– Köszönöm, hogy szól. Talán azt is elmondaná, miért?

– Nem tudok együttműködni az aligazgató úrral, ennyi.

A férfi előrehajolt a székében és összehúzta a kék szemeit.

– Egész pontosan miért nem?

– Gondolom, az igazgató úr is tisztában van a "munkahelyi zaklatás" fogalmával. Csakhogy most már otthon sincs tőle nyugtom. Kizárólag akkor lesz, ha már nem dolgozom önöknél. Ezért úgy döntöttem, a békesség kedvéért felmondok.

– Tehát Zsolt kereste magát otthon, Tótpusztán?

– Igen. A tény az, nem küldtem őt el azonnal. Talán ez hiba volt, de az még nagyobb hiba lenne, ha maradnék és itt találkozgatnánk minden nap! Számomra viszont ez nem egyeztethető össze! A munkahelyemen nem szeretnék viszonyba kezdeni...

– Tudtommal magának két gyereke van, akiket egyedül nevel. Hogyan gondolhat a kilépésre egyik napról a másikra? Vagy szívesebben jelentené fel Zsoltot?

– Nem akarom feljelenteni őt! – Rege határozottan rázta meg a fejét. – Nem akarok neki sehogyan sem ártani. Neki beleférhet az életébe egy könnyed, langyos kis viszony, itt velem, mással másutt, akár. De nekem nem! A gyerekeim miatt... Szóval meg fogom oldani és keresek más munkahelyet. Ennyi.

– Nem ennyi! Maga aláírt velünk egy munkaszerződést, amelyben szerepel az is, köteles ledolgozni húsz munkanapot, mint felmondási idő, amíg maga talál más munkahelyet, én pedig más embert tudok a javításhoz ültetni!

Rege kissé megdöbbent. Na persze, ha Zsolt nem erőlteti rá Éva helyét, akkor most nem kötözködne vele az igazgató mindennek a tetejébe.

– Ahogyan engem odatettek egyik napról a másikra, más munkást is oda tudnak – vágta rá mérgesen a nő.

– Ez egyáltalán nem valószínű! Pontosan azért sikeres az üzem viszonylag kis létszámmal, mert igyekszünk megfelelő embereket állítani a megfelelő fázisokhoz! Az lenne a legjobb, ha felmondás helyett megengedné, hogy beszéljek erről a "viselkedésről" Zsolttal. – Király felemelkedett az íróasztaltól.

– Azzal rajtam nemhogy segítene az igazgató úr, hanem ártana! Semmi bajom az aligazgató úrral, azon kívül, hogy nem tudnék vele "járni" a többi munkás szeme láttára. Ő viszont, az én megítélésem szerint, nem tudja diszkréten kimutatni az érzéseit. – Rege türelmetlenül felsóhajtott. – Maradi felfogású vagyok, lehetséges, ez vicces magának meg a barátjának, esetleg az üzemben dolgozóknak, de nem bűn! Így gondolom! És inkább én mondjak fel azonnali hatállyal, minthogy megvárjam, amíg Zsolt teszi ezt meg velem valamilyen mondva csinált indokkal a szakításunkkor!

Király hátat fordított, hallgatta a nőt a parkolót nézve. Már annak sem örült, ha a saját élete után az alkalmazottai magánügyeiről is hallania kell, de az, hogy Rege, fejben azonnal borítékolta a szakítást Kádárral és az ebből következő kirúgását, felháborította. Vajon az üzemben már mindenki ezt érzi? Az aligazgató szava szent?! Elvégre ő az igazgató, sőt! Ezt az üzemet az ő nagyapja nyitotta és nem a Kádáré!

– Zsolt senkit nem küldhet el vagy vehet fel az én jóváhagyásom nélkül! És az ő szava nem írhatja felül az én döntéseimet! – Vicsorogta összeszorított állal.

– Honnan tudná azt maga, igazgató úr? Ha ő bejön és azt mondja ma, rúgjon ki valakit valamilyen indokkal, maga beleegyezik, hiszen fogalmam sincs, mi van az üzemben! – Rege szándékosan váltott a tiszteletet kifejező önözésről, de nem várt választ. – Persze, magának is, lehet, elég a maga baja és a munkája. Én nem vagyok kíváncsi rá, kinek a szava döntene felettem! Én mondok fel és punktum!

