretnéd? – bizonytalanul csengett a hangja.

– Igen! Úgyhogy jó lenne, ha Zsoltot nem vinnénk fel a lakásomra magunkkal. Meg tudjuk oldani?

– És a...?

– Nincs az országban sem! De ha akarod, előtte még erről is beszélgetünk.

– Én...

– Héj, ünnepelt, most jön a torta! Fel kell vágnod – lépett oda Andor, Király fiatalabbik sógora és Péter vállára csapott, majd elhúzta őt a nőtől, észre sem véve, milyen intim jelenetet szakított szét a megjelenésével.

– Ne tűnj el! Beszéljünk, jó? – Szólt vissza a nőnek. – Ez fontos nekem!

Nem is hallotta Rege válaszát, mindenki teli torokból rázendített a "Boldog születésnapot" nótára.

A vendégek szinte megrohamozták, ki az ajándékát nyomta a kezébe, ki inni akart vele egy kört. Csak azt látta a köré sé a bárpult köré gyűlt emberek feje fölött, ahogyan Zsolt és Rege egy sarokban vitatkozik. Mire legközelebb ellátott odáig, már csak Zsolt iszogatott ott egy könyvelő ismerősükkel. Bő fél órájába került, mire eljutott a barátja asztaláig.

– Mi történt? Hol van Rege? 

Próbálta félvállról kérdezni Kádárt, aki már komolyabban a pohár fenekére nézett időközben.

– Hazament. Kit érdekel...?! Teljesen elment az eszem, amiért szóba álltam vele! Rád kellett volna hallgatnom!

– Én csendben lelépek, rendben? Teljesen kész vagyok!

– Ugyan! Maradj még! Igyál velem is...

– Nem. Ne haragudj – kattogva gondolt arra, mielőbb utol kell érnie a Tigrist.

Péter sietve bújt a kabátjába, de a testvérei nem engedték elmenni. Még egy órán át kellett bájvigyorognia és iszogatnia, mire Andor felajánlotta, hazaviszi.

Király már negyedjére próbálta hívni Regét, de a nő vagy kinyomta a hívását, vagy nem vette fel.

– Úgy utállak, Andor! – vicsorgott kapatos hangon a sógorának.

– Miért? Mit tettem? – Nevetett a fiatal férfi a kormány mögé ülve. – Amiért nem hagyom, hogy ilyen részegen te vezess?

– Azért, mert elrángattál az évtized nőjétől! A karjaimban volt és te elrángattál a hülye tortátok miatt!

A sógora meghökkenve nézett rá.

– Figyelj, én nem kavartam volna be, de Anna szólt és... Nem tudod felhívni?

– Nem veszi fel, mert azt hiszi, a hülye Zsolt hívja ismét!

– Írj neki!

– Mire elolvassa, már szinte biztosan otthon lesz, Tótpusztán. Vissza sem tudna jönni miattam...

– Nem gond, megyünk mi, ha akarja! Csak beszélj vele, én majd elviszlek hozzá!

– Nem kérhetlek erre! Anni amúgy is vár. Ennek most ennyi! – Elkeseredetten sóhajtott és legyintett az ötletre. – Talán holnap majd... Vagy valamikor beszélhetek vele...

– Sajnálom, Péter! Komolyan! – Andor bűnbánóan pillantott rá.

– Én sajnálom. De nagyon! Nem kellett volna érdekeljen más, csak ő! Leléphettünk volna akkor, de én a vendégekre és Zsoltra gondoltam. És elengedtem őt, ahelyett, hogy a lakásomra indulok vele! Idióta Achilles!

Ruhástól borult be az ágyába, csalódottan és frusztráltan a vágytól.

Király napok alatt, sőt, órák alatt bepótolta a nőkkel folytatott beszélgetést és flörtölést, ami a házasságkötése óta eszébe sem jutott. Sem a feleségével, sem más nővel.

Három nappal a vadásztúra vége előtt aztán olyasmi történt, ami teljesen összezavarta Király precízen berendezett lelki és szellemi nyugalmát.

Mivel elég nehéz volt úgy beszélgetniük, hogy sem a munkájukat, sem a családi helyzetüket ne emlegessék egymás előtt, Péter először csak azt hitte, az ő Tigrise fáradt és kedvetlen a szokásos mókázáshoz.

«Búcsúzzunk el? Szeretnél pihenni?» Tette fel a kérdését nagy nehezen egy idő után a férfi.

«Ne haragudj, csak ma telehold van és...»

«Jó gyenge kifogásod van!» Vágta rá Király mosolyogva.

«Jó. Igazad van, az a baj, hogy ma a szokottnál is többet jár a fejemben valaki...»

«Legalább a cipőit levette? Nyikorog a padló alatta?» Próbálta a szokásos hangulatot idézni.

«Kivételesen kicsit több komolyságot, ha kérhetném! Igazán a segítségemre lehetnél ebben a kényelmetlen helyzetben. Leforrázhatnál egy kicsit miatta is, ahogyan Ben miatt!» Ismertette a kérését a nő.

«Pasi-ügyben kéred ki a véleményemet? Miért nem a barátnőidet kérdezed?»

«Nem a pasinak akarok reklámot csinálni! Azt szeretném, ha leállítanád a járkálást a fejemben! Ne kéresd már magad! Egy tök ismeretlen nő most meg akar neked gyónni egy tök ismeretlen pasiról... Legalábbis, remélhetőleg nem ismered...»

«Ha megmondanád a nevét, esetleg?» Ajánlotta fel komolyan.

«Azt már nem! Hogy minden hasonló nevű férfit másképp ítélj meg miattam? Inkább hagyd, hogy játsszunk. Leírom őt neked, írósan. Mit szólsz?»

«Rendben. Ezzel lesz egy kis izgalom a dologban, számomra is. Ess neki, de ha unalmas lesz, elköszönök és megyek aludni!»

Pár perc eltelt, mire Király már azt hitte, Tigris még nála is gyorsabban aludni ment, amikor meglátta, a nő a válaszát írja.

«Olyan, mint Akhilleusz. Egyszerűen... Nem értem őt és ez bosszant.»

«Akhilleusz? Úgy érted, hasonlít Pittre a Trójából?» Poénkodott a férfi kapásból.

«Inkább Homérosz Iliászára. Folyton az ókori görög férfiakat juttatja az eszembe.»

«Te tényleg elolvastad az Iliászt?» Király érezte, leesett az álla, képletesen.

«Most arról beszélgetünk, milyen komoly irodalmat szedtem fel vagy hajlandó vagy figyelni is rám?»

«Nagyon igyekszem, de ne haragudj, engem nem tud felvillanyozni a pasid! Még akkor sem, ha tényleg egy görög isten!»

«Segíts már, Vadász! Mégsem kérhetem ki a véleményed a fogyókúráról vagy a menstruációs görcsök megszűntetéséről!»

«Jól van, talán a pasikat jobban ismerem kicsit... De szerintem a joghurt-fogyókúra...»

«Fejezd be a bolondozást! Ez most komoly!»

«Jó. Tehát Akhilleusz, bár még így sem világos, miért éppen ő...? Akkora ász a küzdősportokban, vagy mi?»

«Igazából fogalmam sincs. Nagyon keveset tudok róla. Csupán a viselkedése... Mint egy harcos, aki csupán teszi a dolgát.»

«Megmutatta a kockahasát?» Péter egy kacsintást is küldött a kérdőjele után.

«Szerintem neki nincs olyanja...»

«Micsoda?! És te még róla álmodozol?! Tigris, csalódtam benned!»

