Az egy-két munkanapból két hét lett.

Minden nap Kádár ott maradt vele a beérkezésétől a munka idő végéig. És mivel Rege nem beszélt, Zsolt fecsegett egyre kelletlenebben.

De a nő nemcsak ezért utálhatta az új beosztását, hanem azért is, Király és az aligazgató előszeretettel tartott gyűléseket az ő háta mögött, néha egyenesen az asztalára pakolva a különböző mappáikat, ott nézték át a megrendeléseket, a termékeket.

Neki meg elég volt a tudat, hogy Király Péter igazgató ott dörmög a feje fölött, alig bírta tartani a javításra váró darabot.

– ... nem azt mondtad, hogy nehezen tanítható? – Hallotta a nő egyik nap maga mögött.

– Majd belejön. – Vágta rá Kádár, de azt Rege nem láthatta, milyen volt a férfi mosolya és tekintete, ahogyan őrá nézett.

Király ennek hallatára suttogóra fogta. – Remélem, nem felejtetted el, ez nem valami szórakozó hely “becsajozni”! Ide dolgozni járnak az alkalmazottak és mi is! Ne hidd, hogy téged nem lehet megbüntetni, ha hülyeséget tennél!

Az igazgató még odasuttogta a barátjának. – Vigyázz, Zsolt! Éppen mindenre téged sem jogosít fel az aligazgatói szék mögöttem!

Ezután a félig elcsípett beszélgetés után Kádár már nem ült Rege mellett annyit, és nem igyekezett olyan látványosan a nyakába lihegni, mint előtte.

A nő sokkal jobban is érezte magát. De csupán néhány napig, mivel új terméket kezdtek a gyártósoron, amikből már a minta darabok sem feleltek meg a megrendelő követelményeinek.

Rege először láthatta a főnökeit munka közben, ugyanis Király mindenkit hazaküldött még a munka idő lejárta előtt. 

– A karbantartón és az ellenőrön kívül mindenki menjen szépen haza! – Szólította fel a munkásokat.

Rege csalódottan nézett össze Sanyival, a karbantartóval és visszaereszkedett a székére.

Király megvárta, amíg csupán ő és Zsolt maradt a termelési soron, levetette a zakóját és egyedül kezdett munkához. Kádár mellette állva adogatta a drótokat és a szerszámokat a kezei alá.

Már éjjel egy is elmúlt, mire az első öt, hibátlan darab elkészült.

Rege a harmadik kávéját kortyolgatta aznap és leste az igazgatót a dohányosoknak elkerített udvar részén a karbantartó mellett.

– Jó látvány, mi? – Kérdezte tőle a férfi.

– Le kéne fényképezni! – Morogta a nő.

– Ne is emlegesd, kirúgnának. És amúgy sem szükséges. Elég gyakran csinál ilyeneket. Ha valami nem sikerül, vagy gond van, Péter azonnal beáll dolgozni. Csak ezt kevesen tudják, kizárólag a régi munkások. Nem is csoda, jószerivel itt nőtt fel.

Rege meglepetten hallgatott a magyarázatra. De mégis alig várta, hogy hazamehessen végre. Aggódott a fiai miatt. Ilyenkor már otthon szokott lenni rég. Biztosan ők is aggódnak miatta, még ha a szomszéd néni, Teréz be-benéz hozzájuk, amíg az anyjuk hazaérkezik a munkából.

Amikor az igazgató elégedetten bejelentette, már ők is hazamehetnek, Kádár azonnal jelentkezett, hazaviszi Regét kocsival.

– Nem szükséges, aligazgató úr! Majd hívok egy taxi.

– Ugyan! Minek? Hol lakik?

– Tótpusztán – vallotta be kelletlenül.

Zsolt értetlenül nézett az igazgatóra. – Egyáltalán hol van az a falu?

– Hetvenöt kilométerre a várostól. – Válaszolta az igazgató, miközben belebújt a zakójába. – Busszal jár be? Van járat?

– Onnan nincs egyenes járat sehová. Le szoktam szállni és hazagyalogolok, általában.

– De ilyenkor nincs járat. Jöjjön – parancsolt rá Király és a parkoló felőli ajtóhoz lépett.

– Ne már! Téged vár Arabella! Menj csak, majd én hazaviszem Regét!

– De most mondtad, nem is tudod, hol lakik...!

– Nem baj! Majd “Irénke” útba igazít. Elvégre ezért jár a kocsihoz GPS manapság, hogy el ne tévedjünk...!

Az igazgató várakozásteljesen nézett a nőre. – Válasszon Rege. Ha akarja, hazaviszem, ha akarja, Zsolt viszi haza. Nos?

Rege egy pillanatra nyelni sem tudott. Két rossz közül melyiket is válassza? Két farkas közül kellene eldöntenie, melyiknek engedi meg, hogy belé harapjon?!

– Eldöntené végre? – Kérdezte Király és megdörzsölte a szemhéjait.

Az éles felszólítástól a nő megremegett. 

– Köszönöm, igazgató úr, de nem szeretném fárasztani még önt is! Az lenne a legjobb, ha egyedül mehetnék, taxival!

– Pénzkidobás lenne!

– Igaza van, Zsolt! Reggel óta talpon vagyunk. Százötven kilométert vezetni az éjszakában nem szórakozás! Akkor hívunk a hölgynek egy taxit, és kész! – Az igazgató elővette a tárcáját, majd felhívta a városi taxi-vállalatok egyikét, még a viteldíjat is megérdeklődte a díszpécsertől. – Nos, Rege, az lesz a legokosabb, ha a pénzt odaadom magának. Ez valamivel több, mint a viteldíj. De kizárólag akkor adja oda, ha hazaért! Pontosan a portája előtt. És ha a sofőr kérdezné, nyugodtan mondja azt, hogy a pénz otthon van!

