Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Az ördög szemével

ördögi történetek emberekről

R. és Tövisek

2017. július 05. 19:35 - ördögXL

Függöny mögött II.

Király napok alatt, sőt, órák alatt bepótolta a nőkkel folytatott beszélgetést és flörtölést, ami a házasságkötése óta eszébe sem jutott. Sem a feleségével, sem más nővel.

Három nappal a vadásztúra vége előtt aztán olyasmi történt, ami teljesen összezavarta Király precízen berendezett lelki és szellemi nyugalmát.

Mivel elég nehéz volt úgy beszélgetniük, hogy sem a munkájukat, sem a családi helyzetüket ne emlegessék egymás előtt, Péter először csak azt hitte, az ő Tigrise fáradt és kedvetlen a szokásos mókázáshoz.

«Búcsúzzunk el? Szeretnél pihenni?» Tette fel a kérdését nagy nehezen egy idő után a férfi.

«Ne haragudj, csak ma telehold van és...»

«Jó gyenge kifogásod van!» Vágta rá Király mosolyogva.

«Jó. Igazad van, az a baj, hogy ma a szokottnál is többet jár a fejemben valaki...»

«Legalább a cipőit levette? Nyikorog a padló alatta?» Próbálta a szokásos hangulatot idézni.

«Kivételesen kicsit több komolyságot, ha kérhetném! Igazán a segítségemre lehetnél ebben a kényelmetlen helyzetben. Leforrázhatnál egy kicsit miatta is, ahogyan Ben miatt!» Ismertette a kérését a nő.

«Pasi-ügyben kéred ki a véleményemet? Miért nem a barátnőidet kérdezed?»

«Nem a pasinak akarok reklámot csinálni! Azt szeretném, ha leállítanád a járkálást a fejemben! Ne kéresd már magad! Egy tök ismeretlen nő most meg akar neked gyónni egy tök ismeretlen pasiról... Legalábbis, remélhetőleg nem ismered...»

«Ha megmondanád a nevét, esetleg?» Ajánlotta fel komolyan.

«Azt már nem! Hogy minden hasonló nevű férfit másképp ítélj meg miattam? Inkább hagyd, hogy játsszunk. Leírom őt neked, írósan. Mit szólsz?»

«Rendben. Ezzel lesz egy kis izgalom a dologban, számomra is. Ess neki, de ha unalmas lesz, elköszönök és megyek aludni!»

Pár perc eltelt, mire Király már azt hitte, Tigris még nála is gyorsabban aludni ment, amikor meglátta, a nő a válaszát írja.

«Olyan, mint Akhilleusz. Egyszerűen... Nem értem őt és ez bosszant.»

«Akhilleusz? Úgy érted, hasonlít Pittre a Trójából?» Poénkodott a férfi kapásból.

«Inkább Homérosz Iliászára. Folyton az ókori görög férfiakat juttatja az eszembe.»

«Te tényleg elolvastad az Iliászt?» Király érezte, leesett az álla, képletesen.

«Most arról beszélgetünk, milyen komoly irodalmat szedtem fel vagy hajlandó vagy figyelni is rám?»

«Nagyon igyekszem, de ne haragudj, engem nem tud felvillanyozni a pasid! Még akkor sem, ha tényleg egy görög isten!»

«Segíts már, Vadász! Mégsem kérhetem ki a véleményed a fogyókúráról vagy a menstruációs görcsök megszűntetéséről!»

«Jól van, talán a pasikat jobban ismerem kicsit... De szerintem a joghurt-fogyókúra...»

«Fejezd be a bolondozást! Ez most komoly!»

«Jó. Tehát Akhilleusz, bár még így sem világos, miért éppen ő...? Akkora ász a küzdősportokban, vagy mi?»

«Igazából fogalmam sincs. Nagyon keveset tudok róla. Csupán a viselkedése... Mint egy harcos, aki csupán teszi a dolgát.»

