Rege benyitott a konyhába és levette a dzsekijét. – Mindent el lehet kezdeni egyszer! A szép beszédet is. De én most be kell fejezzem, amit félbehagytam. Te pedig indulhatnál lassan, ha nem akarsz a vaksötétben kocsikázni.

– Annyira nem félek a sötétben! És mit hagytál abba?

– Egy kis munkát. Vagy inkább hobbit, mert ezért senki nem fog fizetni...! Nézd, ha már annyira kell az az esély tőlem, tiszteletben is tarthatod a véleményem, nem mindenhez van vagy lesz közöd, ami az én dolgom! Nagyon jól érzem így is magam, pasi nélkül. Nem szeretnék veled már ma ágynak esni! Viszont nincs is hol elszállásoljalak. Kénytelen leszel szépen hazamenni és a saját ágyadban aludni! Nincs szálloda! – Rege letörölte az asztalt és visszaült a monitorhoz.

Kádár elcsodálkozó arcot mutatott felé és leült a konyha asztal mellé. Csak ekkor figyelt fel a sarokülő mellé stócozott kötetekre, amik befóliázva porosodtak a sarokban. Azonnal feltűnt a férfinak a királyfi a könyv borítóján. Az illusztráción a koronás kisfiú egy kardot szorongatott és a Föld bolygó illsztrációján állt, szétvetett lábakkal. “Amber: Hontalan Herceg és utazásai” – olvasta a borítón.

– Szóval te írsz? – Kérdezte a billentyűk kopogásán át Regétől.

– Tanítottak írni. Sőt, olvasni is. – Hallotta a nő hangját.

– Író vagy?

– Ha az lennék, szerinted mit keresek az üzemetekben?

– Pénzt, persze! De ezt te írtad? – A könyvek felé mutatott.

– Amint látod, legfeljebb arra jó, hogy eltüzeljem a téli hidegben.

– És miért nem adod el?

– Maximum elajándékozhatnám, ingyen talán elvennék! De lehet, még úgy sem kéne a kutyának sem! És ha nem baj, most inkább maradj csendben...

Zsolt kihúzott egy kötetet, de mivel az is fóliázva volt, kíváncsian kezdte kapargatni a műanyag szélét.

– Nem hagynád abba? – Nézett rá mérgesen a nő.

– Ha eladsz nekem egyet, rögtön! Mennyibe kerül egy?

– Nem adok el! Ez egy mesekönyv, Zsolt. Gyerekeknek írtam, sok éve!

– Nem számít! Máskülönben én is az vagyok! Mennyibe kerül, írónéni, a könyve? – Vigyorgott rá Kádár.

– Hét ezer – vágta rá Rege szemrebbenés nélkül.

– Rendben! De ezért jár a dedikálás, gondolom...

Rege elnevette magát. – Mivel most nincs nálam írószer...

– Nem baj, kölcsön adom a varázstollam! Ezzel írtam alá az alkalmazási igénylésed is... – Zsolt széles mosoly kíséretében tépte fel a fóliát és odacsúsztatta az egyedi tollát a keze mellé.

Rege mosolyogva nézegette a drága tollat, miközben félrenyomta a billentyűzetet maga elől.

– Teljesen bolond vagy, ha kifizetsz érte ennyit!

– Nem vagyok bolond, csak gyerek! Szeretem a meséskönyveket. Bár keveset olvastam. Ez ráadásul egy dedikált példány, szóval nekem jó üzletnek tűnik. Kíváncsi vagyok a mesédre!

Rege elvette tőle a kötetet és a főcím lapjára tette a tollat. – Egy nagyra nőtt gyerek...

Zsolt mosolyogva figyelte a szépen kerekedő "gyöngy"-betűket. Há igen, szépen beszél, szépen ír, jól főz, csinos és még szenvedélyes is, majdnem mint a mesékben a király-kisasszony.

Alig kanyarította alá az írói nevét, a fiúk kiabáltak a fürdőkádból. – Hajmosás, anya!

– Segítenem kell nekik – ugrott fel a nő és otthagyta a férfit, aki végre elolvashatta élete első dedikálását.

“Sok szeretettel ajánlom, Zsolt, ezt a kötetet. Neked, Hontalan Herceg egy másik elkóborolt kisfiú meséjét. És kívánom, találj haza, oda, ahová a szíved tartozik igazán! 