Király dühösen megfeszítette magát. – Nem mehet el, kizárólag akkor, ha ledolgozta a felmondási idejét. És én ebből nem engedek! De megnyugtatásul közlöm, Zsolt kap tőlem most egy hosszú szabadságot, hogy végiggondolja a dolgait, ha akarja. Egy hónap pihenésnek biztosan örülni fog! Addig maga is dolgozhat, zavar nélkül.

Rege meglepetten húzta össze magát. Salamon erős és hatalmat sugárzó volt. Döntött is a sorsáról, neki meg kellett hajolnia Király akarata előtt.

– Ha már volt kedves figyelmeztetni, mennyire nem kísérem figyelemmel a termelést, ezen idő alatt én veszem át Zsolt helyét.

– És ki vezeti az üzem ügyeit addig? Mi lesz a megrendelésekkel? – Csodálkozott rá nagy szemekkel a nő.

– Nyugodjon meg, Rege! Igazgatót bármelyik percben találni! Főleg az én helyemre vannak jelentkezők! – Kiály az órájára nézett. – Talán már kezdhetnénk is a munkát, nemde? Fél nyolc.

– Te jó ég! – Kiáltott fel Rege és felrántotta az iroda ajtaját. – Bocsánat, igazgató úr! Nem állt szándékomban...! Elnézést! Megyek...!

Kiszaladt az öltözők felé fordulva a folyosón.

Király sóhajtva lépett az ajtóhoz, becsukta utána és visszaült az íróasztalához, majd kikereste Zsolt számát.

– Szia!

– Jaj, Péter, ne haragudj, pár perc és beérek én is! – Kádár hangja kásás volt, valószínűleg sikerült őt felébresztenie és ezért vette fel csupán a sokadik csengésre a munkahelyi mobilt.

– Nem kell! Ezért is telefonálok. Jövő hónapban szeretnék szabadságra menni, mint tudod...

– A téli nagy vadász-idény – nevetett Zsolt.

– Igen. Úgyhogy neked előbb, előttem kell kivenned az éves szabadságot. Tehát találkozunk Mikulás után. Addig pihenj és szórakozz!

Zsolt meglepetten kacagott fel. – Hát ez szuper! Bár nekem nincs semmilyen tervem, azt hiszem, igyekeznem sem kell, visszabújok a kis vörös mellé, akivel tegnap ismerkedtem meg és hazahoztam.

– Kellemes napot – Király legszívesebben beleüvöltött volna a telefonba, de inkább hallgatott, nem először okozott fejfájást neki az, hogy a barátjával dolgozott együtt.

Ennél csak még nehezebb várt rá a következő hívóval.

– Szia, apa! Péter vagyok.

– Tudom! Újságot olvasok, rajtam van a szemüveg – nevetett az apja jókedvűen.

– Szeretném a segítségedet kérni, be tudsz jönni az üzembe?

– Baj van? – Kérdezte az idős férfi, a hangján aggodalom és elszántság is hallatszott egyszerre.

– Semmi megoldhatatlan!

– Húsz perc és bent leszek!

– Köszönöm.

Péter addig gondolkodhatott, mennyit is mondjon el az idősebb Feketének az aligazgató okozta gondokból, kevesebb, mint negyed óra. Az apja meghatározása szerint, amíg unokája nincs, a családtagjai után az üzeméért kell csupán aggódnia. Tehát sietni fog.

Vegül, amikor bekopogtatott az apja, ő könnyedén ugrott fel és rámosolygott.

– Üdvözlöm itthon, igazgató úr!

– Köszönöm – nevetett az apja rá.

– Foglalj helyet a szokott helyeden.

Az idős férfi szemei összeszűkültek. – Te most nosztalgiázásra hívsz?

– Zsolt szabadságon van mától, nekem kell a gyártósoron lennem, és gondoltam, te addig szívesen bejönnél egy-két órára irányítani, ha nem túl nagy kérés...

– Mit csinált a Zsolt megint? – Kérdezte az apja morgósan és lehuppant az igazgatói székre.

– Semmit! Szabadságon van...

– Lehet, mint az egykori főnöködet, lóvá tudnál tenni, de az apádat már nehezebben! Szóval mit csinált a Zsolt?

Péter kényelmetlenül érezte magát, de még mindig jobb az őszinteség, mint hazudni a saját apjának. Aki ráadásul mindenképpen le fogja ellenőrizni, amit tőle hall, az üzemben dolgozóktól. Inkább az egész reggeli beszélgetését elmesélte a javítóval, illetve azt is, hogyan viselkedett Zsolt a nővel, amióta csak alkalmazták őt.