«Megmutatta a kockahasát?» Péter egy kacsintást is küldött a kérdőjele után.

«Szerintem neki nincs olyanja...»

«Micsoda?! És te még róla álmodozol?! Tigris, csalódtam benned!»

«Ne legyél már te is olyan girhes, mint a lánykák manapság! Csiga-csupasz mellkas meg derékra ragasztott sakktábla! Jó, hogy nem kézen fogva megyünk arc-radírozásra meg méregtelenítő kezelésre! Én pasiról írtam, nem gumibabáról!»

Péternek le kellett tennie a laptopot, annyira nevetett, félt, hogy padlóra ejti közben a munkaeszközét. Úristen, micsoda csodabogár ez a nő! Hihetetlenül szórakoztató... És ettől csak még szexibb!

«Tudom, én ódivatú vagyok! Nem tehetek róla! Az én gyerekkoromban a fiúk még Clint Eastwoodra akartak hasonlítani és nem Barbie Kenjére!» Egészítette ki a nő a saját szavait.

«Ma sem ők akarnak, egyszerűen ez lett a trend!» Magyarázkodott Király.

«Jó! Te most fordítsd a fejecskéd vissza rám és nem a trendre, ha szabad kérnem.»

«Szóval egy ősemberbe akarsz beleszeretni?»

«Nem ősember!» Innentől két szavas válaszokban záporoztak a nő megjegyzései felháborodásában. «Egyszerűen férfi. Talptól fejtetőig! Kemény és férfias. Olyan, akire jó felnézni. Rá fel is néznek. Elég csak megszólalnia!»

«Na most akkor egy szál giliszta vagy egy kanadai grizli?»

«Jaj, nem tudoma a súlyát! Nem giliszta! Amennyire meg tudnám állapítani, keménykötésű. És akkor mi van?!»

Péter agya lázasan "pörgött": nincs kockahas, holott Zsoltnak...

«Egyáltalán honnan ismered? És szóltál már neki?»

«Hogyhogy szólni? Ugyan mit?» Csodálkozott Amber.

«Akhilleusz gondolatot is olvas, Tigris? Vagy honnan kellene tudnia, téged ennyire foglalkoztat? Küldesz neki füst-jeleket?»

«Ugyan miért kellene tudnia erről?» Csodálkozott az író.

«Miféle buta kérdés ez? Tigris, Tigris! Ha téged ennyire érdekel az a fickó, valamit mindenképpen tenned kell érte!»

«Nem tehetem. Valamit még nem mondtam el...»

«Mit?»

«Azt, hogy ő...» «Nős, érted?»

Péter meglepődött, de gyorsan visszatalált a zongora-billentyűzéshez. «Az legyen csak az ő baja! Ha te is érdekled, miért ne próbálhatnád meg? Olyan nagy dolog, hogy te is legalább egy kis esélyt adj a boldogságodnak? Beszélj vele!»

Király azért gondolatban bocsánatot kért a barátjától is. De ilyen helyzetben a saját húgainak is ugyanazt tanácsolta volna, próbáljanak meg boldogok lenni! Ennyivel tartozott Regének is a sok nevetésért: meghallgatja és tanácsot ad neki, a legjobb tudása szerint.

«Nem érdeklem!» Jött az elkeseredett válasz.

«Honnan tudod, ha te soha nem mozdulsz?!»

«Onnan, hogy a főnököm volt! Nem az a típus, akit meg lehet környékezni valami női fortéllyal, érted már?»

Kép: Pixabay

2322802_l.jpg

Péterrel megfordult a szállodai szoba. Hirtelen felugrott és a fejéhez kapott, két kézzel. Beigazolódott, Regének fogalma sincs, ki is a Vadász! De most nem is vallhatja be! Mi több, soha nem is vallhatja be! Hiszen ő Akhilleusznak látja őt. Arra persze nem gondolhatott ez az ódivatú, merre lehet az ő gyenge pontja? Mégis beletalált, tudatlanul: szerelmet vallott neki anélkül, hogy sejtené, hozzá, egyenesen őhozzá címezte a szavait! És minden szavával betalált Péter lelkébe.