A nő elhúzta a száját, lehajtott fejjel. Mint egy nagy-csoportos óvódásnak, úgy magyaráz! Ennyire félti az ellenőr-javító munkását? Igazán megható!

Zsolt mogorván nézett a barátjára, miután kifordult a taxi az üzemi parkolóból.

– Mondd csak, mi neked abban a jó, hogy így elcseszted az éjszakai kalandom?! Bolond lettem volna visszajönni tőle a városba! Ha nem tudnád, nincs kihez hazasiessek! – Vicsorogta dühösen Királynak.

– Arra nem gondolsz, hogy otthon várja a grizli méretű élettársa?! Máskülönben hetek óta úgy kerülgeted, hogy az már szégyen! Nem kér belőled!

– Honnan veszed ezt?!

– Hagyjuk! Késő van. Én meg fáradt. – Legyintett a másik és beült végre a kocsijába, neki most a hat kilométeres távolság is bőven elég volt az ágyáig kocsival.

Rege gond nélkül hazajutott. Meglepetésére mindkét gyermeke az ő ágyában kucorogva aludt, egymást átölelve. Halkan levetkőzött és bebújt melléjük. Másnap feltétlenül beszélnie kell az igazgatóval erről a túlórázásról. Neki nem fér az életébe az éjszakai kimaradozás! Éppen ezért él egyedül. Avagy ezért is...

Másnap előbb érkezett a munkahelyére, el kell kapnia Királyt négyszem közt. Meg akarta tudakolni azt is, mikor vonják le a taxi fuvardíját tőle?

Kádár épp behúzta maga után az igazgatói iroda ajtaját.

– Jó napot, Rege. Történt valami?

– Beszélni szeretnék az igazgató úrral.

– Mi a gond, kedves Rege?

– Szeretnék beszélni Király igazgató úrral. – Ismételte határozottan.

– De azt csak elárulhatja nekem is, miről kell vele beszélnie? Talán én is tudok magának segíteni – fontoskodott az aligazgató.

– Én vele szeretnék beszélni! Személyesen ügyben – Rege összefűzte a karjait a mellei alatt elutasítóan.

– És benne jobban megbízik, mint bennem? – A férfi sértetten húzta ki magát előtte.

Rege először nézett rá más szemmel. Női tekintettel.

– Tulajdonképpen maga mit akar tőlem?

Zsolt felvonta a szemöldökét, mielőtt válaszolt.

– Mi lenne, ha ezt a füstölgő helyen beszélnénk meg?

Rege előre engedte a férfit a folyosón, némán követve őt. Szerencsére még nagyon kevesen voltak az üzemben, a munkások az öltözőkben készülődtek vagy még hazatelefonáltak munka előtt. Így kettesben lehettek az udvaron.

– Szóval mit akar tőlem, aligazgató úr?

– Szeretném megismerni – suttogta a férfi a nőhöz hajolva.

– Miért?

– Miért ismerkednek a férfiak és a nők, maga szerint?

– Fogalmam sincs! Én nem ismerkedem, tudja, aligazgató úr?

– Rege, maga egy csinos nő! Van párja?

– Nincs. Elvált vagyok. És mielőtt butaságokat kérdezne, szeretek független lenni! Nem szeretnék pasit, így érthető?

– Nagyon sajnálnám, ha tényleg így gondolná! Rege – lassan nyúlt a nő keze után a kijárat fala mellé állva, tudva, így sem az üzemből, sem az irodák felől nem láthatják őket. – Ne akarja elhitetni velem, hogy nem szeretne néha odabújni egy férfihoz. Hogy nem vágyik a gyengédségre, egy simogatásra...

– Nem, aligazgató úr, nem vágyom! És ha befejeztük a beszélgetést, bemennék. Mindjárt kezdődik a munkaidőm, tudja?

– Mit akart mondani Péternek?

– Meg akartam kérdezni, mikor vonja le a fizetésemből a tegnapi taxi árát?

– Nem fogjuk levonni! Butaság! – Zsolt odahajolt a nő hajához. – Szívesen meghívnálak vacsorázni. Vagy amihez kedved van...

– Köszönöm, de nem kellene rám pazarolja a figyelmét, aligazgató úr! – Rege kirobbant a sarokból, ahová Zsolt testközelsége miatt szorult, és gyorsan besietett az üzembe.

Kádár ezután kifigyelte, mikor lehetne kettesben a nővel.

– Kiválaszthatnál valami szórakozóhelyet, ahová szívesen elmennél... – Ajánlotta sokadjára.

Rege válasz nélkül hagyta ott ezúttal is. De tudta, ennyivel nem szabadulhat a férfi "szorításából". Előbb-utóbb muszáj lesz megmondania neki, hagyja békén egyszer és mindenkorra!

Kép: Wallhaven

De Kádár a feladás helyett új lépésre szánta el magát. Megkérdezte a személyzeti főnöktől a nő címét és egy péntek este, nyolc óra után leparkolt az aprócska magánház előtt, Tótpuszta kicsiny mellékutcájában. Lazán odasétált a kiskapuhoz és a csengőt kereste, de mivel nem találta meg, tanácstalanul nézelődött.

– Kit keres a bácsi? – Kérdeze egy hét év körüli kisfiú a kapuhoz szaladva, apró karjai között egy kopott fotball-labdát szorított magához, vastagon felöltözve, akár egy kis eszkimó a novemberi hidegben.

– Regét keresem, Szaniszlay Regét. Ismered?

– Szólok neki – bólintott a gyerek komolyan és hátra szaladt a ház fala mellett.

Zsolt toporgott a hidegben, amikor kinyílt az utcafront felőli ajtó és megjelent Rege vékony rövid ujjúban és foltos nadrágban.