Kép: Pixabay

Türelmetlenül várakozott, mint egy ketrecbe zárt vad, amíg a saját városa névtábláját megpillanthatta, csak akkor telefonált.

– Mindjárt hazaérek – újságolta kihangosítás után az aligazgatójának.

– Előbb jöttél? De miért?

– Tizennégy nap elég volt. Mi az? Ekkora gond neked, hogy itt vagyok? Már át is irattad az üzemet a nevedre, vagy mi? – kérdezte kissé élesen Király.

– Azt hittem, ideg-nyugalomban telt a vakációd – nevetett rá Kádár. –Találkozunk a Vadkanban vagy egyenesen ágynak dőlsz?

– Találkozzunk a lakásom előtt. Valahová el ell rejtenem két heti szennyest és át akarok öltözni egy civilizált fürdőszobában egy civilizált zuhany után. Úgyhogy akár nálam is maradhatunk, Arabella csak elsején jön...

– Nem jó, majd elmondom személyesen! És ezúttal tanácsot is adhatsz majd. Találkozzunk nálad negyed óra múlva.

– Igyekezz jobban! Tíz perc!

– Te rettenetes ember! Remélem, legalább egy szarvasbikát lőttél! Még ha nem is az én tiszteletemre...

Péter nem válaszolt. Hogyan kellene megmondja a barátjának, amire legjobban vágyik, mindennél jobban, az pont az ő barátnője? Aki már inkább az ő Tigrise, mint Zsolt macája? Ráadásul telefonon...

– Ne dumálj, vezess, te fajankó! – dörmögte és bontotta a vonalat inkább.

Nem tudta elképzelni sem, hogyan áll Zsolt elé, ha ő és Rege nem szakítanak mielőbb. De magát ismerve, valószínű, meg fogja mondani a barátjának, akkor is, ha szakítanak, számára sem közömbös a nő. Még mennyire, hogy nem az! Azután megrendezhetik a párbajt is, a vadászklubjából majd kerít segédeket mindkettőjük számára.

Kádár persze nem érkezett meg időben, de Péter addig nem is ment zuhanyozni, inkább telepakolta a mosógépet. A feleségének egészen különös felfogása volt az emberi viseletek használatáról, így a mosás és egyéb házimunkák legtöbbször Királyra és a három naponta érkező bejárónőre hárultak, főleg az utóbbira. 

Regének aligha lenne baja az alsógatyák fogdosásával és terítésével, gondolt bele a férfi, mert ő nő! A felesége valami "kirakat-baba"...

Kádár szokásos energikusságával robbant be a konyhájába.

– Szevasz, igi! Segítened kell! A helyzet komoly, az, hogy semmi szín alatt nem tudom rávenni Regét az összecuccolásra, ami borzasztó, hiszen egy hónapja járunk, felnőttek vagyunk, nem akarok állandóan ingázni Tótpuszta és a város között a dolgaimért. Sokkal jobb lenne, ha felmondhatnám az albérletemet és azt a pénzt a közös kasszába tenném! De ez a nő egyszerűen hajthatatlan, érted? Mit tegyek? Adj tanácsot!

Péter igyekezett faarccal hallgatni őt. – Semmit sem tarthatsz nála?

– De. Képzeld, azt mondta, ad egy polcot valamelyik szekrényben. Elhiszed ezt? Egy polcot az én ruháimnak!? Az tisztálkodó szereim több helyet foglalnak! 

– Én vinnék neki egy új szekrényt – mondta, aztán a kávéjába kortyolt.

– Persze! A te hadvezéres tanácsaid! – kiáltott fel Zsolt.

– Mi van? – lepődött meg Péter Zsolt sohasem használt szófordulatától.

– Rege szerint te valami hadvezér vagy, úgy is viselkedsz, mintha mindig háborúra készülnél – vigyorgott Zsolt. – Szerintem tényleg olyan vagy! Itt most diplomácia kell, rá kell valahogyan beszélnem erre!

– Tulajdonképpen mit vársz? Egy hónap ismeretség után nem szokás összeköltözni! Kádár Zsolt nem ilyen pasi, vagy tévedek?

– Regét nem érdekli a "találkozgatás" meg a "járás".

– Természetes, hisz neki ott vannak a fiai.

– Pont ezért kellene összeköltöznünk!

– Pont miattuk nem kellene! Hagyj nekik időt és magadnak a megismerkedésre, az összeszokásra!

