Zsolt arra ébredt, valaki gyengéden cirógatja az arcát.

– Jaj, legalább a kávémat add ide, mielőtt lelépsz, Szexi – dörmögte a férfi álomittasan.

– Sajnos nem adhatja oda. – Kuncogott Rege az arcához hajolva. – Pont az a baja szerintem, hogy fél órája hív téged, de te nem veszed fel neki. Nekünk viszont az agyunkra megy ez a virnyogós rapp-szám.

Kádár rémülten ült fel. – Mi van?

– Szombat, Kádár uram. És magát huszonnegyedjére hívja a "Szexike" nevű, gondolom, hölgy. Legyen szíves, vegye fel vagy tegye ki foglaltra, de mindenképpen némítsa le a készülékét!

A férfi ijedten vette át tőle a mobilját. – Huszonnegyedjére? Hát akkor biztos nem téves!

– De nem ám! – Nevetett rá a nő. – Azt viszont megsúghatnád, amíg eldöntöd, ő hívjon újra vagy te fogod hívni őt, hogy ez a feleséged vagy az élettársad?

Zsolt meglepetten pislogott a kijelzőre. – Egyik sem. A szeretőm!

– Kádár, ez biztos? Semmi kedvem egy fúriával összeismerkedni a kapumban!

– Egészen biztos! Nem hazudtam és nem is fogom neked! Ez a "dolog" tart már egy ideje és... Szóval igyekszem szépen, angolosan lelépni, mielőtt kiderül rólam, más táljában cseresznyéztem – jelentette ki megbánó arccal.

– Talán közöld ezt "Szexikével" is, mielőtt ő tálal ki rólad – Rege megsimogatta a férfi arcát. – De ha mégis hazudtál nekem...

– Nem hazudtam! – Kiáltott fel Zsolt felháborodottan. – Nem élek vele! Ő él mással! Én csak a beugrója vagyok...!

Mielőtt folytathatta volna, a telefon újra játszani kezdte az amerikai "költeményt", fülsiketítően. Rege felállt és odahajolt a férfi füléhez. 

– Ha befejezted, gyere reggelizni, te beugró – súgta és a nyelvével megcirógatta a férfi fülcimpáját, de már fordult is, hogy magára hagyja őt a telefonálójával.

Zsolt azonban elkapta az arcát, még mielőtt felegyenesedhetett volna. Fogadta a hívást, de a telefont a takaróra dobta és lerántotta a nőt az ágyra.

– Neki vagyok beugró! – Morogta kapkodón csókolgatva Rege ajkait.

– Talán nekem nem?

– Neked állandó! Hangsúlyosan is "áll", nem? – Kinyitotta fél kézzel a nő pólóján lévő gombokat és gyengéden megmarkolta a meztelen mellét. – Állandóan áll rád...!

Rege hangosan felnyögött, amikor lehúzta a válláról a pólót és a mellét csókolgatta. A nő ujjai a férfi hajában és széles jobb vállán kalandoztak, gondtalanul, hagyva magát kényeztetni. Zsolt ujjai lomhán a melegítő nadrág alá vándoroltak. Bal mutatóujja épp csak megérintette a csiklóját, középső ujja már a hüvelye körül táncolt, majd belé vezette ráérősen. A nő sóhajtott a férfi arcát figyelve, ahogyan a mellbimbóival játszadozott, felváltva kóstolgatva azokat. Rege teste meg-megfeszült, ha bírta volna, sem követeli a férfitól, hagyja abba az izgatását, sőt, egyre türelmetlenebbül dörzsölte magát a tenyeréhez, a combjai néha összezárultak a karja körül. Zsolt felsóhajtott a melleket csodálva maga alatt. Ami pár pillanatnyi játéknak indult, tömény vággyá feszült előtte és nem akarta megtagadni tőle. Regének jár a gyönyöre és ő meg is tudja neki adni, hát meg is fogja, akkor is, ha "Szexike" ketté reped dühében a puccos lakásában, magányosan hallgatózva a nyöszörgéseik hangjai után! Zsolt fellesett a nő arcára, és megdöbbent: Rege a lepedőbe markolt kezeivel, a szemhéjai alól leste őt, félig lehunyva a szemeit, miközben az alsóajka egyre vörösebb és duzzadtabb lett a saját harapásaitól, ne sikoltson fel vagy nyöszörögjön túl hangosan. Zsolt mutatóujja is besiklott a testébe, miközben hüvelykujja a csiklójára szorult, olyan mozdulatokat téve, mintha össze akarná dörzsölni az ujjai hegyét. Rege aprócska sikolya aligha jutott ki a szobából, talán a telefonvonal másik végén lévő nőig, ha eljutott. Zsolt érezhette, ahogyan megfeszül az ujjai körül újra és újra, a tenyere pedig megnedvesedett tőle.

Kép: Pixabay

A férfi sötét íriszei szinte megsárgultak a diadaltól, amit okozott neki, tudatosan. – Ha tehetném, most fényesre tisztogatnálak a nyelvemmel!

Sejtette, hogyan reagál majd a nő teste, ezért nem kapkodta el a visszahúzódást a testéből. Lassan a mobiljára tenyerelt és megszakította a hívást, a kezére nehezedett Rege feje fölött.

– De így legalább ma este sem fogsz unatkozni velem, írónéni! Úgyhogy befogadottnak tekintem magam a hétvégére, ha nem bánod.

Rege nem tudott megszólalni, csupán bólintott.

– Ilyeneket kell műveljen egy férfi keze! Ha a kályhában nem is, de egy nő testén tüzet kell csiholjon gyengédséggel és vággyal... Amíg annyira jó nem lesz neked, hogy sikolts, mint az előbb!

Rege sóhaja az arcát cirógatta.

– És most kérek szépen enni, utána hazamennék néhány ruháért. Te ugye, ma szabad vagy?

A nő némán bólintott.

– Nagyon jó hír! Ezek szerint a továbbiakat este elmesélhetem neked... Elvitte a cica a nyelved?

A nő ráhunyorgott, Kádár persze azonnal ellenőrizni akarta egy csókkal.

– Azt azért még megsúgom, írónéni, két csoda van a világon, ami minden "értelmes" férfit levesz a lábáról: egy tál finom kaja és egy ráizgult nő! Tuti recept, higgy nekem!

– És ezt "Szexike" nem tudja? – Kérdezett vissza szurkálódva.

– Az a helyzet, hogy "Szexike" nem izgul a férjétől. Vagy nem eléggé? Kizárólag tőlem, nem rám! Na ez így már nem az igazi...

– Velem mik lesznek vajon a terveid? Máskülönben a foci nincs a listán?

– Te egyelőre csak ideig-óráig nedvesedhetsz. Komoly próbák elé nézünk mi még! A foci meg nem minden pasinak létszükség, viszont a punci már az!

Rege nevetve kelt fel az ágyából újra. A szekrényéből tiszta ruhát vett és nevetve indult a férfi előtt zuhanyozni.

Reggeli után Zsolt elköszönt tőle és a fiaitól, hogy ruhákat hozzon magának.

Hunor meg sem várta, hogy behúzza a kaput maga után a férfi, már az anyjához szaladt.

– És ez most ideköltözik hozzánk? – Kiáltott fel.

– Nem ez, hanem Zsolt. És nem, nem költözik, pont ezért ment el átöltözni.

– Nem akarom, hogy ideköltözzön!

– Ezt nem te döntöd el, szerintem. De rajtad kívül még senki nem beszélt ilyenekről, fiam. Néha talán itt lesz, és ez most téged zavar?

– Igen! Nem akarom, hogy itt legyen!

– Én sem szólok be, te kikkel barátkozol, szerintem te is rámbízhatod, kikkel töltöm az időmet, rendben?

– De én nem akarom, hogy fiúzz!

– Nem is fogok – nevetett fel Rege. – Fiúknak itt vagytok ti, ketten. De azt nem várhatod el, hogy ne is próbáljak nektek egy normális nevelőapát találni. Sokkal egyszerűbb lenne vele az életünk! Nekem is szükségem lenne valakire, aki vigyáz rám...

– Inkább sokkal rosszabb lenne! És én nem akarom! Majd mi vigyázunk rád!

– Felesleges ezen vitázni előre! Zsolt egyelőre csak ezt az egy hétvégét tölti itt és pont! Lehet, hogy vasárnap estére már menekülni fog előlünk és félrebeszélni! – Próbálta egy viccel "félreütni" a témát.

– Nem úgy néz ki, mint aki rosszul érzi magát veled!

– Hunor! Figyelj, ha lesz szó összeköltözésről, neked szólok először, rendben?

De a fiával folytatott vita után azért Rege is úgy gondolta, kicsit "ajtóstól az ágyba" ez a tempó, feleslegesen! Egyáltalán nem készült komoly kapcsolatra, főleg nem egy olyan férfival, akinek őmellette "komoly kapcsolata" van egy férjes asszonnyal. Természetes, ha Zsoltnak ő lenne az ideális kapaszkodó, a régi viszony megszakításához, amikor kiderül a kis titkuk, simán megmondhatja a férjnek, ő már rég más nővel él együtt és a másik férfi feleségéről nem tud semmit...

Zsolt, mintha érezte volna, mi történik a háttérben, két dobozt is hozott a két rendbeli ruha és a csokor virág mellé. Két tablettet, feltöltő kártyával a két "jómadárnak".

– Gondolom, ezzel egyelőre meg tudjátok oldani a játékot, így anyátok nyugodtan használhatja az asztali gépet. – Magyarázta a konyhaasztalnál ülve az izgatottan toporgó gyerekeknek.

Csaba szinte felugrott az asztalra örömében, Hunor viszont minduntalan az anyjára lesett, tudva, neki ez nem fog tetszen. És nem is tévedett. Még be sem kapcsolhatták az ajándékaik, Rege már a fejét rázta.

– Nem, ezt nem fogadhatjuk el tőled! Adjátok szépen vissza Zsoltnak! Ezek drága és költséges holmik ide. Majd később veszünk mi, ha lesz rávalónk...

Hunor villámokat szóró tekintettel nyújtotta vissza a férfinak a tablettet, de nem tudta megállni, hogy ne fakadjon ki hangosan az anyjára.

– Csak hogy tudd, az osztályban már mindenkinek legalább telefonja van, saját! Nekünk semmink sincs! És nem is lesz, mert te hol itt dolgozol, hol meg ott! És nincs apánk se! És nem kaphatunk még ajándékot sem, mert te nem akarod! Utálom ezt az egészet! Bár mennénk inkább vissza apához!

Rege megdöbbenve nézett a fiára.

– Hó, lovacska! Várjunk egy kicsit! Ezeket én vettem és pontosan nektek! Azért nem kaptok hozzá előfizetést, egyelőre, hogy ne tudjatok nagy költséget verni, oktalanul, anyátok fejére! – Szólt közbe Zsolt erélyesen, még mielőtt Rege megszólalhatott volna. – És most menjetek és próbáljátok ki nyugodtan. Csak akkor nem lesz a tietek, ha nektek nem tetszik valamiért. Megkérlek – markolta át finoman Hunor karját –, segíts a kisöcsédnek is, amíg megtanulja használni, addig én elbeszélgetek az anyukátokkal. Aztán én is megmutatom nektek, miket lehet ezekkel ügyeskedni! De te előtte majd bocsánatot fogsz kérni az anyukádtól, de ugyanilyen hangosan ám, világos? 

Hunor kelletlenül bólintott.

– Na akkor irány az invázió! – Zsolt mosolyogva nézte, ahogyan a szobájukba szaladnak, aztán összeszorított szájjal a nőre pillantott, miközben felállt. – És most veled van beszédem.

– Nem hagyom, hogy megvedd őket! – Csattant fel Rege.

– Nem is tudnám! Ezek gyerekek, nem hülye felnőttek! Ők nem tudnak alakoskodni, "kedvelni", a hátam mögött "nem kedvelni"! Már hajnalban meséltetni akartál, hát figyelj, írónéni! Hat évesen vesztettem el a szüleim, nem egyszerre, előbb az egyikük lett beteg, aztán a másik. Alig emlékszem rájuk. És nagyon el tudom képzelni, gyerek-otthonba kerültem volna, vendégszerűen lássak én is egy-egy családi fészket, ünnepet, ha nem fogad be a nagynéném. De ő magához vett és igyekezett megadni mindent, amit más gyerek két szülőtől kaphatott meg. Foglalkozott velem, gondoskodott rólam és saját fiaként szeret. Eladta értem mindenét, hogy tanulhassak! Amiért én nem tudok neki elég hálás lenni soha! De elhiheted, azt is tudom, mennyi mindent nem kaptam meg gyerekkoromban! Például drága tucat-dolgokat, amik mindig mindenkinek lehettek az osztályban. És én, amióta csak megengedhetem magamnak, szeretek drága marhaságokat ajándékozni a nehezebb sorsú gyerekeknek! Amikor csak tehetem a csúcs munkám és a zavaros nőügyeim mellett, akár elhiszed ezt, akár nem! Van egy alapítvány, amit hozzám hasonló "nagy gyerekek" alapítottak és játékokat meg egyebeket visznek össze-vissza. Mert örülünk, ha csak egy kis arcra egy nap mosolyt csalhatunk!

Rege szemei elfátyolosodtak.

– Másrészt, amíg  se feleség, se saját gyerek nincs a számlámon, én ott és akkor, de főleg úgy szórom a fizetésem, ahogyan úri magyar kedvem éppen megkívánja! És ha neked volt szerencséd egy nálad jobban kereső, érted "odáig lévő" hapsit kifogni a tengersokból, aki még a gyerekeidnek is venne ezt vagy azt, a semmirekelő apjuk helyett, türtőztesd magad és fogd be a picike szád! Mert az legyen az ő baja! Ha szakításkor felhánytorgatná vagy, isten ments, visszakérné a játékokat tőlük, távozóban, küldd nyugodtan után a fa-aprításhoz használt baltát! De az a kevés, ami a fiaidé, az legyen csak az övék és kész! Attól te nem leszel rosszabb senki szemében, ha hagyod őket örülni, amikor van minek örüljenek! Az meg egyenesen szép lenne, ha ennyiért meg lehetne vásárolni a te szeretetedet is, amikor te mindig többet és többet kérsz érte...

Rege hagyta, hogy a tenyereibe fogja az arcát és letörölje a könnyeit.

– Én viszont most megyek, és lefoglalom őket, miután a haverom jó hangosan bocsánatot kért a szuper anyukájától! Te meg ne sírj, mert elrontod a rántást vagy, mit tudom én, mit kezdtél el művészkedni. De nagyon remélem, ebéd lesz belőle, mert itt hamarosan farkaséhes emberek fognak táncolni körülötted meg a tűzhely körül! – Rávigyorgott a nőre és lágyan megcsókolta. – Nem igaz, hogy pont olyan sírás és veszekedés kell legyen egy kis ajándékozásból, mint anno a férjeddel való élésből, igaz?

Zsolt ezután beóvakodott a fiúk szobájába, aztán halkan kiküldte Hunort a konyhába.

– Az alku az alku, barátocskám! A tablett a tied, de az édesanyád is, úgyhogy szépen bocsánatot fogsz kérni az előbbi szavakért, de úgy, hogy én is halljam itt, Csabával! – Figyelmeztette komolyan a kamaszt.

Hunor kiszaladt és szorosan átölelte az anyját, sírós tekintettel. – Ne haragudj!

Rege megsimogatta a fejét és homlokon csókolta őt. 

– Nem haragszom – nyugtatta meg a gyerekét.

– Hahó! Itt nem hallunk semmit! – Kiáltotta Zsolt a szobából. – Csaba, te hallottál valamit?

– Nem – nevetett a másik fiú.

– És nem is baj, ha ideköltözik hozzánk – kántálta Hunor hangosan a szoba irányába.

– Na azt mindjárt gondolhattam volna – nevetett rá az anyja válaszul.

Mire a két fogásos ebéd is elkészült, Rege a fiúk főhadiszállása felé osont. Nem tudta elképzelni, miért zárta be órákkal korábban a konyha ajtót Csaba, ami nem volt szokás náluk. Néha csupán nevetés, máskor valami zene hangfoszlányai jutottak el hozzá.

Legnagyobb meglepetésére a fiúk remekeltek, és kitakarították a folyosót, a szobájukban elpakoltak, így a nagy ebédlő asztal ünnepi terítővel várta, hogy megterítsenek az ebédhez. Rege megszólalni sem tudott.

– Na? Kész? Hozhatjuk a tányérokat? Zsolt azt mondta, biztosan szívesen megengeded, hogy itt együnk, kivételesen – hadarták együtt a fiúk. – Miután rendet teremtettünk, persze!

– Jó, hozom a tányérokat... – Dadogta a nő csodálkozva.

– Nem, nem! Te leülsz és várod, hogy mi megterítsünk, ez a program! – Vezényelte a férfi. – Gyerünk, fiúk, és csak óvatosan! Ami nehezebb, azt bízzátok rám. Ülj le, mert nem tudunk járkálni, ha beállsz az ajtókeretbe!

Rege visszahúzta a férfit, mielőtt a fiúk után indult volna a folyosón.

– Ezt meg hogyan érted el?

– Kicsike, te meséket írsz nekik, én viszont beszélek a nyelvükön – kacsintott rá a férfi. – Na de most ülj le, különben elrontod az egész tervem és akkor jaj neked! Amúgy nem árt, ha néha olyantól is kaphatnak egy kis leckét, aki állva pisil, mint ők. De én ezt már mondtam neked!

A fiúk megterítettek, az asztalnál jókedvűen beszélgettek: az iskoláról, a fociról, a játékokról és jóízűen nevettek.