– Ha a helyedben lennék, még az is megtörténhetne, kirúgom Zsoltot és ezt a nőt teszem meg aligazgatónak! Okos és ügyes, de ami fő, ő nem akarja a magánéletét és a munkáját összemosni, mint a te Kádár barátod! – Összegezte a véleményét az előző igazgató.

– Egyelőre szeretném neki és a többi munkásnak is bebizonyítani, hogy nem vagyok senkinek a bábja! Az én tekintélyem, az én üzemem és az én szavam dönt! És nem biztos, hogy én is annyira elégedett leszek az ő munkájával, pont úgy, ahogyan ő sem elégedett az én igazgatói hozzáállásommal!

– Hát az már baj, ha te sem tudod, milyen a munkásod... – Korholta a fiát.

– De meg tudom állapítani! Szóval maradsz segíteni?

– Ez csak természetes! De ha nem baj, én is lemegyek és bemutatkozom az újaknak.

Péter nem tudta eldönteni hirtelen, örüljön, hogy visszakapja a saját főnökét vagy bosszankodjon emiatt? Az örege elvei teljesen mások voltak, mint az övé. Péter, ahogyan az apja is, még a gyártósoron kezdett, az ifjabb kamaszként, suli után. Az üzem számára is az otthon fogalmával bírt, ahogyan az apjának. De mindig is irányítani szerette volna az üzemet, amibe őszerinte nem fért bele, hogy a munkásai barátként és nem főnökként kezeljék. Ő volt "Petike" sokáig, ahogyan a gyártósor takarítója is, de azok az idők elmúltak, és Király Péter már igazgató. Ezt be fogja bizonyítani minden munkásának!

Rege ebédszünetre indult, amikor megjelent az igazgató és egy idősebb, elegáns úr az irodai folyosó felől.

– Pillanat, Rege – állította meg Király kemény hangon. – Szeretném bejelenteni önöknek, Kádár aligazgató szabadságon lesz jövő hónap elejéig, amíg én veszem át a helyét és Fekete András, a cégünk tulajdonosa tölti be az igazgatói poziciót ez idő alatt. Köszönöm a figyelmet!

Rege meglepetésére a tulaj mindenkit külön-külön üdvözölt, és minden alkalmazottal váltott néhány szót. Legutoljára vele beszélt a dohányzó-sarokban, az udvaron.

– Sokat hallottam önről, kedves Rege! A szép név még szebb tulajdonost takar!

– Köszönöm, főnök úr – mosolygott rá a nő.

– Megkérdezhetem, hogy érzi magát nálunk?

– Gondolom, az igazgató úr beavatta már. De ha nem, akkor majd a többi munkástól megtudja, ki is vagyok én itt – Rege elhúzta a száját, míg eloltotta a cigarettája csikkét. – Az már teljesen mindegy mindenkinek, hogy nem vagyok senkinek a semmije, ezek szerint...! Egy szimpla munkás, nem több...

– Tudja, én is haragudtam Zsoltra az előbb, de már nem annyira – nevetett az öregúr és mélyen a nő szemeibe nézett.

– Férfi szolidaritás. Na igen. Legjobb lesz, ha visszamegyek, mielőtt Király a fejemet veszi! Azt hiszem, sikerült elérnem legalább nála valamit a saját természetemmel!

– Igazán? És mit?

– Minimum azt, hogy utáljon, de rendesen! Mindegy! Ezt a húsz napot már csak kibírom vele...

– Beadta a felmondását Júlinál?

– Be, természetesen. Két barát az két barát, én meg csak egy munkás vagyok. Pár nap után észre sem fogják venni, hogy más ül az asztalnál.

Fekete András a napja legnagyobb részét a fia mellett töltötte, kölcsönösen kísérgették egymást, a Nap és az árnyéka, de így az öreg felmérhette, milyen igazgató lett Péterből? Azon viszont csodálkozott, milyen hideg és szenvtelen a munkásaival, legfőképp Regével.

– El fogsz veszíteni egy jó munkást a sértett büszkeséged miatt? – Kérdezte, amikor indultak volna haza.

– Ez nem büszkeség! De nem is vagyok hajlandó könyörögni bárkinek is, hogy maradjon és dolgozzon velem! Ha menni akar, menjen!

– Az üzem jóhírét nemcsak a jó termelés, de az elégedett alkalmazottak is öregbítik! Ne felejtsd el, hogy azt a kislányt Zsolt megsértette! És te most úgy viselkedsz vele mindenki előtt, mintha Kádárnak adnál igazat, csupán mert ő a barátod! Péter, fiam, neked az alkalmazottaid kellene legyenek a barátaid!