Amber”

Kép: Pixabay

Zsolt annyira meglepődött, hogy lehuppant a nő helyére. Ezzel most elzavarta magától vagy mi? Értetlenül pislogott, majd tekintete a monitorra rebbent. Titkos ügynök, drog-kartell, Brazília, pagoda – repkedtek előtte a szavak. Ez meg miféle mese?! Valami "James Bond-eposz"? Jobb ötlet híján gyorsan lefényképezte a mobiljával a képernyőt, hogy a fotó alapján majd megkereshesse az oldal címét, aztán sietve visszaült a helyére és szórakozottan lapozgatta a meséskönyvét. Nehogy észrevegye a nő, milyen kíváncsivá tette. Pedig ő nem is szeret olvasni! Soha nem is szeretett... De ezt nem fogja az orrára kötni! Hontalannal erőt vesz magán, muszáj lesz, de ez csak egy mese...

Rege sóhajtva ült vissza.

– Mit jelent az, hogy “találj haza”? – Kérdezte morgósan Kádár, amint leült.

– Úgy látszik, mégsem vagy akkora gyerek!

– Szóval tűnjek el?

– Azt jelenti a felnőttek nyelvén, légy boldog! Egy gyereknek az "otthon" és a "boldogság" összekapcsolt fogalmak, otthon érezzük jól magunkat, "az én házam az én váram"...

Zsolt hangja rekedtebben csengett a nő magyarázata után. 

– Jó lenne! Talán szoríthatnál egy kis helyet magad mellett nekem is!

– Ha ide kell tartozz, ide is fogsz. De ez nem egyik napról a másikra fog történni!

– Hm... Akkor tényleg haza kell mennem, az üres lakásomba és a hideg ágyamba?

– Kénytelen leszel!

– Legalább kikísérhetnél – kérlelte Kádár és letette asz asztalra a könyve árát.

– Nem tízezer, hanem hét!

– Nincs apróm – vigyorgott a férfi.

– De vicces vagy! Viszont nekem van. Legalábbis remélem, hogy van!

Rege felpattant és a pénztárcáját kezdte keresni.

– Hagyd csak! Vegyél a fiúknak egy új focilabdát...

– Szó sem lehet róla! Nem kérek se többet, se kevesebbet, mint amennyi jár!

Kádár felemelkedett és elkapta a derekát. – Az sem zavar, ha te a lehető legtöbbet kéred? Nem vagyok a türelem mintaképe...

– Akkor könnyebb feladatot kell keress magadnak, mint én...

– Azért azt nem mondtam, hogy rögtön feladom! Még akkor sem, ha az írónéni szigorúbb, mint a látszat. – Zsolt szenvedélyesen csókolta meg, az ajkaival és a nyelvével is kifejezte, hang nélkül, mennyire türelmetlen.

Rege viszonozta a közeledését, így, mire elváltak az ajkaik, már mindketten ziháltak.

– Nos, az biztos, ilyen jutalomért megéri várni egy kicsit!

Kikísérte a férfit és megkönnyebbülten sóhajtott. A visszajárót is ügyesen a zakója zsebébe csúsztatta. Nagyszerű este! Pompás gondolatok,hiszen mostantól Zsolt még erőszakosabban nyomul majd rá az üzemben! Már azt is tudja róla, egyedül él a fiaival, távol mindentől.

Hát majd hétfőn elvágja az útját Tótpuszta irányába!

Mérgesen mentette el a vázlatait, ma sem lesz blog-bejegyzés, sőt, írni sem fog a hétvégén. Addig semmiképp, amíg le nem zárta ezt az ügyet, Zsolttal.

Hétfőn feltüzelt aggyal indult, egyenesen az igazgatói iroda felé, a főnöki bejárat felől. Megnyugodhatott, hiszen Kádár kocsija nem, csupán Király limuzinja várakozott a parkolóban. Összeszedte minden bátorságát és bekopogtatott, a titkárnő bólintására.

– Igen? – Szólt ki az igazgató kimért hangon.

– Jó reggelt, igazgató úr! Válthatnánk néhány szót? – Kérdezte Rege halkan, miután belépett.

– Jó reggelt, Rege! Természetesen. Bár kicsit sok a papír-munkám... Nem lehetne kicsit később?

– Nem! – Ilyen könnyen nem ússza meg, most fognak beszélni, döntötte el a nő. – Feltétlenül most kell!

– Rendben – dörmögte a szőkés barna férfi. – Foglaljon helyet.

– Nem. Nem szeretnék, és rövid leszek, ígérem! Szeretném beadni azonnal a felmondásomat Júlia asszonynál, csak úgy gondoltam, előbb önnek szólok.

Király állkapcsa megfeszült, látszott, meglepte a hír.