«Ne legyél már te is olyan girhes, mint a lánykák manapság! Csiga-csupasz mellkas meg derékra ragasztott sakktábla! Jó, hogy nem kézen fogva megyünk arc-radírozásra meg méregtelenítő kezelésre! Én pasiról írtam, nem gumibabáról!»

Péternek le kellett tennie a laptopot, annyira nevetett, félt, hogy padlóra ejti közben a munkaeszközét. Úristen, micsoda csodabogár ez a nő! Hihetetlenül szórakoztató... És ettől csak még szexibb!

«Tudom, én ódivatú vagyok! Nem tehetek róla! Az én gyerekkoromban a fiúk még Clint Eastwoodra akartak hasonlítani és nem Barbie Kenjére!» Egészítette ki a nő a saját szavait.

«Ma sem ők akarnak, egyszerűen ez lett a trend!» Magyarázkodott Király.

«Jó! Te most fordítsd a fejecskéd vissza rám és nem a trendre, ha szabad kérnem.»

«Szóval egy ősemberbe akarsz beleszeretni?»

«Nem ősember!» Innentől két szavas válaszokban záporoztak a nő megjegyzései felháborodásában. «Egyszerűen férfi. Talptól fejtetőig! Kemény és férfias. Olyan, akire jó felnézni. Rá fel is néznek. Elég csak megszólalnia!»

«Na most akkor egy szál giliszta vagy egy kanadai grizli?»

«Jaj, nem tudoma a súlyát! Nem giliszta! Amennyire meg tudnám állapítani, keménykötésű. És akkor mi van?!»

Péter agya lázasan "pörgött": nincs kockahas, holott Zsoltnak...

«Egyáltalán honnan ismered? És szóltál már neki?»

«Hogyhogy szólni? Ugyan mit?» Csodálkozott Amber.

«Akhilleusz gondolatot is olvas, Tigris? Vagy honnan kellene tudnia, téged ennyire foglalkoztat? Küldesz neki füst-jeleket?»

«Ugyan miért kellene tudnia erről?» Csodálkozott az író.

«Miféle buta kérdés ez? Tigris, Tigris! Ha téged ennyire érdekel az a fickó, valamit mindenképpen tenned kell érte!»

«Nem tehetem. Valamit még nem mondtam el...»

«Mit?»

«Azt, hogy ő...» «Nős, érted?»

Péter meglepődött, de gyorsan visszatalált a zongora-billentyűzéshez. «Az legyen csak az ő baja! Ha te is érdekled, miért ne próbálhatnád meg? Olyan nagy dolog, hogy te is legalább egy kis esélyt adj a boldogságodnak? Beszélj vele!»

Király azért gondolatban bocsánatot kért a barátjától is. De ilyen helyzetben a saját húgainak is ugyanazt tanácsolta volna, próbáljanak meg boldogok lenni! Ennyivel tartozott Regének is a sok nevetésért: meghallgatja és tanácsot ad neki, a legjobb tudása szerint.

«Nem érdeklem!» Jött az elkeseredett válasz.

«Honnan tudod, ha te soha nem mozdulsz?!»

«Onnan, hogy a főnököm volt! Nem az a típus, akit meg lehet környékezni valami női fortéllyal, érted már?»

Kép: Pixabay

Péterrel megfordult a szállodai szoba. Hirtelen felugrott és a fejéhez kapott, két kézzel. Beigazolódott, Regének fogalma sincs, ki is a Vadász! De most nem is vallhatja be! Mi több, soha nem is vallhatja be! Hiszen ő Akhilleusznak látja őt. Arra persze nem gondolhatott ez az ódivatú, merre lehet az ő gyenge pontja? Mégis beletalált, tudatlanul: szerelmet vallott neki anélkül, hogy sejtené, hozzá, egyenesen őhozzá címezte a szavait! És minden szavával betalált Péter lelkébe.

«Ne haragudj, nem akartam elrontani az estéd. Kérlek, bocsáss meg! Csak egyszerűen nem tudtam senkinek sem elmondani. Ne haragudj! Köszönöm, hogy meghallgattál. Jó éjszakát.» Látta a képernyőn az üzenetét, mire képes volt visszaülni a hordozható számítógépe elé a férfi.

«Ígérd meg, hogy beszélsz az Achillesszel, Tigris! Csak próbáld meg! És ha nem lenne elájulva, amiért egy ilyen nőnek megtetszett, mondd meg a nevét és a címét. A többit majd én intézem!» Írta meg kapkodva Király.

«Talán jövőre...» Látta egy perccel később egy szerény mosoly mellett. «Ő most valahol kalandozik, szabadságon van. Én meg...»

«És a kapcsolat? Vele mikor szakítasz?» Péter érezte, az ördög nem nyugodhat benne.

«Ó, már amúgyis érezheti, hogy rezeg a léc alatta.»

«Achilles miatt? Nem az lenne a legjobb, ha nem szakítanál vele, amíg nem tudod, mit válaszol a görög? Vagy kettő mindig több, mint egy?»

«A kapcsolat nyomul, de valamiért a tankokat utánozza. Most éppen hisztériázik, amiért nem óhajtok vele egy fedél alatt élni.» Széles mosoly jelent meg Péter üzenet-ablakában.

«Nagyon rendetlen? Nem tud főzni?» Vigyorgott vissza a férfi.

«Nem akarok vele élni és nem szeretem a gyerekes duzzogást! Nem, ha egy férfi fegyvertárában van! Nem tudom, tud-e főzni, de nem is érdekel! Máskülönben te el tudod azt képzelni, hogy együtt élsz valakivel, miközben a fejedben valaki más sasszézik?»

«És két szék közül szívesebben ülnél a padlón?» A férfi az ajkába harapott a nő kérdésétől.

«Ha kényelmesebben elférek? Sőt, le is fekhetem, erre nem gondolsz?»

«Majd egyszer engem is meghívhatsz, ha jut rám időd. Bár ezek után, én is azt mondom, vagyis írom, én nem vagyok a te ízlésednek megfelelő!»

«Ne ízléstelenkedj, te a barátom vagy és igenis, örömmel fogok vigasztalódni a te vállaidon. Már ha elbírsz egy olyan fejet, amelyikben az Iliásznak is jutott hely!»

«Nincs ember, akit ismernék, és képes lett volna elolvasni! Mondd, hogy nem az eredeti fordítását, hanem valami kivonatot olvastál, különben nem fogok aludni ma már!»

«Nem eredetiben, mivel nem tudok ó-görögül. De azért magyar fordítást olvastam, ha ennyire érdekel. A fordító Devecseri Gábor volt.»

«Ajánlom, ennek az Achillesznek is dicsekedj ezzel! Szép reggelt neked és szép álmokat. Köszönöm, hogy a bizalmadba fogadtál!»

«Köszönöm! Viszonyt!» Búcsúzott Rege a szokásos fordulattal.

«Minimum az ikertestvéreddel, akármikor!» Vigyorgott vissza a férfi első ízben szabadon reagálva a "viszony"-ra.

Péter kikapcsolta a gépét és hanyatt fekve nézte, ahogyan a felkelő Nap vörösre mázolja az eget, akár egy házi tojás sárgája. Apollón és az ő bolondos írója... Király csak arra tudott gondolni, két nap múlva már otthon lesz.

És várni fog. Várni, míg kiderül, mi a terve a papnőnek Akhilleusszal?

Amíg a lefekvéshez készülődött, eszébe jutott, illene megosztania az ismerőseivel, miért nem lesz elérhető az ünnepekig. Csodálkozva látta meg Amber üzenetét.