– Szerintem meg nem! Senki sem "kell" a barátom legyen! Ez üzem, ahol munka van! El kell fogadniuk, hogy valaki megmondja, mit tegyenek és mikor! Akár szimpatikus vagyok, akár nem! A munkaadójuk vagyok, nincs szükségem rá, hogy szeressenek ezért, de ahhoz ragaszkodom, hogy kövessék az utasításaimat! 

András meghökkenve érintette meg a fia vállát. – Miért ez a keménység, Péter? Ki miatt?

– Én így látom jónak, apa, sajnálom! – Vonta meg a vállát Péter. – Menjünk, anya már biztosan aggódik miattad!

Kép: Pixabay

Rege annak örülhetett, hogy semmilyen hibát nem talált nála az igazgató. Teljesen másképp beszélt vele Király, mint Kádár. Nem volt vele lenéző az igazgató, mindig meghallgatta a véleményét, és igyekezett kompromisszumokat teremteni, bármilyen gond adódott. De ettől a távolságtartó viselkedéstől Rege csak még jobban összezavarodott, ha meg kellett szólalnia Király előtt. Mintha a férfi át is látott volna rajta, ő annál nehezebben mert a szemébe nézni vagy felhívni valamire az igazgató figyelmét. 

Szerencsére még az utódját is sikerült betanítania a felmondási idő vége előtt.

Csupán akkor szorult össze a torka, amikor ki kellett pakolnia az öltöző szekrényét és leadnia a szerszámait Sanyinak.

Pechjére a folyosón egyenesen Királyba szaladt bele. Péter néhány anyag-rendelési lapot akart átadni a raktárosnak kitöltésre, amikor nekiszaladt a nő.

– Bocsánat, igazgató úr – habogta a nő, és már le is hajolt összeszedni a széthullott papírokat.

– Tanulságos eset. Ki fogok tenni egy sebesség-korlátozási táblát ide, a folyosóra. Ha az autósoknak tilos az ámokfutás, az alkalmazottak is odafigyelhetnek egymásra! Nem versenypályán vannak!

– Nem szándékosan ütöttem el! – Dohogott Rege lehajtott fejjel.

– Szerencsém! Ha szándékosan csinálta volna, minimum agyrázkodást szenvedek! Bár lehet, belehaltam volna a hanyattesésbe... Ilyen felhajtó erővel szemben... – Péter felvette a padlóra ejtett szerszámokat.

– Akkor örülhet, hiszen most találkozunk utoljára!

– Sikerült más munkát találnia?

– Igen! Remélem, oda már nem a fenekemért vagy a szemeim színéért alkalmaztak – szúrta bele Rege és visszaadta a lapokat mérges tekintettel.

Király tekintete elsötétült. – Ezek szerint felesleges marasztalnom!

– Teljesen! – Vágta rá a nő. – És amúgy is, Anitának tetszik a munkabeosztása, remélhetőleg, ő is fog az aligazgatónak, így minden gond elintézve!

– Sok sikert önnek, Rege!

– Önnek és az üzemnek is, igazgató úr! És kérem, adja át üdvözletemet a Főnök úrnak is!

– Kinek? – Csodálkozott Péter.

– András úrnak. Köszönöm! Viszlát...! Vagy inkább ne!

Király mormogva nézte, ahogyan elsietett mellette. 

Talán Regének igaza van, minden gond megoldva, így végre megint a munka és az üzem kerül előtérbe itt... Vagy nem?

A következő hétfőn Kádárt már az ő számítógépe előtt találta, mire beért az irodába.

– Te mit csinálsz? – Morgott rá Király köszönés nélkül.

– Jó reggelt, igi! Valami franc van a gépemmel, nem tudom bekapcsolni.

– Ja, igen! Mivel a szabadságod alatt átállítottuk a jelszót. Majd visszateszem. De mi olyan fontos?

– Még munkaidő előtt ellenőrizni akartam, miről maradtam le a szabadság alatt!

– Elég lett volna megvárnod, nem? – Levette a szövet kabátját, felakasztotta a fogasra és letette az irrattáskáját az íróasztalára.

– Jaj, nem itt! A blogon. Kivételesen sajnálom, hogy nem szeretek úgy olvasni, mint te! – Nevetett Kádár.

– Blogon? Mióta olvasol te blogot?

– Amióta ismerem az íróját. Személyesen!