– Összeszokunk, ha összeköltözünk! Figyelj, ha én most ezt nem lépem meg, búcsút is mondhatok Regének!

– Talán ez lenne a legjobb...

– Kinek lenne az?! Te első perctől ellenzed őt, a munkáját épp úgy, mint a nőt! Pedig nem is ismered! Ha ismernéd...! Ha adtál volna neki csak egy kis esélyt, mielőtt hagyod felmondani az üzemből...!

– Akkor mi lenne? – Csattant fel Péter, nem bírta hallgatni Zsoltot, ugyanazt visszhangozta a barátja, amit a saját lelke, két erővel nem bírt volna küzdeni egyszerre. – Figyelj, én megyek zuhanyozni. Olyan a szagom, mint egy kivénhedt oroszlánnak. Inkább azt mondd el, miért kell a Vadkanba mennünk, ha itt is iszogathatunk, ingyen?

– Randit beszéltem meg Regével estére és nem akarok részeg lenni! Ez az első alkalom, hogy egyáltalán nyilvános helyen mutatkozna velem. Rém nehéz csatákat vívok vele! Néha olyasmiket mond, amire még válaszolni sem tudok...!

Király örülhetett, amiért a folyosó felé sietve nem mutogatta a vigyorát Zsoltnak. Neki tizennégy éjszaka alatt nem írt a nő olyat, amire ne tudott volna hasonlóan csípkelődve válaszolni. Kivéve a titkos vallomását.

A zuhany alatt gondolt arra, nem lenne okos dolog, ha már ma összefutna a nővel. Egyszerűen képtelennek érezte magát ellenállni a közelségének, meg akarná érinteni, beszélgetni próbálna vele! És ezt Zsolt orra előtt nem engedheti meg magának! Főleg akkor nem, ha még mindig nem tisztázták maguk között, hányadán is állnak egymással ők ketten.

Arra nem számíthatott, miért is ragaszkodott Zsolt annyira a Vadkanhoz, Péter kedvenc kocsmájához.

A helyiség dugig volt a barátaival, akik Péter utólagos születésnapi partiját érkeztek megünnepelni a hazaérkezett férfival. Mindenki ott volt, akit szeretett, a húgai és a sógorai, az unokanővére, a barátai, kollégái, akikkel jóban volt.  Még a szülei is benéztek.

– Szóval ezért késtél? – érdeklődte Kádártól az embereket látva.

– Mit képzelsz, milyen nehéz egy másnapra tervezett szilveszteri és titkos bulit áttenni mára? Volt, akinek végig sem mondtam a telefonban, miért ma legyen itt és nem holnap! Loptam a parancsolgatási stílusod: "Most legyél itt!" - és bontottam a vonalat.

– Kösz, Zsolt – vigyorgott rá Péter megilletődve.

– A barátaimnak ennyi jár! De viszonozhatod is, mert a telefonom totál lemerült a szervezésben, viszont nekem még beszélnem kell Regével, mikor végez a munkával?

Péter a zsebébe nyúlt, miközben megkérdezte. – Őt is ide hozod?

– Igen. Miért? Csak tán nem gond? Menjünk el?

– Dehogy! – vágta rá Király és hagyta a sógorainak, hogy meghívják végre egy kör "vadászmesterre", mint ünnepelt.

Majd valahogy csak elkerüli a párt, pörgette az agyában Péter. Elvégre egy csomó jó nő van itt, lehetnek vagy nyolcvanan, és péntek lévén még később is be-benézhet valaki. Akármit is szeretett volna magába magyarázni, sejtette, ő és Rege találkozni fognak, érezte a zsigereiben, ahogyan azt is, ez más lesz, mint az eddigi szembekerüléseik.

Lóránt, a hivatásos fotós barátja egy szép, kézzel faragott pipával lepte meg, tudva, Király imádja, annak ellenére, Arabella minden füstölgésről letiltotta.

– De cserébe lekaphatlak, ahogyan kipróbálod! – húzta el tőle a fotós, mielőtt megfoghatta volna az ajándékát.

– Ugye csak hülyéskedsz? Zsarolni akarsz a bulin készült fotókkal az asszonynál?!

– Lehetne? – kérdezett vissza Lóránt.

– Nem! Ma a születésnapom van!

Zsolt visszaadta a mobilját és már el is rohant, olyasmit makogva, Rege el is indult a kocsmába, egyedül.

Péter a dohányosokkal a nyári kertbe pipázott és mókás eseteket mesélt a többi hobbi-vadászról, a szlovákiai kirándulásáról. A füst kesernyés ízét a sógorától kapott sörrel öblítgette, miközben két felest is megivott a saját köszöntéseit hallva. Egy órán keresztül nevetgéltek a decemberi hidegben, amikor Péter és a sógora visszaindult a kocsma épületébe.

A folyosón azonnal meglátta őt, ahogyan a falnak támaszkodott és a kertbe vezető kijáratot nézte egy álgerenda mellett, ahol a férfi feltűnt. A vörös és fekete kockás női ingben, a feszes farmerban és a térdig érő csizmában inkább tűnt felszolgálónak, mint vendégnek a fotómodellek viseletei szerint öltözködött nők között. De ők, ketten összeillettek, a férfin is kockás ing és farmer volt. Aligha lehetett rajta túl sok smink, munkából jövet, mégis gyönyörű volt, Péternek a legszebb az egész helyiségben.

– Helló – állt elé Király.

– Helló – köszönt rá a nő hangosan, túlharsogva a zenét.

– Örülök, hogy eljöttél – Péter észre sem vette, engedély nélkül letegezi, holott ő most nem a Vadász, csak egyszerűen a volt-főnöke.

– Köszönöm a meghívást és... Boldog születésnapot, Péter! – Olyan ártatlanul mosolygott, akár egy kislány. 

– Úgy tudom – Pétert meglökték a visszasiető barátai a nő felé –, ilyenkor jár egy puszi a jókívánság mellé, nem?

Rege szemérmesen hajolt a férfi felé fordított jobb arcfeléhez.

– És ide? 

Rege félénken engedett az újabb felszólításnak is. A szemeit is lehunyta, ahogyan odahajolt a férfihoz.

Péter végre megérezhette az enyhe parfümöt és a nő saját illatát. Kívánta őt. Olyan volt a vidékies öltözékében, mint egy karácsonyi szaloncukor, csillogó vörös csomagolópapírban, aminek már a kibontása beindítja a nyál termelést, hiszen alatta ott rejtőzik a legfinomabb csokoládé az apró meggyel. Ha kibonthatná és megkóstolhatná azonnal, a legnagyobb gyönyört kaphatná meg tőle, amit nem oszthatna meg senkivel a kerek világon, vibrált az idegeiben. Érezte, ahogyan olvadozni kezd tőle, nem tudott másra gondolni, mint arra, milyen érzés lehet, ha a magáévá teszi, ha végignyalogatja a nyakát, miközben szeretkeznek, ha az ő nevét suttogja rekedten a mámortól, amit az ölelkezés nyújtana neki Péter testén át, az ő karjai között...

Érezte, ahogyan újra meglöki egy befelé siető pár, ezért a gerendának támaszkodott Rege feje mellett. Talán már percek óta bámulhatta a nő arcát, miközben megfeszült minden zsigerében. Vágyik rá! Az első nő évtizedek óta, akit ő akar megszerezni magának. És nem képes ellenállni ennek a vágynak!

– Nem akartalak feltartani – Rege bocsánatkérő mosolyt küldött felé, kényelmetlennek érezve a férfi hallgatását.

– Még én is meg akarom köszönni, hogy eljöttél – morogta, a nő ajkai és a szemei között cikázott a pillantása, aztán lassan az ajkaira hajolt.

Rege nem hátrált előle, készségesen nyújtotta felé az ajkait. Egyszerre borzongtak meg, ahogyan Péter nyelve a nő szájába siklott. A férfi átkarolta a derekát, érezni akarta a remegését, a sóhajait, ahogyan viszonozta a csókot, még azt is észrevehette, ahogyan a mellei megfeszülnek az ő mellkasához préselődve. Péter jobbja a nyakára simult, nem akarta elengedni, hiszen ez Tigris és már az övé! Rege tenyere a szíve fölött cirógatta, másik keze a férfi hajába túrt, élvezettel, amiért végre beleborzolhat a mindig fegyelmezett és szigorúan lenyalt tincsei közé. Amikor Péter a csípője felé csúsztatta a kezeit és keményen rátenyerelt a fenekére, Rege újra felnyögött és beszívta Péter alsó ajkát.

Valaki meglökte őket, így a falnak estek, mégsem engedték el egymást. Király szenvedélyesen gyúrta a formás hátsót, és már a nő nyaka felé akart kalandozni a szájával, amikor eszébe jutott, mégsem támadhat rá a Vadkanban a rokonai és a barátai előtt.

Kelletlenül és vonakodva engedte ele Rege ajkait és a szemeibe nézett nyíltan.

– Tudnám folytatni. Akár máris! De az a kérdés, te mit szeretnél?

Rege tekintete még fátyolos volt. Meg kellett köszörülnie a torkát, mielőtt megpróbált megszólalni, holott Péter szívesebben hallgatta volna szenvedélytől rekedten, a csókjuk után.

– Tényleg szeretnéd? – bizonytalanul csengett a hangja.

– Igen! Úgyhogy jó lenne, ha Zsoltot nem vinnénk fel a lakásomra magunkkal. Meg tudjuk oldani?

– És a...?

– Nincs az országban sem! De ha akarod, előtte még erről is beszélgetünk.

– Én...

– Héj, ünnepelt, most jön a torta! Fel kell vágnod – lépett oda Andor, Király fiatalabbik sógora és Péter vállára csapott, majd elhúzta őt a nőtől, észre sem véve, milyen intim jelenetet szakított szét a megjelenésével.

– Ne tűnj el! Beszéljünk, jó? – Szólt vissza a nőnek. – Ez fontos nekem!

Nem is hallotta Rege válaszát, mindenki teli torokból rázendített a "Boldog születésnapot" nótára.

A vendégek szinte megrohamozták, ki az ajándékát nyomta a kezébe, ki inni akart vele egy kört. Csak azt látta a köré sé a bárpult köré gyűlt emberek feje fölött, ahogyan Zsolt és Rege egy sarokban vitatkozik. Mire legközelebb ellátott odáig, már csak Zsolt iszogatott ott egy könyvelő ismerősükkel. Bő fél órájába került, mire eljutott a barátja asztaláig.

– Mi történt? Hol van Rege? 

Próbálta félvállról kérdezni Kádárt, aki már komolyabban a pohár fenekére nézett időközben.

– Hazament. Kit érdekel...?! Teljesen elment az eszem, amiért szóba álltam vele! Rád kellett volna hallgatnom!

– Én csendben lelépek, rendben? Teljesen kész vagyok!

– Ugyan! Maradj még! Igyál velem is...

– Nem. Ne haragudj – kattogva gondolt arra, mielőbb utol kell érnie a Tigrist.

Péter sietve bújt a kabátjába, de a testvérei nem engedték elmenni. Még egy órán át kellett bájvigyorognia és iszogatnia, mire Andor felajánlotta, hazaviszi.

Király már negyedjére próbálta hívni Regét, de a nő vagy kinyomta a hívását, vagy nem vette fel.

– Úgy utállak, Andor! – vicsorgott kapatos hangon a sógorának.

– Miért? Mit tettem? – Nevetett a fiatal férfi a kormány mögé ülve. – Amiért nem hagyom, hogy ilyen részegen te vezess?

– Azért, mert elrángattál az évtized nőjétől! A karjaimban volt és te elrángattál a hülye tortátok miatt!

A sógora meghökkenve nézett rá.

– Figyelj, én nem kavartam volna be, de Anna szólt és... Nem tudod felhívni?

– Nem veszi fel, mert azt hiszi, a hülye Zsolt hívja ismét!

– Írj neki!

– Mire elolvassa, már szinte biztosan otthon lesz, Tótpusztán. Vissza sem tudna jönni miattam...

– Nem gond, megyünk mi, ha akarja! Csak beszélj vele, én majd elviszlek hozzá!

– Nem kérhetlek erre! Anni amúgy is vár. Ennek most ennyi! – Elkeseredetten sóhajtott és legyintett az ötletre. – Talán holnap majd... Vagy valamikor beszélhetek vele...

– Sajnálom, Péter! Komolyan! – Andor bűnbánóan pillantott rá.

– Én sajnálom. De nagyon! Nem kellett volna érdekeljen más, csak ő! Leléphettünk volna akkor, de én a vendégekre és Zsoltra gondoltam. És elengedtem őt, ahelyett, hogy a lakásomra indulok vele! Idióta Achilles!

Ruhástól borult be az ágyába, csalódottan és frusztráltan a vágytól.