«Ó, minő bátorság, tán Férfi a neved?! Szúrkálódunk nyilvánosan, de bocsánatot kérni már csupán halkan, a színfalak mögött merünk?» Jelent meg az üzenet ablaka Amber nevével és profilképével.

Péter felnevetett, az előző lesajnáló válasz után ez a cinikus hang kemény visszavágás volt, na de így már ismerősnek tűnt, szinte a nő hangját is hallotta gondolatban, ahogyan kimondja a neki címzett szavakat.

– Nem fekszel le még? Azt mondtad, már hajnalban indulsz – szólt rá Arabella, útban a hálószoba felé, miután lemosta a fekete alga arc-pakolását.

– Menj csak. Pár levelet még el kell küldenem.

Arabella nem is válaszolt, hangosan bezárta a háló ajtaját. Péter visszafordult a laptophoz és mosolyogva válaszolt.

«És milyen meglepő, hogy az író pont a színfalak mögött cinizál. Miért is? Békíteni szeretnék, hozzak egy olajfa ágat? Pálmát? Galambot? Mea culpa, így jobb? Megkövetlek.»

«Komolyan egy orrbavágós troll-lépéssel szoktál ismerkedni?»  Villant fel az üzenete válasza, még mielőtt bezárta volna Amber "ablakát".

«Nem. Jobb napokon egészen kedvelhető a személyiségem, legalábbis mások és a horoszkópok szerint... Nem terveztem ismerkedést, csak beleszaladtam az írásodba véletlenül...»

Alig küldte el a választ, Amber új üzenetet küldött: «Juj, ez egészen sértő rám nézve! Szóval fikarcnyit sem érdekellek, mégis több napja írogatsz, csak mert unatkozol, kedves Vadász? Fogalmam sincs, hogyan szaladtál bele, hiszen alig egy-két ember jár arra. De mindegy is. Köszönöm, hogy "figyelemre méltattál", visszaengedlek a vadászterületedre. Sok sikert!»

«Nincs saját vadászterületem.» Válaszolta még, de nyugodt hittel, a nő ezt már nem fogja elolvasni, talán soha.

Tévedett.

«Nem csodálom, nőket mindenütt találni...» Amber üzenete végén egy mosoly-fej tündökölt.

«Félreérted. Nem nőkre szoktam vadászni!» Tiltakozott Király önérzetesen.

«Komolyan? Mire vadásznál vagy ez csupán egy kis álruha?»

«Állatokra.»

«Nem mondod? Ahogyan Fekete István és a régi főurak? Kedvtelésből? Állatokra?»

«Jobban tetszene, ha nőkre vadásznék?»

«Ha nem azt is fegyverrel tennéd, lehet, hogy igen. Inkább úgy, mint állatokat bántani.» Oktatta ki a nő.

«Mint potenciális célpont vagy vad, csodálkozom a véleményeden!» Péter felnevetett halkan és átült a kanapéra az asztaltól, hogy kényelmesen írhasson, és új kérdést pötyögött. «Nem tartalak fel? És így én is megtudhatom, honnan jött az Amber? Így hívnak valójában?»

«Nem tartasz. Még dolgozom. Nem, írói álnév. Eredetileg Amber X., mert olyan a hangzása, mintha azt mondanád: Tizedik vagy Ismeretlen Ember. És nem tartanám magam semmikor sem potenciális vadnak, mivel típusokra osztva a női társadalmat, egyáltalán nem biztos, hogy megfelelnék neked. Gondolom, az igazi vadászok sem lőnek vadkacsára elefántnak szánt golyóval... Ahogyan nem lőnek mindre, ami mozog, csak mert mozog!»

Péter meghökkenve olvasta el újra, aztán lekapta az olvasó szemüvegét és megdörzsölte a szemeit. Mikor lepte meg utoljára így nő? Hány perc alatt válaszolt? Kettő és fél perc... Ő ennyi idő alatt, ilyen megfogalmazással be sem tudta volna ütni a karaktereket. Villámkezű Amber!

«Ez természetesen igaz. De azért nem minden a külső» próbálra menteni a helyzetet. «Az is élmény, ha egy nőnek jó a stílusa!»

«De az enyém nem az, ezt már kinyilvánítottad. És azt a külső dolgot te sem gondolod komolyan! Ha a borítás nem "bejövős", ahogyan manapság mondják, az egész történetből nem lesz semmi!»

«Szóval az író, akit lehet, egy-két szemtelen kellemetlen megjegyzésekkel illetett valamikor, inkább elbújdosott és álnéven, erotikus történetekkel szórakoztatja azt az egy-két olvasót?» Kíváncsiskodott, vigyorogva a gépére.

«Az első része nem teljesen. Bár kaptam néhány kéretlen meghatározást a külsőmet illetően, nem bújdosom. A külsőm teljesen átlagos, tehát nincs miért bújkálni. Csak így van lehetőségem olvasókat találni. Manapság csak így, vagy még így sem, ha nem fektetsz bele. Nekem jelenleg nincs mit befektetni a saját kis fantáziámon kívül.»

Péter maga elé képzelte az alakját, nem tartotta annyira átlagosnak, sőt, csinos, ahogyan az összeütközésükkor megérezhette, nagyon is formás alkata volt.

«Meglepően fülledt fantázia» Tette hozzá félmosollyal az ajkán.

«Ha szeretnéd, újra elismételem: akármit nem olvasnának el, egyedi és új kell legyen. És a leggyakrabban a nők olvasnak, ők pedig még nem kezdtek se lekicsinyleni, sem pedig túl fülledtnek titulálni!» Védekezett Amber.

Péter szélesen vigyorgott a válaszra, Apolló papnéja bort prédikál és vizet iszik? Kádár mellett majd bepótolhatja...

«Valószínűleg a párod nagyon örülhet és büszke is rád...» Szúrta közbe.

«Nincs párom. És azt hiszem, már soha nem is lesz.»

Péter sötét elégtétellel olvasta a szavait. Tessék, Zsolt fiam, így vedd a védelmedbe! Ő meg közben szabadon élvezi mások táraságát, miközben te azt vizionálod, mellette horgonyzol le! Ilyenek a nők! Szépek, kívánatosak, angyal arcúak, miközben ők maguk a romlás!

«Van egy kapcsolatom. De szerintem nem kellene ilyen mélyre merülnünk. Gondolom, feltartalak. Inkább elköszönök. Jó éjt, Vadász!» Biztosan Péter "elhallgatása" megijeszthette.

«Nem tartasz fel! Jó az állóképességem, kell a vadászathoz.» Az órára pillantott, már úgyis csak egy órája maradt az előre beállított ébresztőig, hogy készülődni kezdjen. «Nem akartam túllépni az engedélyezettnél, Amber. Valahogy nem illik rád ez az Amber. Jobban el tudnálak képzelni Tigrisnek, mondjuk.»

«Ugyan miért?» Kérdezett vissza a nő.

«Sorolhatom?»

«Annyi okod van már?»

«Szeretsz játszani, ami a nagymacskák egyik sajátossága. De legalább olyan gyorsan mereszted ki a karmaid. Kíváncsi vagy, rendkívül jó megfigyelő...»

«Nincsenek csíkjaim. Legfeljebb egy-két striám...» Írta közbe a nő.

«És a szemed?» Kérdezte a férfi.

«A szemem is teljesen átlagos. És mégcsak kancsal sem vagyok. Miért van az, ha egy férfi beszélgetni akar, menthetetlenül a külsőm a téma a művészetem után? Mit szeretsz például olvasni?»

Király meglepődött. «Nos jó, nálad a pont, kedves Tigris.» Kelletlenül látta be, a vadászösztöne nem aludt ma sem. «De Saint-Exupéry, Wass Albert, Kittenberg Kálmán...»

«Csupa kalandos fickó. Már érthetőbb, miért nem sikerült lenyűgözzelek...»

«Ha jobban belegondolok, kicsit irigyellek» Vallotta be Király. «Nem túl gyakori bűn nálam, de nekem nem lenne ilyen képzelőerőm.»

«Próbáltad? Esetleg olvashatom is?»

Péter talán el is pirult volna, ha nem figyelmezteti magát, nem viselkedhet úgy, mint egy megilletődött kiskamasz! Elvégre meglett férfi és nem gyerek! De azt nem tudta letagadni, jól esett neki a nő érdeklődése.

«Talán valamikor arra is sor kerülhet. De egyelőre maradok az olvasásnál, úgy gondolom. Lehet, még a hozzászólástól is tartózkodni fogok ezek után.»

«Azt mindenképpen tartsd szem előtt, nem mindenki jut el Exupéry színvonalára, bárhogy is szeretne, vagy legalábbis nem azonnal, az első írásaitól kezdve! Ellenben próbálkozni is lehet, kell is! Szeretnék az ő magasságáig eljutni, de ez aligha fog összejönni egyik éjszakáról a másikra. Örülnék, ha hagynád, hogy még próbálkozzam, ameddig még... Nos, amíg még van bennem bátorság, én már kaptam pár elutasítást. Nem hiszem, hogy túl sokáig lesz még erőm firkálni...»

«Miért? Nem kellene abbahagynod, hiszen alig kezdted el a blogot. Ilyen könnyen feladod?»

Péter kellemetlenül érezte magát, ő tudta, mennyi vitával jár, nem akart lemondani a vadászatról, a szenvedélyéről, amit sokan elleneztek, főleg Arabella és kettőjük szüleik. De egy szenvedélyes ember, akárcsak Rege, ha lemond a saját örömeiről, belerokkanhat lelkileg.

«Igazából én is meséket szerettem volna, mint A kis herceg...» Vallota be az író.

«Ami valójában nem is mese...»

«Igen. De eladhatatlannak tűnik. Manapság az internettel versenyezve képtelenség. Hiszen majd minden megtalálható már pár érintéssel és gombbal, ingyen. Mindegy. Nem terhellek a panaszaimmal. Lehet, neked van igazad, olvashatatlan vagyok, csak nem akarom belátni, ezért sikertelen is, bármibe is kezdek, ezért...»

«Azért három lap után nem szoktam letenni a könyveket. Te pedig azt mondtad, még próbálkozol, amiben én reménykedem is. Pár napig alig lesz más szórakozásom, mint olvasni esténként.»

«Inkább üsd fel valamelyik akciódús csodáltad kötetét.»

«Ugyan, Tigris, ne tagadj ki a fürdődből egy kis elhamarkodottság miatt! Tényleg érdekel, mi lesz ezzel a Flynn nevű alakkal. Ahogyan arra is kíváncsi vagyok, mennyire sikerül levadásznia a brazil Tigrist. Sikerül neki?»

«Fogalmam sincs.»

«Vegyem úgy, nem fogsz elárulni semmit előre? Még a függöny mögött sem? Még akkor sem, ha lakat a számon?»

«Soha többé be sem töltenéd a blog oldalát, ha egy kis részletet is elárulnék előre belőle!»

«Na jó, megígérem, annál szorgalmasabban foglak olvasni!» Mosolyogva nyomta meg a küldés gombot, majd kiegészítette gyorsan. «Amúgy sem tudnék mit tenni esténként.»

«Nem tudom megígérni, hogy a blogra kerül fel valami az ünnepek utánig, de ha annyira unatkozol, én itt leszek!»

«Úgy érted, bármikor írhatok és te majd szórakoztatsz?»

«Legalábbis meg fogom próbálni, de csak akkor, ha szépeket fogsz írni cserébe és nem savazol!» Ígérte a nő.

«Ilyen ajánlatot nem is szabadna elfogadnom...»

«Amúgyis unatkoznék. Cserébe te ébren tartasz, amíg van hozzá kedved. Így jó?»

«A jót illik viszonozni, engem így neveltek.»

«Még a rosszat is!»

«Cinikus. Nem illik hozzád, Tigris. De ha nem baj, most elbúcsúzom estig. Viszont készülj! Szét akarom nevetni magam veled...»

«Igyekezni fogok!»

Péter el sem hitte volna, milyen szorgalmas lesz azért, hogy az éjszakáit a csevegésnek szentelje a szabadságán.

– Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha lefeküdnél aludni. – Javasolta a férfi a fáradtan hallgató Regének.

– Jó, és te mit fogsz csinálni?

– A fiúk megengedték, hogy nézzem a tévéjüket. – Vigyorgott büszkén.

– Inkább én is itt maradok! – Jelentette ki a nő.

– Ugyan, ne legyél csacsi! Leragadnak a szemeid! Menj nyugodtan aludni!

– Alhatsz az én ágyamban is, ha akarsz – ajánlotta fel Csaba az anyjának.

Rege hálásan megköszönte, így mosogatás után gyorsan megnézte az elhanyagolt blogját, útban a fiúk szobájába.

Meglepetésére az utolsó bejegyzése alatt egy idegen véleménye várakozott.

«Túl sok 007-es filmet nézhettél, kedves Amber! De legalább megpróbáltad! ;) Kicsit túl párás lehet a fantáziád, ha a brazil törvényteleneket összemossa a japán fürdőházakkal, a szervezett bűnözést a szex-szel. Jár a szorgalmira egy pont, a bujaságért talán még egy... Már persze, ha valóban nő vagy és nem egy unatkozó portás...»

Rege mérgesen nézte a becsmérlő felhasználó nevét, "Vadász". Egyetlen perc alatt döntött, nem hagyja szó nélkül az első, blogra kapott üzenetét.

– Te meg mit csinálsz? Arról volt szó, hogy pihensz – jött ki utána Zsolt a konyhába.

– Valaki lehúzta a blogomat nyilvánosan! – Villant a férfira haragos szemekkel, és mérgesen rágyújtott. – Utálom az okoskodó, névtelenül beszóló pasikat!

– Miből gondolod, hogy pasi? – Kérdezte Kádár.

– Mert úgy hívatja magát, "Vadász"? Vagy mert a nemem után érdeklődik? Már a szóhasználatából tudni, egy egocentrikus majom!

Kádár nyelt egyet. – Megnézhetem?

– Nézd! Dühítő! Fogalma sincs, mit akarhatok, ki vagyok, a blogon alig három bejegyzésem volt eddig, és őt csak az érdekli, van-e pi... – Rege a száját és a mondat végét is elharapta dühösen. – Mintha manapság tényleg senkinek sem kellene a szórakoztató irodalom!

– És ilyenkor mit teszel? Törlöd az üzenetét?

– Dehogy törlöm! Azzal csak felheccelném magam ellen és a következő bejegyzéseim alá dőlne belőle a hasonlóan uborkás hozzászólás! – Rege rábökött a monitoron a "Vadász"-ra. – Válaszolok szépen! Ahogyan egy jólnevelt lányhoz illik!

Már püffölni is kezdte a billentyűket Zsolt mellett, aki magában mosolygott. Rege maga fogja bebizonyítani az egykori főnökének, milyen is valójában, főleg, ha Péter nem szégyellte még a művét is "lefikázni". Számára nem is volt kérdés, ki tetszeleghet a felhasználónév mögött, egy "egocentrikus majom".

«Kedves Vadász, ne haragudj, hogy a szabadidőmben, a, főleg saját szórakoztatásomra, indított blogon nem Dosztojevszkijt másolok fel a világhálóra! Szerintem felesleges lenne, ahogyan a te ízlésednek megfelelő "űzőcské"-ről szóló, duplacsövű történeteket is! Szerencsére a világon több ezer író és jó mű, valamint könyvtár létezik, ahol helyet kaphattak azok is, akik saját kútfőből írtak történeteket. Veled ellentétben, én nem hiszem, kizárólag olyan írók jelenhettek meg az irodalom egén, akik vámpírokról csupán akkor mertek írni, miután legalább egy megharapta őket! És azt sem hiszem, hogy Dante leszállt volna a pokolba Vergilius-szal, mielőtt megírta a művét. Nem fogom zokon venni a pontozásod sem. Ez csupán egy kis szórakozás a számomra, és ha neked nem illik bele az ízlésvilágodba, a válaszom: nem vagyunk egyformák! Szerencsére! Nekem van fantáziám, neked meg nem sok adatott, ha csupán egy portásról tudod feltételezni az írói szabadságot. Minden jót, Amber.»

Rege elégedetten küldte el a választ újraolvasás után és hátradőlt. Zsolt nevetve ölelte magához és homlokon csókolta.

– Szépen beszóltál neki! Még hogy portás! – Nevetett Kádár.

– Nem vicces! Történetesen most olyasmi vagyok – húzta el a száját Rege.

– Akkor a legkívánatosabb, akit valaha láttam – súgta a férfi.

– Nektek mindig csak az érdekes, ami a saját ízléseteknek megfelel és fogatokra való?

– A pasik ilyen szűklátókörűek, de ti pont ezért szerettek minket, nemde?

Rege a férfi szemeibe nézett, mielőtt az ajkuk összeért, akárha ellenkezni akart volna.

– És most, kislány, szépen ágyba kell tegyelek, hogy megálmodhasd, mi lesz Bennel a következő részben.

– Te is olvastad? – Lepődött meg a férfi szavain Rege.

– Még szép! Nekem tetszik a Ben fiú, lehet, rokonlelkek vagyunk! Egy szép nő kegyeiért a végsőkig elmegyünk. Szóval hiteles vagy, én aláírom! Ha akarod, oda is tűzöm a véleményem "Vadász" alá.

– Nem kell! Nem akarom, hogy ti ott kakaskodjatok miattam! Vannak ilyen alakok, azt élvezik, ha másoknak beszólhatnak, ettől érzik magukat a "szavanna királyának", mert különben... – Legyintett.

Zsolt jóízűen felnevetett. Vajon mit mondana Rege, ha tudná is, kiről adott ilyen tűpontos leírást? De ő mindenképpen el fogja mondani a nő egykori főnökének, azzal együtt, megérdemli a nőtől kapott jellemzését! Hiszen Péter Zsolttól tudta, kinek a blogját olvasta, mégis ilyen lekezelő megjegyzésekre ragadtatta magát. Hétfőn nem fogja szó nélkül hagyni, miatta találkozott a bloggal, de Király jobban teszi, ha békén hagyja az ő barátnőjét. Milyen jól esett erre gondolni. Rege az ő barátnője! Péter pedig foglalkozzon a feleségével, ha annyira unatkozik!

Elégedetten mosolygott a meztelen nőt magához szorítva éjjel is. Az ő barátnője, aki szép, okos és író, nem mellesleg szuper szakácsnő és édesanya!

Hétfőn majdnem egyidőben érkezett az üzembe Péterrel.

Míg az igazgató szokásosan távolságtartó arccal figyelte a fütyörésző alakot magával szemben, Kádár jókedvűen mosolygott az emlékeit ízlelgetve Regéről és a családias napokról.

– Ennyire jól telt a hétvégéd? – Kérdezte Király.

– Igen, köszönöm. És a tied? – Zsolt összeválogatta a szállítmányok nyomtatványait és a megrendelési igazolásokat.

– A jelek szerint nem lettem olyan mértékig kipihenve, mint te! A szüleimnél voltam a húgom születésnapját ünnepelni.

– Remélem, azért jól szórakoztál – Zsolt a papírokba mélyedt, nehogy elárulja a vigyorgásával magát.

– Mondjuk. És te? Mitől van ilyen jókedved?

– Semmi különöset nem csináltam, csak jól telt: kellemes társaságban, finomakat ettem és mozogtam is!

Péter nem kellett találgasson, vajon milyen programja lehetett a barátjának? Zsolt pedig nem is magyarázkodott, a hóna alá fogta a mappáit, hogy a termelésre induljon, de még az ajtó előtt fordult vissza az igazgatója felé.

– Az üzemben leszek, ha kellenék.

– Rendben.

– És, Péter?

– Igen?

– Megkérlek, ne az én barátnőm blogja alatt trollkodj, oké? – Szólt vissza.

Király meglepetten pislogott.

– Regével ellentétben én tudom, ki szeret a nagy "Vadász" szerepében virítani! Őt nem zavarja, ha kevesen olvassák, akkor téged miért zavar, amit ír? Nem minden nő életét a saját külsejének ápolása tölti ki... Ráadásul az okos nőket is meg lehet hódítani, szerencsémre!

Király csodálkozása átcsapott bosszankodásba. Ő már alig emlékezett arra a kis olvasmányra. Az még beugrott neki, hozzászólt valami rövidet, pusztán kíváncsiságból, talán enyhén szarkasztikus volt. Legjobb lesz, ha gyorsan újraolvassa a saját hozzászólását. Szerencséjére a keresőben elmentette a blog címét. De már nemcsak az ő szavai szerepeltek ott, hanem az "író" válasza is. Hunyorogva mosolygott "Amber" szavaira, már a hangzásából megérezhette: keményen beletaposhatott a kishölgy "szívébe".

«Sajnálom, ha a szarkasztikus véleményem ennyire elevenedbe talált. Építő kritikának szántam, remélve, hogy a hozzászólásom, mint olvasódtól, hasznodra válik, kedves Amber. Azt hittem, ezért nyilvános a blogod, mert bárki olvashat és hozzászólhat. Ha az írással nem boldogulsz is, remélem, más, csajos tevékenységekben osztatlan sikereket érsz el ;) Vadász»

Aztán újra elfelejtkezett az egész mókázásról. Amíg az ebédszünetről visszatérve észrevette az elektronikus levél-ládájában megjelenő értesítést, valaki válaszolt az új hozzászólására.

«Oscar Wlde szerint a szarkazmus a szellemesség legalacsonyabb rendű formája. És megkérlek, a cinikusságot se rajtam gyakorold, rendben? Annyian olvasnak, ahányan! Amber»

Péter meghökkenve ült le a székébe. Tényleg, miért is...? Nem érdemli meg, hogy bántsa őt. Főleg nyilvánosan. Legjobb lenne, ha több percet nem is pazarolna rá...! Zsolt barátnője, gondolta gúnyosan mosolyogva. De vajon meddig? Meddig lehet érdekes egy szépfiú egy olyan nőnek, aki Oscar Wilde-tól idéz? Mint neki? Aki szeret de Saint-Exupéry-t olvasni elalvás előtt, és egy olyan nővel osztja meg az ágyát, aki azt hinné, valami francia luxus kozmetikumról beszélgetne vele, ha megkísérelné szóba hozni előtte az írót?

Király ennek ellenére belátta, messzire ment. Túl messzire. Akár Regéé a blog, akár másé, neki nem kellett volna így reagálnia!

Ezúttal viszont nem akarta publikusan folytatni. Inkább a közösségi hálón kereste ki Amber profilját a blog címe alapján. Szerencséjére hagyhatott neki egy finom hangú bocsánatkérést, amiért olyan lekezelően véleményezte a blogot első ízben. Igyekezett "baráti jobbot" nyújtani az ismeretlenül megsértett írónak.

Kép: Pixabay

– Honnan vetted, hogy én írtam a blogjára? – Kérdezte hazafelé indulva Zsolttól.

– Tagadnád, Vadászkám? – Nevetett Kádár. – Pedig szerintem, főleg a legutolsó bejegyzése szuper lett! Nekem legalábbis alaposan megmozgatta a fantáziám...! Meg is fogom tudakolni, mikor kaphatnék én is masszázst tőle?

– Remélem, az idióta feltételezésedet nem mondtad el neki is!

– Hogy te vagy a "Vadász"?

– Zsolt, én még azt sem tudom elképzelni róla, hogy ő írta azt a blogot! Szerintem valahonnan csak lemásolta. – Jelentette ki felsőbbségesen az igazgató.

– Tudom, én nem vagyok olyan kultúr-bubus, mint te vagy Rege, de nekem tetszik a stílusa, ahogyan az is, milyen finoman pöckölt le, te egocentrikus!

– Láttad, amikor válaszolt? – Követelte a választ a főnöke, mire Kádár felnevetett, ahogyan a kabátjába bújt, tetszett neki az érzés, ezúttal ő bosszanthatja a tudásával Pétert.

– Olvastam is, amit írtál, meg amit ő írt válaszul. De megnyugtatlak, eszembe sem jutott rólad fecsegni és őt sem érdekelte a "Vadász" tovább, mint az a három perc, amíg visszaírt neked. A hétvégénket nem akartuk ilyesmivel tölteni!

– Gondolod, hogy neki is elég lesz, ha néha összefuttok? Bár igaz, ha valóban ő írta azt a pornó-jelentet, nem lehetsz az egyetlen "hódolója"! Én a helyedben meggondolnám ezt a "barátnő"-kérdést jobban!

Zsolt hirtelen felfortyant. Király őt régóta könnyelmű Don Juan-ként festette le az ismerőseik előtt, akár a barátja füle hallatára is. De ez volt az első olyan eset, amikor egy nőről is így beszélt, ráadásul az ő kedveséről. Csupán mert sejtette, milyen kapcsolatban állnak ők ketten Regével!?

– Mondd csak, igazgató úr, csak nem savanyú az a bizonyos szőlő?! – Kérdezte lassan tagolva a szavakat. – Az egész kezd olyan színbe kerülni, mintha te féltékeny lennél rám Rege miatt!

– Én?! Én még azt sem értem, mit akarsz te tőle?

– Azt, amit egy hozzá hasonlóan különleges és izgalmas nőtől lehet: melegséget, jó társaságot, otthont talán, és igen, szenvedélyt is! Ha tényleg ennyire kíváncsi vagy, nem az a kicsapongó fajta, sőt!

– Mert ő ezt mondja, igaz? – Nevetett gúnyosan Király.

– Én mondom, te hülye! Én, aki komolyan pedálozom a bizalmáért! Túl van egy pocsék házasságon és egy agresszív barmon, aki nem szégyellt rá és a saját gyerekeikre kezet emelni! Kár azt képzeld, csettintésre hanyatt lehet vágni! Körbe kell udvarolni, hogy egyáltalán komolyan vegyen bárkit is! Úgyhogy most én is vadásznak állok, kizárólag miatta! Viszont már a számban érzem a győzelmet! És ha nem akarsz egy ósdi párbajba keveredni az egyetemi cimboráddal vagy box-meccset rendezni vele, több megjegyzést nem teszel Regére, világos!?

Péter értetlen arccal állt még akkor is, amikor Zsolt kigördült az üzem kapuján.

Kádár, aki a könnyű menetek híve, amint középkori lovagként a nő védelmére kel? Mintha egy idegen figyelmeztette volna pár perce, és nem az ezeréves barátja. Zsolt ugyan jóval érzékenyebb jellem volt nála a szomorú gyerekkora miatt. Viszont a nőkkel annál hidegebben tudott viselkedni. Sokszor elmondta Péternek a hitvallását erről: amilyen a mosdó, olyan lesz a fürdőszoba szőnyege is! Vajon ha most ennyire Rege védelmére kelt, Péter tényleg számíthat rá, ezúttal Zsolt sem szabadul az oltárig ettől a nőtől?

Ideje lenne nem foglalkoznia ezzel. Holnap már indul a szlovákiai vadásztúrára és végre elfelejthet mindent és mindenkit! Jöhet a jól megérdemelt pihenés.

Zsolt arra ébredt, valaki gyengéden cirógatja az arcát.

– Jaj, legalább a kávémat add ide, mielőtt lelépsz, Szexi – dörmögte a férfi álomittasan.

– Sajnos nem adhatja oda. – Kuncogott Rege az arcához hajolva. – Pont az a baja szerintem, hogy fél órája hív téged, de te nem veszed fel neki. Nekünk viszont az agyunkra megy ez a virnyogós rapp-szám.

Kádár rémülten ült fel. – Mi van?

– Szombat, Kádár uram. És magát huszonnegyedjére hívja a "Szexike" nevű, gondolom, hölgy. Legyen szíves, vegye fel vagy tegye ki foglaltra, de mindenképpen némítsa le a készülékét!

A férfi ijedten vette át tőle a mobilját. – Huszonnegyedjére? Hát akkor biztos nem téves!

– De nem ám! – Nevetett rá a nő. – Azt viszont megsúghatnád, amíg eldöntöd, ő hívjon újra vagy te fogod hívni őt, hogy ez a feleséged vagy az élettársad?

Zsolt meglepetten pislogott a kijelzőre. – Egyik sem. A szeretőm!

– Kádár, ez biztos? Semmi kedvem egy fúriával összeismerkedni a kapumban!

– Egészen biztos! Nem hazudtam és nem is fogom neked! Ez a "dolog" tart már egy ideje és... Szóval igyekszem szépen, angolosan lelépni, mielőtt kiderül rólam, más táljában cseresznyéztem – jelentette ki megbánó arccal.

– Talán közöld ezt "Szexikével" is, mielőtt ő tálal ki rólad – Rege megsimogatta a férfi arcát. – De ha mégis hazudtál nekem...

– Nem hazudtam! – Kiáltott fel Zsolt felháborodottan. – Nem élek vele! Ő él mással! Én csak a beugrója vagyok...!

Mielőtt folytathatta volna, a telefon újra játszani kezdte az amerikai "költeményt", fülsiketítően. Rege felállt és odahajolt a férfi füléhez. 

– Ha befejezted, gyere reggelizni, te beugró – súgta és a nyelvével megcirógatta a férfi fülcimpáját, de már fordult is, hogy magára hagyja őt a telefonálójával.

Zsolt azonban elkapta az arcát, még mielőtt felegyenesedhetett volna. Fogadta a hívást, de a telefont a takaróra dobta és lerántotta a nőt az ágyra.

– Neki vagyok beugró! – Morogta kapkodón csókolgatva Rege ajkait.

– Talán nekem nem?

– Neked állandó! Hangsúlyosan is "áll", nem? – Kinyitotta fél kézzel a nő pólóján lévő gombokat és gyengéden megmarkolta a meztelen mellét. – Állandóan áll rád...!

Rege hangosan felnyögött, amikor lehúzta a válláról a pólót és a mellét csókolgatta. A nő ujjai a férfi hajában és széles jobb vállán kalandoztak, gondtalanul, hagyva magát kényeztetni. Zsolt ujjai lomhán a melegítő nadrág alá vándoroltak. Bal mutatóujja épp csak megérintette a csiklóját, középső ujja már a hüvelye körül táncolt, majd belé vezette ráérősen. A nő sóhajtott a férfi arcát figyelve, ahogyan a mellbimbóival játszadozott, felváltva kóstolgatva azokat. Rege teste meg-megfeszült, ha bírta volna, sem követeli a férfitól, hagyja abba az izgatását, sőt, egyre türelmetlenebbül dörzsölte magát a tenyeréhez, a combjai néha összezárultak a karja körül. Zsolt felsóhajtott a melleket csodálva maga alatt. Ami pár pillanatnyi játéknak indult, tömény vággyá feszült előtte és nem akarta megtagadni tőle. Regének jár a gyönyöre és ő meg is tudja neki adni, hát meg is fogja, akkor is, ha "Szexike" ketté reped dühében a puccos lakásában, magányosan hallgatózva a nyöszörgéseik hangjai után! Zsolt fellesett a nő arcára, és megdöbbent: Rege a lepedőbe markolt kezeivel, a szemhéjai alól leste őt, félig lehunyva a szemeit, miközben az alsóajka egyre vörösebb és duzzadtabb lett a saját harapásaitól, ne sikoltson fel vagy nyöszörögjön túl hangosan. Zsolt mutatóujja is besiklott a testébe, miközben hüvelykujja a csiklójára szorult, olyan mozdulatokat téve, mintha össze akarná dörzsölni az ujjai hegyét. Rege aprócska sikolya aligha jutott ki a szobából, talán a telefonvonal másik végén lévő nőig, ha eljutott. Zsolt érezhette, ahogyan megfeszül az ujjai körül újra és újra, a tenyere pedig megnedvesedett tőle.

Kép: Pixabay

A férfi sötét íriszei szinte megsárgultak a diadaltól, amit okozott neki, tudatosan. – Ha tehetném, most fényesre tisztogatnálak a nyelvemmel!

Sejtette, hogyan reagál majd a nő teste, ezért nem kapkodta el a visszahúzódást a testéből. Lassan a mobiljára tenyerelt és megszakította a hívást, a kezére nehezedett Rege feje fölött.

– De így legalább ma este sem fogsz unatkozni velem, írónéni! Úgyhogy befogadottnak tekintem magam a hétvégére, ha nem bánod.

Rege nem tudott megszólalni, csupán bólintott.

– Ilyeneket kell műveljen egy férfi keze! Ha a kályhában nem is, de egy nő testén tüzet kell csiholjon gyengédséggel és vággyal... Amíg annyira jó nem lesz neked, hogy sikolts, mint az előbb!

Rege sóhaja az arcát cirógatta.

– És most kérek szépen enni, utána hazamennék néhány ruháért. Te ugye, ma szabad vagy?

A nő némán bólintott.

– Nagyon jó hír! Ezek szerint a továbbiakat este elmesélhetem neked... Elvitte a cica a nyelved?

A nő ráhunyorgott, Kádár persze azonnal ellenőrizni akarta egy csókkal.

– Azt azért még megsúgom, írónéni, két csoda van a világon, ami minden "értelmes" férfit levesz a lábáról: egy tál finom kaja és egy ráizgult nő! Tuti recept, higgy nekem!

– És ezt "Szexike" nem tudja? – Kérdezett vissza szurkálódva.

– Az a helyzet, hogy "Szexike" nem izgul a férjétől. Vagy nem eléggé? Kizárólag tőlem, nem rám! Na ez így már nem az igazi...

– Velem mik lesznek vajon a terveid? Máskülönben a foci nincs a listán?

– Te egyelőre csak ideig-óráig nedvesedhetsz. Komoly próbák elé nézünk mi még! A foci meg nem minden pasinak létszükség, viszont a punci már az!

Rege nevetve kelt fel az ágyából újra. A szekrényéből tiszta ruhát vett és nevetve indult a férfi előtt zuhanyozni.

Reggeli után Zsolt elköszönt tőle és a fiaitól, hogy ruhákat hozzon magának.

Hunor meg sem várta, hogy behúzza a kaput maga után a férfi, már az anyjához szaladt.

– És ez most ideköltözik hozzánk? – Kiáltott fel.

– Nem ez, hanem Zsolt. És nem, nem költözik, pont ezért ment el átöltözni.

– Nem akarom, hogy ideköltözzön!

– Ezt nem te döntöd el, szerintem. De rajtad kívül még senki nem beszélt ilyenekről, fiam. Néha talán itt lesz, és ez most téged zavar?

– Igen! Nem akarom, hogy itt legyen!

– Én sem szólok be, te kikkel barátkozol, szerintem te is rámbízhatod, kikkel töltöm az időmet, rendben?

– De én nem akarom, hogy fiúzz!

– Nem is fogok – nevetett fel Rege. – Fiúknak itt vagytok ti, ketten. De azt nem várhatod el, hogy ne is próbáljak nektek egy normális nevelőapát találni. Sokkal egyszerűbb lenne vele az életünk! Nekem is szükségem lenne valakire, aki vigyáz rám...

– Inkább sokkal rosszabb lenne! És én nem akarom! Majd mi vigyázunk rád!

– Felesleges ezen vitázni előre! Zsolt egyelőre csak ezt az egy hétvégét tölti itt és pont! Lehet, hogy vasárnap estére már menekülni fog előlünk és félrebeszélni! – Próbálta egy viccel "félreütni" a témát.

– Nem úgy néz ki, mint aki rosszul érzi magát veled!

– Hunor! Figyelj, ha lesz szó összeköltözésről, neked szólok először, rendben?

De a fiával folytatott vita után azért Rege is úgy gondolta, kicsit "ajtóstól az ágyba" ez a tempó, feleslegesen! Egyáltalán nem készült komoly kapcsolatra, főleg nem egy olyan férfival, akinek őmellette "komoly kapcsolata" van egy férjes asszonnyal. Természetes, ha Zsoltnak ő lenne az ideális kapaszkodó, a régi viszony megszakításához, amikor kiderül a kis titkuk, simán megmondhatja a férjnek, ő már rég más nővel él együtt és a másik férfi feleségéről nem tud semmit...

Zsolt, mintha érezte volna, mi történik a háttérben, két dobozt is hozott a két rendbeli ruha és a csokor virág mellé. Két tablettet, feltöltő kártyával a két "jómadárnak".

– Gondolom, ezzel egyelőre meg tudjátok oldani a játékot, így anyátok nyugodtan használhatja az asztali gépet. – Magyarázta a konyhaasztalnál ülve az izgatottan toporgó gyerekeknek.

Csaba szinte felugrott az asztalra örömében, Hunor viszont minduntalan az anyjára lesett, tudva, neki ez nem fog tetszen. És nem is tévedett. Még be sem kapcsolhatták az ajándékaik, Rege már a fejét rázta.

– Nem, ezt nem fogadhatjuk el tőled! Adjátok szépen vissza Zsoltnak! Ezek drága és költséges holmik ide. Majd később veszünk mi, ha lesz rávalónk...

Hunor villámokat szóró tekintettel nyújtotta vissza a férfinak a tablettet, de nem tudta megállni, hogy ne fakadjon ki hangosan az anyjára.

– Csak hogy tudd, az osztályban már mindenkinek legalább telefonja van, saját! Nekünk semmink sincs! És nem is lesz, mert te hol itt dolgozol, hol meg ott! És nincs apánk se! És nem kaphatunk még ajándékot sem, mert te nem akarod! Utálom ezt az egészet! Bár mennénk inkább vissza apához!

Rege megdöbbenve nézett a fiára.

– Hó, lovacska! Várjunk egy kicsit! Ezeket én vettem és pontosan nektek! Azért nem kaptok hozzá előfizetést, egyelőre, hogy ne tudjatok nagy költséget verni, oktalanul, anyátok fejére! – Szólt közbe Zsolt erélyesen, még mielőtt Rege megszólalhatott volna. – És most menjetek és próbáljátok ki nyugodtan. Csak akkor nem lesz a tietek, ha nektek nem tetszik valamiért. Megkérlek – markolta át finoman Hunor karját –, segíts a kisöcsédnek is, amíg megtanulja használni, addig én elbeszélgetek az anyukátokkal. Aztán én is megmutatom nektek, miket lehet ezekkel ügyeskedni! De te előtte majd bocsánatot fogsz kérni az anyukádtól, de ugyanilyen hangosan ám, világos? 

Hunor kelletlenül bólintott.

– Na akkor irány az invázió! – Zsolt mosolyogva nézte, ahogyan a szobájukba szaladnak, aztán összeszorított szájjal a nőre pillantott, miközben felállt. – És most veled van beszédem.

– Nem hagyom, hogy megvedd őket! – Csattant fel Rege.

– Nem is tudnám! Ezek gyerekek, nem hülye felnőttek! Ők nem tudnak alakoskodni, "kedvelni", a hátam mögött "nem kedvelni"! Már hajnalban meséltetni akartál, hát figyelj, írónéni! Hat évesen vesztettem el a szüleim, nem egyszerre, előbb az egyikük lett beteg, aztán a másik. Alig emlékszem rájuk. És nagyon el tudom képzelni, gyerek-otthonba kerültem volna, vendégszerűen lássak én is egy-egy családi fészket, ünnepet, ha nem fogad be a nagynéném. De ő magához vett és igyekezett megadni mindent, amit más gyerek két szülőtől kaphatott meg. Foglalkozott velem, gondoskodott rólam és saját fiaként szeret. Eladta értem mindenét, hogy tanulhassak! Amiért én nem tudok neki elég hálás lenni soha! De elhiheted, azt is tudom, mennyi mindent nem kaptam meg gyerekkoromban! Például drága tucat-dolgokat, amik mindig mindenkinek lehettek az osztályban. És én, amióta csak megengedhetem magamnak, szeretek drága marhaságokat ajándékozni a nehezebb sorsú gyerekeknek! Amikor csak tehetem a csúcs munkám és a zavaros nőügyeim mellett, akár elhiszed ezt, akár nem! Van egy alapítvány, amit hozzám hasonló "nagy gyerekek" alapítottak és játékokat meg egyebeket visznek össze-vissza. Mert örülünk, ha csak egy kis arcra egy nap mosolyt csalhatunk!

Rege szemei elfátyolosodtak.

– Másrészt, amíg  se feleség, se saját gyerek nincs a számlámon, én ott és akkor, de főleg úgy szórom a fizetésem, ahogyan úri magyar kedvem éppen megkívánja! És ha neked volt szerencséd egy nálad jobban kereső, érted "odáig lévő" hapsit kifogni a tengersokból, aki még a gyerekeidnek is venne ezt vagy azt, a semmirekelő apjuk helyett, türtőztesd magad és fogd be a picike szád! Mert az legyen az ő baja! Ha szakításkor felhánytorgatná vagy, isten ments, visszakérné a játékokat tőlük, távozóban, küldd nyugodtan után a fa-aprításhoz használt baltát! De az a kevés, ami a fiaidé, az legyen csak az övék és kész! Attól te nem leszel rosszabb senki szemében, ha hagyod őket örülni, amikor van minek örüljenek! Az meg egyenesen szép lenne, ha ennyiért meg lehetne vásárolni a te szeretetedet is, amikor te mindig többet és többet kérsz érte...

Rege hagyta, hogy a tenyereibe fogja az arcát és letörölje a könnyeit.

– Én viszont most megyek, és lefoglalom őket, miután a haverom jó hangosan bocsánatot kért a szuper anyukájától! Te meg ne sírj, mert elrontod a rántást vagy, mit tudom én, mit kezdtél el művészkedni. De nagyon remélem, ebéd lesz belőle, mert itt hamarosan farkaséhes emberek fognak táncolni körülötted meg a tűzhely körül! – Rávigyorgott a nőre és lágyan megcsókolta. – Nem igaz, hogy pont olyan sírás és veszekedés kell legyen egy kis ajándékozásból, mint anno a férjeddel való élésből, igaz?

Zsolt ezután beóvakodott a fiúk szobájába, aztán halkan kiküldte Hunort a konyhába.

– Az alku az alku, barátocskám! A tablett a tied, de az édesanyád is, úgyhogy szépen bocsánatot fogsz kérni az előbbi szavakért, de úgy, hogy én is halljam itt, Csabával! – Figyelmeztette komolyan a kamaszt.

Hunor kiszaladt és szorosan átölelte az anyját, sírós tekintettel. – Ne haragudj!

Rege megsimogatta a fejét és homlokon csókolta őt. 

– Nem haragszom – nyugtatta meg a gyerekét.

– Hahó! Itt nem hallunk semmit! – Kiáltotta Zsolt a szobából. – Csaba, te hallottál valamit?

– Nem – nevetett a másik fiú.

– És nem is baj, ha ideköltözik hozzánk – kántálta Hunor hangosan a szoba irányába.

– Na azt mindjárt gondolhattam volna – nevetett rá az anyja válaszul.

Mire a két fogásos ebéd is elkészült, Rege a fiúk főhadiszállása felé osont. Nem tudta elképzelni, miért zárta be órákkal korábban a konyha ajtót Csaba, ami nem volt szokás náluk. Néha csupán nevetés, máskor valami zene hangfoszlányai jutottak el hozzá.

Legnagyobb meglepetésére a fiúk remekeltek, és kitakarították a folyosót, a szobájukban elpakoltak, így a nagy ebédlő asztal ünnepi terítővel várta, hogy megterítsenek az ebédhez. Rege megszólalni sem tudott.

– Na? Kész? Hozhatjuk a tányérokat? Zsolt azt mondta, biztosan szívesen megengeded, hogy itt együnk, kivételesen – hadarták együtt a fiúk. – Miután rendet teremtettünk, persze!

– Jó, hozom a tányérokat... – Dadogta a nő csodálkozva.

– Nem, nem! Te leülsz és várod, hogy mi megterítsünk, ez a program! – Vezényelte a férfi. – Gyerünk, fiúk, és csak óvatosan! Ami nehezebb, azt bízzátok rám. Ülj le, mert nem tudunk járkálni, ha beállsz az ajtókeretbe!

Rege visszahúzta a férfit, mielőtt a fiúk után indult volna a folyosón.

– Ezt meg hogyan érted el?

– Kicsike, te meséket írsz nekik, én viszont beszélek a nyelvükön – kacsintott rá a férfi. – Na de most ülj le, különben elrontod az egész tervem és akkor jaj neked! Amúgy nem árt, ha néha olyantól is kaphatnak egy kis leckét, aki állva pisil, mint ők. De én ezt már mondtam neked!

A fiúk megterítettek, az asztalnál jókedvűen beszélgettek: az iskoláról, a fociról, a játékokról és jóízűen nevettek.