– A kis vakációd alatt úgy döntöttél, intellektüel barátságokat is kötsz?

– Dehogyis! De ha már a véletlen úgy hozta, hogy itt dolgozik az üzemben, mint jó főnök, ezt a tevékenységét is figyelemmel kísérem.

– Kiről beszélsz?

– Regéről. Tudniillik ő egy író, az is. Igaz, mesekönyvekkel kezdte, de most blogger is, a mi kis javító-ellenőrünk.

– Ő nem a kis semmink, Zsolt! És szeretnélek megkérni, a jövőben semmiképpen se téveszd össze az üzemet valami húspulttal, ahol kedvedre válogathatsz magadnak barátnőt vagy kalandot! A következő eset után, ami a tudomásomra jut, kirúglak! Abban a pillanatban, ahogy megtudom, nem bírtál a farkaddal! Ajánlom, ezt vésd az eszedbe! Legyen ez ígéret vagy fenyegetés, ahogy tetszik!

– Látom, nem telt kellemesen a hétvégétek Arabellával! Sajnálom! – Vigyorgott Zsolt, és felállt. – Na én megyek dolgozni, igikém.

– Ha a kis bloggeredet várod, barátocskám, hiába sietsz fagyoskodni a dohányzóba! Amúgy az új beosztottad neve Anita. Ronaldo felesége, úgyhogy én a helyedben nem áhítoznék a kegyeire! – Péter leült az igazgatói székébe és hátradőlt kényelmesen.

– Micsoda?! De hát hol van Rege? Beteg?

– Nem. Felmondott.

– És te elengedted?!

– Mi az, hogy elengedtem?! Felmondott, ledolgozta a felmondási idejét, mégis mit kellett volna tennem?! Nem akarhatott járni a főnökével! De innentől az üzem nem áll majd közzétek! Úgyhogy várom az esküvői meghívót!

Kádár felháborodottan vágott vissza. – Menj a francba, jó?! Ez csak egy gyár, nem a világ közepe!

– Tökély! Akkor vegyem úgy, te is felmondtál most?

Zsolt dühösen bevágta az ajtót maga mögött felelet nélkül.

Péter felháborodottan csapott az asztalára a tenyereivel, mire a monitor megugrott előtte.

– A francba! – Morogta, aztán rápillantott a megnyitott blogra.

Olvasás közben lecsillapodhat, gondolta könnyelműen.

Ám néhány perc és három bejegyzés után a várt nyugalom helyett forróságot érzett. Hogy lenne ennek az írója azonos azzal a nővel, akinek ódivatú szótár van a nyelve hegyén?! Akinek egy kis kalandról a főnökével a felmondás jut eszébe?! Honnan jutnának neki eszébe ilyenek?

Zsoltnak talán ideje lenne egy mentális állapot-felmérést végeznie! De az sem kizárt, ennyire fixálódott számára a nő? Lehet, az anyjára vagy a nagynénjére emlékezteti? Rege azért nem ekkora szexszimbólum! Csinos, meg talán okos is, de azért nem akkora csúcs!

Péter a saját feleségére gondolt. Arabellát már lehetne idealizálni: szőke, hosszú haj, halványkék szemek, bababőr, fantasztikus alkat. Mint Kim Bassinger fiatalon. Csupán az a sajnálatos, Arabella egy Ming-kori váza szintjén ragadt műtárgy: üres. Semmivel sem szeret úgy foglalkozni, mint a külsejének ápolásával: fodrász, manikűr, pedikűr, kozmetikus, plasztikai sebész – ezek a szakmák és az ezekben dolgozó emberek érdekelték leginkább.

Nem is meglepő, ha Péter a szabadsága javát a hobbijának szenteli és nem a nejének. Arabella amúgy is az Alpokban lesz a szüleivel síelni. Péter bele sem akart gondolni, mit szólnának az ő szülei, ha megtudnák, hogyan töltik a fiatalok a házas éveiket, a karácsonyi ünnepek alatt? Andrásnak felfoghatatlan lenne egyetlen nap a felesége nélkül, ahogyan Péter anyjának, Jolánnak is az lenne a véleménye, negyven évnyi házasság után is.

Király Péter viszont vadásztúrára indul néhány klub-társával, ahelyett, hogy a felesége és az apósa bőröndjeit cipelné keresztül-kasul a havasi sí-paradicsomok között. Százszor inkább caflat sárban és osztozik a vacsoráján vadászkopókkal, minthogy közös asztalnál üljön Arabellával és a képmutató szüleivel.