«Ne haragudj, nem akartam elrontani az estéd. Kérlek, bocsáss meg! Csak egyszerűen nem tudtam senkinek sem elmondani. Ne haragudj! Köszönöm, hogy meghallgattál. Jó éjszakát.» Látta a képernyőn az üzenetét, mire képes volt visszaülni a hordozható számítógépe elé a férfi.

«Ígérd meg, hogy beszélsz az Achillesszel, Tigris! Csak próbáld meg! És ha nem lenne elájulva, amiért egy ilyen nőnek megtetszett, mondd meg a nevét és a címét. A többit majd én intézem!» Írta meg kapkodva Király.

«Talán jövőre...» Látta egy perccel később egy szerény mosoly mellett. «Ő most valahol kalandozik, szabadságon van. Én meg...»

«És a kapcsolat? Vele mikor szakítasz?» Péter érezte, az ördög nem nyugodhat benne.

«Ó, már amúgyis érezheti, hogy rezeg a léc alatta.»

«Achilles miatt? Nem az lenne a legjobb, ha nem szakítanál vele, amíg nem tudod, mit válaszol a görög? Vagy kettő mindig több, mint egy?»

«A kapcsolat nyomul, de valamiért a tankokat utánozza. Most éppen hisztériázik, amiért nem óhajtok vele egy fedél alatt élni.» Széles mosoly jelent meg Péter üzenet-ablakában.

«Nagyon rendetlen? Nem tud főzni?» Vigyorgott vissza a férfi.

«Nem akarok vele élni és nem szeretem a gyerekes duzzogást! Nem, ha egy férfi fegyvertárában van! Nem tudom, tud-e főzni, de nem is érdekel! Máskülönben te el tudod azt képzelni, hogy együtt élsz valakivel, miközben a fejedben valaki más sasszézik?»

«És két szék közül szívesebben ülnél a padlón?» A férfi az ajkába harapott a nő kérdésétől.

«Ha kényelmesebben elférek? Sőt, le is fekhetem, erre nem gondolsz?»

«Majd egyszer engem is meghívhatsz, ha jut rám időd. Bár ezek után, én is azt mondom, vagyis írom, én nem vagyok a te ízlésednek megfelelő!»

«Ne ízléstelenkedj, te a barátom vagy és igenis, örömmel fogok vigasztalódni a te vállaidon. Már ha elbírsz egy olyan fejet, amelyikben az Iliásznak is jutott hely!»

«Nincs ember, akit ismernék, és képes lett volna elolvasni! Mondd, hogy nem az eredeti fordítását, hanem valami kivonatot olvastál, különben nem fogok aludni ma már!»

«Nem eredetiben, mivel nem tudok ó-görögül. De azért magyar fordítást olvastam, ha ennyire érdekel. A fordító Devecseri Gábor volt.»

«Ajánlom, ennek az Achillesznek is dicsekedj ezzel! Szép reggelt neked és szép álmokat. Köszönöm, hogy a bizalmadba fogadtál!»

«Köszönöm! Viszonyt!» Búcsúzott Rege a szokásos fordulattal.

«Minimum az ikertestvéreddel, akármikor!» Vigyorgott vissza a férfi első ízben szabadon reagálva a "viszony"-ra.

Péter kikapcsolta a gépét és hanyatt fekve nézte, ahogyan a felkelő Nap vörösre mázolja az eget, akár egy házi tojás sárgája. Apollón és az ő bolondos írója... Király csak arra tudott gondolni, két nap múlva már otthon lesz.

És várni fog. Várni, míg kiderül, mi a terve a papnőnek Akhilleusszal?

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azordogszemevel.blog.hu/api/trackback/id/tr412643055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása