– Mit keres maga itt? – Kérdezte a nő gyorsan kinyitva a kaput. – Na jöjjön gyorsan, klülönben odaég a vacsoránk.
Kádár meglepetten pislogott, miközben az orrába kúszott a házból érezhető, finom illat. Sült hús, gondolta a férfi és hallotta, ahogyan korogni kezd a gyomra. Valószínűleg ez lehet a Kánaán, már ha nincs odabent férfi és Rege megvendégeli őt is.
– Arra gondoltam, mivel az üzemben nem vagy hajlandó mondani semmit, itthon kereslek fel. – Mondta vidám hangon, a sietősen haladó háziasszonyt követve.
– Kíváncsi volt, hogy van-e barátom? – Jegyezte meg a nő epésen és odalépett a sistergő serpenyőhöz, még idejében sikerült megfordítania a hússzeleteket.
– És van? Leülhetek?
Rege a felé vigyorgó férfira hunyorgott, de továbbra sem mozdult a tűzhely mellől.
Kádár szemrevételezte a házat, az aprócska folyosón át jutottak a konyhába. A folyosóról nyíló egyik ajtó mögül akció-film hangjai szivárogtak feléjük. A rendet mindenütt megtörte egy-egy gyerek-játék, a hűtőn gyerek-rajzok voltak különböző mágnesekkel rögzítve. A konyha bútorzata régies volt, de minden tiszta és otthonos.
– Azt hittem, sikerült megértetnem magával, aligazgató úr, nem vágyom a férfi-társaságra. Volt benne részem éppen eleget. Feleslegesen tette meg ezt a nagy utat!
– Zsolt! Ne szólíts még itt is aligazgatónak, mert kényelmetlenül érezném magam. – A férfi hátradőlt a konyhaasztal mellett álló széken.
Mellette számítógép-monitort fedezett fel. Nem épp elengedhetetlen tartozéka egy konyhának. Ráadásul valaki félbehagyta az írást, az egér kurzora türelmesen villogott a félbehagyott mondat utolsó szavánál.
– Az udvaron a te kisfiad játszik? – Kérdezte Kádár és próbálta félodalról elolvasni az írást.
– Nincs kint. Azóta ő is bezárkózott a szobába a bátyja mellé. – Jelentette ki a nő és a szépen elhelyezett köret mellé csúsztatta az átsült húst a pulton hagyott tányérokra, háttal a főnökének. – Ha belegondolok, maga komolyan súrolja a munkahelyi zaklatás fogalmát.
Kádár meglepetten kapta vissza a fejét. – Zaklatás, ha ennyire érdekelsz?
– A zaklatás az, ha a másik fél nem kíváncsi és nem érdeklődik a zaklatója iránt, viszont a zaklató ezzel nem törődik! Vacsorázott már? Bár gondolom, azt képzelte, idegurul a meseautóján és elrángat valahová, miután szépre csinosítottam magamat a kedvéért!
– Tényleg ilyesmiben reménykedtem. – Bólintott rá mosolyogva.
– Ugye nem baj, ha nem érzem át a baját?
Rege megtörölte a kezeit és félretette a serpenyőt.
– Még soha nem beszéltél ennyit előttem – jegyezte meg Kádár.
– Nincs semmi baj a hangommal, sem a nyelvemmel. Csakhogy a munkahelyén engem is azért alkalmaztak, hogy dolgozzam, nem azért, hogy csevegjek magával vagy a kolléganőkkel, legalábbis tudomásaim szerint ez így van. De ha tévedek, talán meg kellene kérdezzük Király igazgatótól.
– Péter el lenne ragadtatva a véleményedtől!
– De maga nem.
– Azt ne felejtsd el, hogy ő nős, én meg agglegény vagyok!
– Agglegény? – Rege felnevetett. – Manapság azt mondják, független férfi! És az agglegényt szerintem magától idősebb korban lévő férfira mondták. Maga alig lehet több harmincnál.
Zsolt csodálkozva nézte a nőt, miközben ő új terítéket vett ki a szekrényből, nagyobb adag köretet kanalazott rá és két, vöröses-barna hússzeletet tett rá. A férfi agyában cikáztak a gondolatok: kellemes a hangja, ha nevet és ez a nő okos, sőt, művelt. Szépen fogalmaz. Még a humora is jó, hiszen "megfiatalította őt".
– Harmincnégy vagyok – mondta mosolyogva.
– Nos akkor az étvágyával sem lehet gond, bár ez nem éttermi minőségű. – Rege letette elé a tányért és az evőeszközöket. – Jó étvágyat kívánok!
Aztán a szoba ajtóhoz sietett és benyitott. – Kész a vacsora, fiúk.
Két kócos fej jelent meg a hívására, előbb a szobájukkal szembeni ajtóhoz siettek. Kádár még a víz csobogását is hallotta, ahogyan egymással játszadozva kezet mostak. De amikor a konyhába léptek volna, az idegen miatt megtorpantak a küszöbön.
– Fiúk, ő Kádár Zsolt, együtt dolgozunk az üzemben. A magasabbik Hunor, a kisebbik fiú pedig Csaba. Na, üljetek le végre vacsorázni.
Hunor ellenséges tekintettel ült a férfi mellé a sarokülőre, mire az öccse azonnal mellette foglalt helyet.
– Jó étvágyat – szólt rájuk Rege újra és letette az asztalra a salátás tálat is, aztán odaült Zsolt jobbjára, szembe a fiaival.
– Már megint paradicsomos saláta? Én nem szeretem a paradicsomot! – Szólalt meg Csaba cérnavékony hangon.
– Akkor szedj csak paprikát magadnak. Hunor, segíts az öcsédnek!
– Nem segítek – rázta meg a fejét a másik fiú és tovább evett. – Ne válogasson!
– Legalább az asztal mellett ne vitatkozzatok!
– Nem is velem vitatkozik, hanem veled – mondta Csaba tele szájjal.
– Nem illik... – szólt rá az anyja rögtön, mire a gyerek, értve a célzást, lehajtotta a fejét.
Ezután szótlanul ettek, békés nyugalomban, amitől Kádár szívét soha nem érzett melegség járta át, mintha egy igazi családba tartózna végre. Legalábbis az étkezés idejére.
– Anya, játszhatok már a gépen? – Kérdezte Csaba, amikor összeszedte anyjával a tányérokat.
– Nem látod, hogy még nem fejezte be az írást?! – Csattant fel a bátyja, amíg visszatette a hűtőbe a salátás tálat.
– Menjetek fürdeni és utána játszhatsz. Akkor is, ha nem fejeztem be, átadom neked egy kicsit. De kizárólag lefekvésig – figyelmeztette Rege, kávét töltve két csészébe.
– Jó! Szuper! Én már megyek is! – Szaladt el a kisfiú.
– Hiába tolakodsz! Úgysem tudod megengedni a vizet, öcsi! – Igyekezett utána Hunor.
– Igazi családias hangulat – jegyezte meg Zsolt mosolyogva.
– Úgy egy órát vagy másfelet. De azután mindenkinek sajogni kezd a feje!
– Miért? Szerintem ilyen lehet egy család: néha zajos, vitatkozós, máskor kacagós...
Rege rápillantott komoylan. Átlagosan magasságú férfi volt, sokat foglalkozhatott a külsejével, hiszen elegáns és könnyed is próbált lenni a fehér inggel és a farmer nadrággal. Divatosra nyírt, barna haja bezselézve, frissen borotválkozva. Zsolt arca vonzotta a női tekinteteket, akárcsak mogyoróbarna szemei vagy a ruhái alatt domborodó izmai. Mutatós, talán túlságosan is, gondolta a nő és elé tette a csészét.
– Meg sem kérdeztem, akarsz-e kávét?
– Jó vendég vagyok, mindent elfogadok, amit adsz! – Vigyorgott a nőre.
Rege szemei összeszűkültek. – De sajnos idebent nem dohányozunk, kénytelen leszel kifáradni velem az udvarra. Azt ajánlom, bújj vissza a zakódba, mert a kert végében csak a nyílt határ van, ilyenkor kellemesen csípős szelek szaladgálnak rajta.
Zsolt megfogadta a tanácsát, felvette a zakót és követte őt az udvarra vezető ajtóhoz. Rege a fogasról lekapott vastag dzsekiben lépett ki. A ház oldala mellé állított padra mutatott.
– Foglalj helyet, ha akarsz. – Ajánlotta a férfinak.
– A fiúk miatt ítélted magad magányra? – Kérdezte Kádár és kényelmesen elhelyezkedett a kopott padon.
– Először s nem ítélem. És nem magány, csupán egyedüllét! Sokak véleménye az, bátran pasizhatnék. De nekem kamasz fiaim vannak. Nekik pedig apát nem lehet akármelyik fa-ágról vagy vállfáról leakasztani. Még ha férfiakban nincs is hiány! Egy családot, ha tönkrement, nem lehet visszaépíteni, ahogyan egy ház falait!
– Attól függ, szeretnél-e házban lakni vagy megvárod, amíg rádomlik a rom...
– Mondjuk úgy, nem szeretném kitenni a gyerekeimet a hálótársaim nevelési elveinek. Azt már megkapták az apjuktól, túl korán!
Zsolt fázósan összehúzta a zakója széleit. – Ahogyan te is?
– Igen, ha az érdekel, bántott-e, a válaszom igen. De nem a fizikai fájdalom fáj máig! Csalódtam. És nem szeretnék többé csalódni, ez a helyzet.
– Inkább egyedül maradsz? Ők már nem olyan kicsik, szükségük lenne egy példára, egy férfira is, Rege! Pocsék dolog apa nélkül felnőni...
– Ez a te tapasztalatod, Zsolt. Az övék meg az, inkább nélküle, minthogy agyonverje őket!
– Nem minden férfi szadista! – Felháborodottan állt fel, de fázott is a hideg szélben ücsörögni. – Nem hiheted, hogy minden férfi csak bántaná őket vagy téged! Vannak normális emberek is!
– Erre rájönni, ki a normális, évek szükségesek! Évek és bizalom! Semmiképpen sem elég beállítani kora este és vacsorázgatni egyszer, együtt! Hozzak ki egy kabátot neked is? – Ajánlotta fel a sétálgatónak, kuncogva.
– Jobban örülnék, ha te adnál egy kis meleget – vallotta be a férfi eléállva.
– Kéred a kabátom?
– Egy kis helyet kérek benne inkább – Kádár óvatosan elhúzta a nő karját maga elől és odasimult hozzá suttogás közben. – Nem akarlak bántani...
– De ragaszkodsz hozzá, hogy megpróbáld, igaz?
– És mi lesz, ha nem csalódsz bennem? Ez eszedbe sem jutott?
– Nem! – Rege a férfi szemeibe nézett.
– Pedig én szeretnék egy bizonyítási esélyt kapni tőled, Rege – Zsolt ajkai finoman súrolták a nő ajkait. – Egy icipici esélyt kérek!
– Zsolt, a főnököm vagy! Nem akarok viszonyt kezdeni az üzemben...
– Nem az üzemben, teljesen függetlenül. Senkinek sem kell tudnia róla, ha te nem akarod!
– Így is eléggé ki vannak rám bent, első perctől így volt, hiszen nem barátkozom. De amióta Éva helyére tettél át, nyíltan utálhatnak. Én vagyok az aligazgató besúgó-barátnője szerintük! Etelka pedig féltékeny...
– Azért dolgozol te ellenőrként, mert ügyes vagy és szorgalmas! Viszont ha piszkálnak, majd beszélek velük!
– Azzal csak meglocsolnád olajjal a tüzet!
– Akkor majd Péter fog beszélni velük!
– Ugyan miért védene ő meg engem a régebbi munkásaival szemben?
– Azért, drága, mert a főnökeid egyöntetűen meg vannak elégedve a munkáddal!
Rege nem tudta eltitkolni az aprócska mosolyt a férfi szavaira. – Komolyan így gondoljátok? Mindketten?
– Mondanám, ha nem így lenne?
– Menjünk be, mielőtt megfázol.
– Csak előtte még... – Kádár az ajkaira szorította a száját gyengéden.
A nő nem húzódott el az érintése elől, így Zsolt a kezei közé foglalta az arcát és megnyalta az alsóajkát. Rege lassan nyitotta szét az ajkait, de annál szenvedélyesebben viszonozta a csókot pár pillanat után.
Kép: Wallhaven
– Micsoda meglepő fordulat – sóhajtotta Zsolt rekedten.
– Nem meglepő. Rég meg akartál csókolni!
– Az a meglepő, hogy nem is vagy te olyan kimért, amilyennek mutatod magad! Tüzesebb vagy, mint...
– Mint? – Nézett rá sötéten a nő.
– Mint a finom sültjeid! Szeretem az ügyes háziasszonyokat! De most már tényleg bemehetnénk, mielőtt idefagyok!
– De ugye azt nem képzelted, hogy a vacsora mellé ágy is jár?
– Képzelni? Reméltem volna, inkább...
– Mellé tetszett számolni, aligazgató úr!
Zsolt felnevetett. – Az életben nem hallottam még senkit ilyen szépen magázni!